Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-08-14 / 29. szám

közügy rolásra, hiszen, még abban az esetben is, ha mindenből a legolcsóbbat veszi a szülő, bizony könnyen belefuthat akár 20-25 ezer forintba is gyerekenként, és ebben az árban csupán az iskolai felsze­relések vannak. Abban az esetben, ha a gyermek most kezdi az iskolát, és nem nagyon van idő­sebb testvér a családban, akitől esetleg megörökölhetne egy-két hasznos holmit, akkor bizony komoly kiadásokra kell ké­szülnie a családnak. Az árhatékonyságot szem előtt tart­va sok család a hipermarketeket választ­ja a nagybevásárlások mellett az iskolai felszerelések beszerzésére is. Ezeknek az áruházaknak a kínálata valóban rendkívül olcsó, hiszen már 1000 forinttól kapható iskolatáska, üres tolltartót 300 forinttól választhat a gyermek, a kisalakú füzetért 25 forintot kell fizetni, míg a vízfestékért 139-et, az ehhez tartozó ecsetkészletért pedig, 300 forintot. Radír 50 forintért kap­ható, a legegyszerűbb ceruza-, és színes- ceruza-csomaghoz, pedig 100 forintért lehet hozzájutni. Mindezek tükrében egy elsős gyermek felszerelése a nagyáruház­ban is legalább 8-10 ezer forintba kerül, beleértve a legapróbb kiegészítőket, pa­pírcentit, számolókorongokat, ollót, szí­nes papírokat is. teljesen berendezett írószertartót is ve­hetünk. A jó minőségű kisalakú füzetért a grafitceruzához hasonlóan itt minimum 50 forintot kell fizetni, 290-ért kapható a 8 részes vízfesték és a hozzá tartozó ecset­készlet, de ugyanennyiért található torna­zsák is az üzletben. Ezek természetesen az olcsóbb kategóriába tartozó, ám mégis jó minőséget képviselő termékek, de az üz­letben találhatók csúcskategóriás tansze­rek, iskolatáskák is. Mindezek tükrében, aki tehát kicsit hosszabb távon gondol­kodik és a minőséget is szem előtt tartja, megközelítőleg 13-15 ezer forintért tud minden szükséges eszközt beszerezni első osztályba induló gyermeke számára. A tanszerek mellett a legtöbb esetben a tankönyveket is a szülőknek kell beszerez­niük, ami szintén több tízezres kiadást je­lent, hiszen az első osztályosok tankönyv­csomagjának ára intézménytől függő­en 10 330 forinttól indul. A tanszerek és tankönyvek mellett további súlyos forintokat jelent a gyer­mekek felruházása, ami szintén több ezer, sőt akár tízezer forintos kiadást is jelenthet gyerkőcönként. Azoknak a szülőknek sem kell sokkal nagyobb összeggel kalkulálniuk, akik a hipermarketben kínált termékeknél jobb minőségű felszereléssel szeretnék útnak indítani gyermeküket, hiszen a kiske­reskedések kínálatában is találni hason­ló árkategóriában mozgó, mégis sokkal jobb minőségű termékeket. Az eszter­gomi autóbusz-végállomás közelében ta­lálható papír - írószer boltban is nagyon barátságos árak várják a kisiskolásokat, és persze az idősebb korosztályt egyaránt. Ebben az üzletben 7900 forinttól lehet márkás iskolatáskát vásárolni, 490 forint­tól kapható üres tolltartó, de 1490-ért már ítiaqia, PfiPIQ a kre-A-Wv Dorog, Mária Udvar hidiap.net hídlap 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom