Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-08-14 / 29. szám

esztergom A Bazilika előtti szuperprodukciók idején éjjel is látogatható a tárlat és a Prímás Pince Picasso napjai meg vannak számlálva Pöltl Zoltán Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a klasszikus festőket bemutató kiállítások iránti érdeklődés augusztusban a legerősebb. E trendhez igazodva komoly inten­zitásra számítanak az esztergomi Picasso-kiállítás szervezői. A spanyol mester gra­fikáiból nyár elején nyílt esztergomi tárlatra többszörös kedvezményt nyújtó akció és éjszakai nyitva tartás is csalogatja a publikumot. Az akcióban a Picasso müveit bemutató kiállítóhely, a várszínház, a Prímás Pince és az Aquasziget vesz részt. Picasso, a felejthetetlen és Gadányi, a kihagyhatatlan Bár a válság miatt stagnál a Picasso-kiál­lítás iránti érdeklődés, a képzőművészeti látványosságot szervező Gran Tours iroda ügyvezetője úgy véli, az évek óta szoká­sos trend az, hogy augusztusban a láto­gatottság emelkedik a nyár többi hónap­jához képest. Zoltai Dániel a Hídlapnak nyilatkozva azt hangsúlyozta, hogy az öt éve indult, festőklasszikusokat bemuta­tó esztergomi tárlatsorozat legjelentő­sebbike Pablo Picasso grafikáinak kiállí­tása. A spanyol mester Esztergomban ki­állított rajzainak hamar híre ment, s nem csak a hazai szakma, de a képzőművészet­tel felsőfokon foglalkozó külföldi körök is nagyra méltatták az esztergomi kiállítást. A kollekció még két hétig lesz megtekint­hető ősz elejéig, de az már most megálla­pítható, hogy országosan Budapestről ér­keztek a legtöbben, hogy megnézzék Pi­casso képeit. A külföldiek közül leginkább a német közönség volt kíváncsi a Balassa iskola első emeleti dísztermében látható művekre. Zoltai Dániel arra is felhívta a fi­gyelmet, hogy a spanyol festőművész ki­állítása után, a tervek szerint szeptember­ben Gadányi Jenő festőművész alkotá­saiból nyílik majd új tárlat. Gadányi Jenő esztergomi kötődéséről, a városra hagyott képzőművészeti örökségéről már koráb­ban is írtunk helytörténeti rovatunkban. Akcióban a Picasso-kiállítás Az előttünk álló két hét tehát a finisé, Pi­casso még cirka két hétig lesz Esztergom vendége. A tárlatrendező együttműköd­ve más cégekkel egy úgynevezett „ked­vezményfüzetet" ajánlanak a közönség figyelmébe. Az akció lényege, hogy ha a megjelölt helyek - a várszínház, a Pi­casso-kiállítás, a Prímás Pince vagy az Aquasziget - bármelyikén teljes árú je­gyet vásárolunk, akkor a többi háromnál 20, illetve 30 százalékos kedvezményben részesülünk. Kiemelt napok az augusztus 16., 17. és 18., amikora Picasso-kiállítás és a Prímás Pince Turisztikai és Borkulturális Központ hajnal fél kettőig is nyitva tart, hiszen e három napon lesznek a Bazili­ka előtti megakoncertek, és a közönség az előadásokra megváltott jegyekkel a koncertek után is betérhet a Balassa is­kola galériájába és a hatalmas pincela­birintusba. 16-án a Palya Bea, Lajkó Félix, | Boban Markovié hármas szuperkoncert­je, 17-én az Experidance tánctársulat Esz- szencia című, legemlékezetesebb tánc­fantáziáit felvonultató előadása, 18-án pedig a Budafoki Dohnányi Zenekar, vi­lághírű hollywoodi filmek betétdalainak komolyzenei átiratait bemutató, filmve­títéssel kiegészített koncertje lesz lát­ható-hallható. A Prímás Pincében a bor­kultúra magyarországi legelegánsabb új kiállító- és kóstolóhelyét élvezheti a láto­gató, az Aquaszigeten pedig a már jól is­mert szolgáltatások, a belső és külső él­mény- és sportmedencék, gyerekeknek szóló játszóterek, sportpályák várják a ki­kapcsolódni, lazítani vágyókat. A Picas­so-kiállítás, Prímás Pince és koncertek esetében a kedvezmény akár már aznap, az Aquasziget esetében a következő nap vehető igénybe. 20 hídlap hidlap.net

Next

/
Oldalképek
Tartalom