Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-03-20 / 11. szám

közügy Március 15-ei megemlékezéssel rajtolt a választási kampány Tavaszi - szavazati - hadjárat Lenger Varga Péter Nagy árpilisi választási forradalom vár Magyarországra, szögezte le Orbán Viktor a március 15-ei megemlékezéssel egybekötött Fidesz kampányindító rendezvényen, melyen a polgári szövetség elnöke és miniszterelnök-jelöltje hangsúlyozta, támo­gatói ne osszák meg szavazataikat az április 11 -ei listás és egyéni választásokon. Közben az MSZP kampányindítóján Mesterházy Attila összefogásra szólított fel, a szocialisták kormányfőjelöltje szerint az MSZP a progresszió, a szabadság és a szo­lidaritás utolsó bástyája. A Jobbik továbbra is elszámoltatást ígér, míg az LMP más politikai stílust, az MDF pedig reformok tömkelegét. A pártok hétfőn a március 15- ei megemlékezésekkel együtt rendezték meg hivatalos kampánynyitó eseményei­ket a fővárosban, így tiszteletadással egyszerre vett lendületet a tavaszi - szavazati - hadjárat a választókért. A z idei március 15-ei ünnepség és meg­emlékezés is a Kossuth téri zászlófel­vonással és koszorúzással kezdődött. Az eseményre kordonok mögött, fémdetek­toros kapukon keresztül átjutva vehettek részt az ünneplők, melyen Sólyom Lász­ló köztársasági elnök, Bajnai Gordon kor­mányfő és Katona Béla házeinök is részt vett. Közben a kordonon kívül néhány je­lenlévő hazaárulók felkiáltásokkal, a szo­cialista kormány ellen transzparensekkel tüntettek, ám komolyabb incidens nem történt. A megemlékezések és kampány­nyitók ugyanis zavargások nélkül zajlottak le, leszámítva még Demszky Gábor Buda­pest főpolgármesterének Petőfi téri be­szédét kísérő hangosabb bekiabálásokat. Az országos ünnepségen, ahogy a Kos­suth téren, úgy a Nemzeti Múzeum kert­jében is a zászló volt az egyik főszereplő, ahol zenés-táncos műsorral várták a csa­ládokat. A forradalom legfontosabb ese­ményeit idézték meg kétszáz táncossal és gyerekekkel az előadók, a főszerepeket Dobó Kata és Fullajtár Andrea játszotta. A Parlamentben pedig közben átadták a legmagasabb magyar állami kulturális ki­tüntetést, a Kossuth-díjat. Lehet más? A március 15-ei tiszteletadással egyszer­re tartották meg a pártok hivatalos kam­pánynyitó rendezvényüket, a szervezetek közül legkorábban a Lehet Más a Politika nyitott a Teleki téren. A párt tizenkét fa el­ültetésével és a szervezet 12 pontjának is­mertetésével emlékezett az 1848-as for­radalomra és szabadságharcra. Schiffer András, a párt listavezetője az eseményen arról beszélt, hogy március 15. azt üzeni, hogy lehet Magyarország sorsán változ­tatni. Az LMP tizenkét pontból álló kam­pányában kitér egyebek között a korrup­ció visszaszorítására, a romák és a nem romák közötti békés együttélés helyre- állítására, a „jövőbiztos" munkahelyek te­remtésére, a szegénységben élők lesza­kadásának megállítására, az ország ener­giafüggőségének csökkentésére és a természeti örökség megőrzésére is. A ren­dezvényen a párt listavezetője közölte a demokráciába vetett bizalom helyreállí­tásához új politikai erőre van szükség és arra, hogy az állampolgárok elhiggyék, le­het máshogy politizálni. Reform-fórum A Magyar Demokrata Fórum a budapes­ti Jókai téren, a Jókai-szobornál emléke­zett a forradalomra és szabadságharcra. Az MDF ünnepségére és kampányindí­tójára csupán mintegy nyolcvan résztve­vő volt kíváncsi, a közönség jelentős része ráadásul újságírókból és a párt politikusa­iból állt. A mindössze negyedórán át tar­tó rendezvényen Bokros Lajos, a párt mi­niszterelnök-jelöltje köszöntötte a jelen­lévőket, ahogy fogalmazott „az ünneplő tömeget". A Horn-kormány pénzügymi­nisztere megemlékezett a márciusi ifjak- ról majd hangsúlyozta, hogy a reformkor után is a reformokra van szükség. Mint ki­fejtette, fel kell ismerni végre, hogy min­denki képes saját szakterületén, saját in­tellektuális teljesítményével előrébb moz­dítani az országot. Hozzátette, minél több területen van szükség a pozitív változá­sok beindítására, ez a „katalizátor-szerep"- 1848-hoz hasonlóan - pedig az értel­miségre vár. „Szégyen, de igaz: 160 évvel ezelőtt a politikai elit jobban látta, mint ma, hogy a reformok csak kéz a kézben haladva érhetnek el átütő eredményt, a reformok kritikus tömegére van szükség"- szögezte le Bokros Lajos. A megemlé­kezésen és a kampányindítón az MDF nem titkoltan még javában gyűjtötte a kopogtatócédulákat. Jobbik: Budaházy kampánytéma A Jobbik Magyarországért Mozgalom a Deák téren tartotta rendezvényét, ahol felszólalt Morvái Krisztina, a párt európai parlamenti képviselője, valamint Vona Gábor pártelnök. Mindketten kifejtették, a Jobbik nem a harmadik, de nem is a má­sodik helyre készül a választásokon, az or­szág jelenlegi helyzetében ugyanis nem hajlandóak más célt kitűzni, csak a győzel- met.„Győzni akarunk és győzni is fogunk! Fel fogjuk számolni a politikusbűnözést, meg fogjuk valósítani az elszámoltatást, be fogjuk nyújtani a politikusbűnözés­sel szembeni zéró toleranciáról szóló tör­vénycsomagot. Eljött a pillanat, amikor nem elszenvedjük a történelmet, hanem amikor végre mi írhatjuk azt" - mondta VÁRJUK JELENTKEZÉSÜKET! SEGÍTSÉGET NYÚJTUNK Keressenek minket a következő címen: GLATZ GYULA SZOCIÁLIS KÖZPONT 2500 ESZTERGOM, SIMOR JÁNOS U.122. (BUSZVÉGÁLLOMÁS) HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS: Mindazoknak a személyeknek, akik: • Otthonukban egyedül élnek, segítségre szorulnak • Idős emberek, fogyatékkal élők • Egészségi állapotuk miatt segítségre szorulnak • Ápolásra, gondozásra van szükségük • Nehézséget okoz a napi bevásárlás, házimunka • Orvoshoz szeretne menni, kísérőre lenne szüksége • Recept felíratása, kiváltása gondot okoz • Hivatalos ügyei elintézésében tudunk segíteni TELEFONSZAMUNK: 06-33-314-931 14 hídlap hidlap.net

Next

/
Oldalképek
Tartalom