Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-03-20 / 11. szám

közügy Kampányindítás szakértői szemmel Juhász Attila, a Political Capital igazgatóhelyettese szerint a Jobbik kampányindí­tója kifejezetten szélsőséges rendezvény volt, ami visszavetheti a párt szavazótá­borának további bővítését. Emellett a szakértő véleménye, hogy Orbán Viktor, a Fidesz rendezvényén a valószínűsíthető kormányzásukkal kapcsolatban felfoko­zott várakozásokat igyekezett csökkenteni, hozzáfűzte a Fidesz számára az jelen­ti a legnagyobb kockázatot, ha szavazói közül túl sokan átpártolnak a Jobbikhoz, vagy ha a biztos győzelem tudatában el sem mennek szavazni. Juhász Attila úgy látja, az MSZP hosszú ideje változatlan támogatottsága a szocialista kampány si­kertelenségét jelzi. Böszörményi Nagy Gergely, a Nézőpont Intézet vezető elemzője szerint Mesterházy Attila a szocialista miniszterelnök-jelölt ezúttal nem térhetett ki az MSZP-t érintő korrupciós ügyek elől, amit a Fidesz és a Jobbik állítólagos együtt­működésének hangsúlyozásával próbált meg feledtetni. A szakértő hozzátette: a Fidesz a megemlékezésén ismét egyértelművé tette, hogy a Jobbikot politikai ellenfelének tartja, Orbán Viktor beszédében pedig nem az elszámoltatás, ha­nem a remény volt a központi motívum, a Jobbik viszont most sem engedett ra­dikális,„esetenként európai viszonylatban is kirívóan idegenellenes" retorikájá­ból. Az MDF és az LMP a szakértők szerint háttérbe szorult a többi párthoz képest, a közvéleménykutatók szerint jó esély van arra, hogy utóbbi kettő párt nélkül áll majd fel az új parlament. Vona Gábor. Morvái Krisztina pedig fel­olvasta a 12 pontot, majd ezzel összefüg­gésben kitért a párt európai parlamenti képviselője, államfőjelöltje is a politiku­sok elszámoltatására, valamint a terroriz­mussal vádolt Budaházy György és társai szabadon bocsátására is. Beszédét azzal zárta, hogy hisz abban, hogy ezeket az el­képzeléseket meg tudják valósítani. Matt előtt az utolsó bástya? A Magyar Szocialista Párt ünnepi ren­dezvényét az ötödik kerületben, a Kammermayer Károly téren, a Városház utca és a Pilvax köz sarkán tartotta, ahol Florváth Csaba, főpolgármester-jelölt és Mesterházy Attila, az MSZP miniszterel­nök-jelöltje szólalt fel. Mesterházy Attila összefogásra ösztönözte a baloldali, a libe­rális és a nemzeti progresszió támogatóit, majd elismerte, hogy az MSZP-ben voltak korrupt politikusok, akik ügyleteivel későn nézett szembe a párt, ezután hozzátette, hogy vannak korrupt személyek, de nin­csenek korrupt közösségek, a korrupció pedig minden pártot érint. Ezt követően a szocialisták miniszterelnök-jelöltje kitért az április 11 -ei választásokra, melyet tör­ténelmi pillanatnak tekint. „Magyarország sorsáról és jövőjéről fogunk dönteni és ennyire különböző utak közül talán még soha nem kellett választanunk. A választá­sok eredménye át fogja írni a magyar poli­tikai élet, az egész közélet térképét - majd azzal folytatta - Orbán Viktor demokrati­kus keretek között, egypártrendszert akar megvalósítani, a Fidesszel együttműkö­dő Jobbik pedig ma már nyíltan tagadja a rendszerváltás lényegét: a demokráciát, a szabadságot, az emberi méltóságot. Mára Magyarországon a progresszió, a szabad­ság és a szolidaritás utolsó bástyája az MSZP"- részletezte Mesterházy Attila, akit a Fidesz és a Jobbik egymásra tolásában az sem zavart, hogy az elmúlt hetekben gyakorlatilag a radikális szélsőjobbosok és a Fidesz külön csatája volt az egyetlen kampánytéma a médiában. Itt az idő Magyarország, itt az idő magyarok! A Fidesz Magyar Polgári Szövetség meg­emlékezésén - ellentétben a Jobbik több ezer és az MSZP néhány ezer résztvevői­től - majd százezres tömeg hallgatta meg többek között Orbán Viktor, a párt elnö­kének kampányindító beszédét. A Fidesz ünnepi rendezvényén Schmitt Pál, a párt európai parlamenti képviselője köszön­tötte az egybegyűlteket, majd Debre­cen polgármestere szólalt fel. „A magyar forradalom törvényes forradalom volt" - kezdte beszédét Kosa Lajos, majd hozzá­tette, 1848-ban nem az erőszakot hirdet­ték, hanem a rendet, a szabadságot és a törvényeket. Ezt követően emlékeztetett, hogy április 11-én hirdették ki az áprilisi törvényeket, és ezen a napon Magyaror­szág a törvényekre és a rendre támasz­kodva kivívta a szabadságát. „Április 11- ét soha sem lehetett kitörölni az emberek emlékezetéből, mert akkor mi, magyarok arattunk győzelmet. Most, április 11-én is győznünk kell nekünk, magyaroknak" - folytatta a Fidesz alelnöke. A megem­lékezés során ezt követően Navracsis Ti­bor állt a pódiumra, a pártfrakcióvezetője szerint pedig az ország egy jó kormány­zással talpra állhat, ehhez azonban min­den szavazatra szükség van. Navracsis Ti­bor leszögezte, hogy a Fidesznek az ápri­lisi választás nem a végcél, a párt ugyanis hosszú útra indul, ennek végcélja pedig, hogy Magyarország szabad, erős, függet­len, virágzó ország legyen, ahol mindenki megtalálja a számítását. A nagygyűlésen ezt követően Orbán Viktor lépett a mikro­fonhoz, a párt elnöke a választás és annak tétjéről beszélt, mint elmondta az április 11-ei választás gyors, megrendítő és át­ütő változást hoz és eljön az igazság pil­lanata. Orbán Viktor hozzáfűzte, rettene­tesen rossz állapotban van az ország, de mint folytatta, Magyarországnak tehet­sége van a szép és értékes munkához, tehetsége van a sikerhez. „Ezért akar ma mindenki változást - folytatva - a mi for­radalmunk az április 11 -i választás. Itt a le­hetőség, hogy mi, XXI. századi magyarok, április 11-én, a választással véghezvihet- jük a magunk forradalmát, amellyel véget vethetünk az elmúlt évek szégyenteli po­litikájának és utat nyithatunk egy új kor­szaknak, amelyben a kormányzás visz- szaadja a magyar nemzet önbecsülését"- hangsúlyozta a Fidesz elnöke. Orbán Viktor szerint ráadásul egy nagyarányú, megkérdőjelezhetetlen, elsöprő választá­si győzelem, amely összefogja sok millió ember akaratát, mely egyesíti a nemzetet, még egy forradalomnál is több.Jövőt vá­laszthatunk magunknak. Magyarország számára ma egyetlen politikai erő jelenti a reményt, csak a Fidesz. A következő kor­mánynak a nemzeti ügyek kormányának kell lennie, én pedig elköteleztem ma­gam, hogy a magam munkáját elvégez­zem. Jó kormányzással le lehet győzni a munkanélküliséget, talpra állítani a gaz­daságot, megmenteni az egészségügyet, újra rendet és közbiztonságot teremteni"- hangsúlyozta Orbán Viktor. A Fidesz mi­niszterelnök-jelöltje zárásként a választás­sal kapcsolatosan kiemelte, hogy az egyé­ni és a listás szavazatokra is óriási szüksé­ge van a polgári szövetségnek, ezért arra kérte támogatóit, hogy ne osszák meg szavazataikat, mert azzal csak az ellenfe­leknek adnak segítséget, hanem ahogy fogalmazott két jól irányzott szavazat és megtörténik az, amire mindannyian vá­runk, a magyar név megint szép lesz. Or­bán Viktor végül az eddig megszokott Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! el- köszönés helyett az Itt az idő Magyaror­szág, itt az idő magyarok! felkiáltással zár­ta kampánynyitó beszédét. hidlap.net hídlap 15 Htv További részletek és videó: www.etvonline.hu weboldalon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom