Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-02-20 / 7. szám
régió Próféta a hazájában Varga Péter Dénes 1930. március 2-án született Csolnokon Szeifert Ferenc plébános úr. A közeljövőben ünnepli nyolcvanadik születésnapját. Esztergomban szentelték pappá 1954- ben, majd egy év múlva doktorált a Budapesti Hittudományi Akadémián. Szolgált Kőbányán, Pilisszentléleken, Annavölgyön, Tokodon, Dágon, Únyon és Nagysápon, majd végül Paskai László bíboros úr Csolnokra helyezte úgy, hogy Pilisszentlelket is el kellett látnia, mint fíliát. Ekkor mondta a főpásztornak,„hogy senki nem lehet próféta a maga hazájában". Ám Ferenc atya rácáfolt erre az ősi igazságra. Még nyolcvanesztendősen is prófétája híveinek.- Milyen nyelven vagy nyelveken illik beszélnie egy csolnoki plébánosnak?- Nagyon sokat számít a hívek hozzáállása. Igaz, a szlovák nyelvet nem beszélem, de a szentmisét szlovákul is be tudom mutatni, bár jobbára magyarul, németül és latinul szoktam misézni, és ezt az itt élők tudomásul vették és tiszta lélekkel el is fogadták. Nem történhet meg, hogy bármelyik itt használatos nyelv is egészében elfelejtődjék. Ez valahogy úgy működik, mint a világban. Bár az angol vált hivatalosan elfogadott világnyelvvé, mégis máig igaz, hogy nyelvében él a nemzet, és így a gyökerek, az identitás megtartása tekintetében kiemelten fontos a nyelv művelése, ápolása, hiszen éppen ez tekinthető a legfontosabb összekötő kapocsnak.- Atya nem túl régen az Új Embernek azt nyilatkozta, hogy Csolnokon és Pilisszentléleken leginkább a katolikus hit és a nyelv tartja össze az embereket.- Ez így igaz. Óriási haszna is van annak, hogy a liturgia, a népénekek mind-mind megszokottá váltak németül és magyarul is. Szentiéleken kicsit nehezebb a helyzet, hiszen általában a gyerekek nem oda járnak iskolába, mi mindenesetre igyekszünk ébren tartani nyelvükben is a nemzeti egységet, a hovatartozás tudatát. Igen nagy ünnep volt, amikor az elmúlt évben az egyházi év utolsó vasárnapján a nyitrai szlovák püspököt hívtuk meg, hogy ő mutassa be szlovák nyelven a szentmisét és végezze el a bérmálás szertartását.- Ha plébános úr végigsétál a temetőn, bizony számtalan ismerős sír mellett vezet az útja, de az utcán is rendre találkozik olyanokkal, akik itt a templomban fogadtak örök hűséget egymásnak, későbben pedig a gyermekeiket is atya keresztelte.- Természetesen, hiszen immár a tizenhetedik évemet fejezem be itt Csolnokon, de valóban leginkább a temető, hiszen manapság már egykori osztálytársaimat, barátaimat temetem, de ezt a közvetlen kapcsolatot kívánják is a csolnokiak. Mindannyiukat személyesen ismerem, közvetlen kapcsolatban voltam és vagyok velük és a hozzátartozóikkal, tudom, hogy mennyi mindenen mentek keresztül, milyen nehéz évtizedek, milyen, gyakorta szomorú, küzdelmes élet áll mögöttük. Ráadásul egy temetés itt Csolnokon közösségi esemény, nálunk még hagyománya van annak, hogy pap kísérje utolsó útjára az elhunytat, pedig ez az egykori bányavidékeken már korántsem jellemző. Ehhez természetesen szükséges, hogy közvetlen kapcsolat legyen a pap és a hívek között.- Plébános úr szívesen jött vissza Csolnokra?- Egyáltalán nem akartam. Pilisszentléleken már sok esztendő óta berendezkedtem, számos megkezdett munkát abba kellett hagynom, a szüleim is ott nyugszanak - édesanyám az előző esztendőben halt meg -, tehát én egészében arra rendezkedtem be, hogy Szentlélek lesz az utolsó állomáshelyem. Ráadásul Csolnok arról is híressé vált, hogy ide senki nem akart jönni. Ehhez képest ugye Isten útjai kifürkészhetetlenek, mára már sokkal jobb körülmények között élünk és kialakult ez alatt a majd' két évtized alatt egy igazán nagyszerű kis közösség is, amely egyre gyarapszik. Sikerült a templomot is megújítani, a korábbi pedagógus-lakásokból plébániai közösségi házat alakítottunk ki, valamint itt van még a Szent Borbála templom, azt is fönn kell tartani.- Egykoron, főként a török idők előtt pálosok és ferencesek is szolgáltak itt a környéken.- A szerzetesek jelenléte inkább Pilisszetntléleken volt jellemző, de természetesen átjártak a közeli Csolnokra is. Szentléleken egyébként pálos kolostor is volt, de annak már csak a romjai maradtak meg, ezt is sikerült feltárni és helyrehozni, így lettem én pálos confrater, tehát jogosult lennék a pálos ruha viselésére. Ezt a címet, illetve rangot azok szokták megkapni, akik valamit tettek a rendért.- Plébános úr! Mennyire tekinthető fiatalnak Csolnok? Hányán vannak egy hittanórán a gyerekek?- Körülbelül harmincán, de ez még viszonylag megoldatlan. Korábban itt tartottuk a foglalkozásokat a plébánián, de úgy ítéltük meg, hogy jobb a gyerekeknek lent az iskolában, így most már ott folyik a hitoktatás, viszont az elsőáldozásra, bérmálásra készülők maradtak itt a plébánián, így ők is egy külön kis közösséget alkotnak. És itt vannak a ministránsok, vagy van négy kántorunk, akik megtanultak játszani az orgonán. Akik pedig elmentek a faluból, mondjuk tovább tanulnak, ők igen nagy örömünkre ott kapcsolódnak be a templomi közösségi életbe. De vannak Csolnokon harminc, negyven év körüliek is, - főként családos emberek akik szintén egy egyházi közösséget alkotva vesznek részt a templomi életben, így ők is egy nagyszerű egyházközségnek mondhatók.- Atya! Elérkezett a nyolcvanadik esztendő. Mit kíván a híveknek, a meglévő és folyton gyarapodó közösségeknek valamint önmagának ebből az alkalomból?- A híveknek kívánom, hogy legyen papjuk, aki megtartója lehet ennek a közösségnek itt is és Pilisszentléleken is, ha már én nem leszek. Magamnak pedig azt, hogy a Jóisten kegyelméből még egy ideig egészégben, a máig meglévő életerővel és vitalitással szolgálhassam őket, akik egykoron elfogadtak engem. 12 hídlap hidlap.net
