Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-02-20 / 7. szám

régió Esztergomi segítséggel újult meg azannavölgyi iskola Közösség a községért Bozori Ivett A normatívacsökkentések és az elhúzó­dó recesszió hatására Annavölgyön is a korábbinál jóval kevesebb pénz jut a település fenntartására, a tervezett fel­újításokra pedig már szinte egyáltalán nem tud költeni a község a költségveté­séből. Éppen ezért a falu vezetése a la­kosság segítségét kéri bizonyos tervek finanszírozásának megvalósításához. Az elmúlt időszakban szerencsére érke­zett máshonnan is segítség: a Meggyes Tamás által életre hívott Ister-Granum Szolidaritási Alap a község iskolájának felújítását segítette.. M ár a költségvetés összeállításának előkészítésekor érezhető volt, hogy a korábbiaknál sokkal alaposabban meg kell vizsgálnia és megfontoltan kell el­osztania a rendelkezésre álló forrásokat Annavölgy képviselő-testületének a 2010- es büdzsé meghatározásakor:„Sajnos min­ket is érintett a kormány által elrendelt normatívacsökkentés, éppen ezért az idén jóval alaposabban és körültekintőbben ter­veztük meg a költségvetésünket. Fokoztuk a korábbi évek takarékossági rendelkezé­seit és megpróbáltuk úgy csoportosítani, illetve elosztani a rendelkezésre álló pén­zeket, hogy a működésben semmiféle za­var ne keletkezzen. Ennek eredményeként viszont bizonyos beruházásokra már nem maradt pénzünk, így van olyan projekt, aminek a megvalósításában a település la­kóinak segítségét kértük"-vázolta a jelen­legi helyzetet Bérces József polgármester. Segítség érkezik máshonnan is, hiszen a régió többi településhez hasonlóan a korábbi években Annavölgy is részesült a Meggyes Tamás (Fidesz) által életre hí­vott Ister-Granum Szolidaritási Alap által biztosított támogatásokból, amiből a te­lepülés tavaly az iskola felújítására kapott egy nagyobb összeget. Összefogás a célok érdekében A szűkös költségvetés ellenére a telepü­lésen mindenképp szeretnék megvaló­sítani a már elkezdett, illetve az idei évre tervezett beruházásokat, fejlesztéseket. Ennek megfelelően jelenleg is zajlik az annavölgyi kultúrotthon felújítása, ami­nek keretében az intézményben új elekt­romos hálózatot építenek ki, illetve kicse­rélik a nyílászárókat, valamint teljesen új külső burkolatot kap az épület. Emellett az intézményfejlesztések terén tavasz­ra tervezik az óvoda tetőszerkezetének teljes körű renoválását, mely a kultúrott­honhoz hasonlóan pályázati pénzből fog megvalósulni. Nagyobb gondot jelent vi­szont a falu játszóterének modernizálása, hiszen a felújításra pályázaton megnyert közel ötmillió forint átadásához a telepü­lésnek csaknem 1 millió 200 ezer forint önrészt kellene felmutatnia, ám ez az ösz- szeg jelenleg nem áll rendelkezésre. „Az óvoda melletti játszótér felújításával kap­csolatban sajnos már nem lehetünk olyan elégedettek, mint a többi projektünk ese­tében, a szigorú költségvetés eredménye­ként ugyanis a megvalósításhoz szüksé­ges önrészt már nem tudtuk kigazdálkod­ni. A közösség erejét mutatja azonban, hogy a lakosság részéről történtek olyan felajánlások, amiknek köszönhetően re­mélhetőleg ezt a projektet is véghez tud­juk vinni"- részletezte a polgármester. Hagyományok ápolása a szűkös időkben is A nehéz gazdasági helyzet ellenére a te­lepülésen továbbra is fontosnak tartják a hagyományok őrzését és a jeles évfor­dulók megünneplését. Ennek megfelelő­en Annavölgyön az idén is közös ünnep­lésre várják a helyieket március 15-én, május elsején, az évek óta hagyományos háromnapos falunapok rendezvénysoro­zatra, és remélhetőleg a szintén régi ha­gyományokra visszatekintő falukarácsony sem marad el 2010-ben sem. A közössé­gi ünnepek mellett két jeles évfordulót is megünnepelnek a településen, egyrészt a frissen felújított kultúrotthon névadó­jának, Erkel Ferenc születésének 100. év­fordulójára emlékeznek majd április vé­gén. Másrészt szintén egy harmadik ju­bileum keretében emlékeznek meg Cser Simonról, a helyi általános iskola egykori pedagógusáról. Esztergom Város Önkormányzata Meggyes Tamás javaslatára 2008. június 12-én született 474/2008.(VI.12.) esztergomi öh. határozatával létrehozta az Ister-Granum Szolidaritási Alapot. Az alap létrehozása mögött az a megfontolás áll, hogy az Esz­tergomban működő vállalkozások döntő többségében nem esztergomi munkaerőt alkalmaznak, a cégek által befizetett iparűzési adó azonban kizárólag Esztergom költségvetését gyarapítja. Az itteni vállalkozásoknál dolgozó környékbeli lakosok emiatt nemcsak a várost gazdagítják, azonban lakóhelyük bevételeinek növelésé­ben, de legtöbbször közösségi-kulturális életében sem tudnak részt venni. Az Önkormányzat ezért döntött úgy, hogy az esztergomi iparűzési adójelképes hányadát, 1 százalékát minden évben pályázati rendszerben osztja szét az Ister- Granum EGTC forráshiányos önkormányzatai között. Annavölgy ennek köszönhetően kapott segítséget Esztergomtól: az alapból az ál­talános iskola épületének sátortetővel történő ellátására 1.550.857 forintot. hidlap.net hídlap 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom