Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-02-06 / 6. szám
kultúra Hamvazószerda Varga Péter Dénes A húsvét változó ünnep, így a farsang végét és a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerda idén február 17-re esik. E napon mise előtt a templomban megszentelik az előző év virágvasárnapjáról megőrzött barkából készített hamut, majd elvégzik a „hamvazkodást”, melynek során a pap a szentelt hamuval keresztet rajzol a hívők homlokára, emlékeztetvén arra, hogy porból vagyunk és visszatérünk a porba, de Isten feltámaszt minket az utolsó napon. A hamu már az Ószövetségben is a bűnbánat szimbóluma volt. Az őskereszténység idején hamvazószerdán zajlott a nyilvános bűnbánat. A nagy bűnösök mezítláb, zsákszerű vezeklőruhában a templom kapujában várták a püspököt, aki a templomba vezette őket. Itt elmondták a hét bűnbánati zsoltárt, majd a püspök a fejükre tette a kezét, megszórta őket hamuval, rájuk helyezte a ciliciumot, vagyis a vezeklőövet, feladta a peniten- ciát, majd amint az Úr Adámot a paradicsomból, kiutasította őket a templomból. A nagyböjt egész ideje alatt többé nem mehettek be Isten házába, csak az ajtóban állva kérhették a bemenő hívek engesztelő imádságát. Amint Bálint Sándor írja, a hamuval történő meg- szórás kezdetben csak a nyilvános bűnbánók szertartása volt. A hívők közül azonban - csupa alázatosságból -, szintén sokan meghintették magukat hamuval. Végül a 14. századtól a hamva- zás szertartása általánossá vált. Hamvazószerda legrégibb hazai liturgiáját a Pray-kódex őrizte meg. Szintén innét tudjuk, hogy a bencés közösségek - Cluny példájára - a szertartás után a templom mellett lévő temetőben mezítláb körmenetet tartottak. Érdekes, hogy a törökök miképpen értékelték ezt a keresztény szokást. Szerintük a keresztények az év bizonyos részében megtébolyodnak, (ez a farsang) és csak miután valami csodálatos erejű port hintenek a fejükre, akkor térnek ismét a józan eszükhöz. Népünk a hamvazást többféle szentelménynek tekintette. Csongrádban úgy vélték, hogy aki ham- vazkodik, annak nem fog fájni a feje. így azután a templomból hazatérők összedörzsölték a homlokukat az otthon maradottakéval, hogy ők is mentesüljenek a főfájástól. A rábaközi Szil faluban lapáton hamut vittek a kocsmába és rászórták azokra a korhelyekre, akik még nem hagyták abba a farsangi mulatozást. A hamvazószerdával elkezdődő nagyböjt hetét egykor csonkahétnek is nevezték. Csütörtököt böjtfőcsütörtöknek, a pénteki napot böjtelőpénteknek a nagyhét első vasárnapját pedig böjtelő- vasárnapnak hívták. E nap hagyományos evangéliuma Szent Mátétól való és Jézusnak a sátántól való megkísértéséről és a gonosz megszégyenítéséről szól. A nagyböjti előírásokat, melyek Jézus negyvennapi böjtölésének emlékeként váltak részeivé a keresztény liturgiának, mindenesetre illett szigorúan betartani. A régi idők böjti fegyelme igen szigorú volt. A böjti napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi ételeket fogyasztottak az emberek, és naponta csak egyszer volt szabad étkezni. A hús fogyasztása tilos volt, a hal és a folyadék azonban nem szegte a böjtöt. Az ország több vidékéről is tudjuk, hogy nagyböjtben sokan tartózkodtak például a dohányzástól, sőt a házasélettől is. A régi öregek szerint a böjt különösen érdemszerző az Úr előtt. A böjti hagyományok, illetve előírások betartása napjainkra igencsak megkopott, pedig a bizonyos mértékben történő önmegtartóztatás - például az étkezésben -, immár tudományosan bizonyított, hogy élettani szempontból is javasolható, teljesen függetlenül attól, hogy valaki vallásos-e vagy sem. A keresztények mindenesetre máig is igyekszenek betartani a még meglévő egyházi előírásokat egyszerűen azért, hogy méltóképpen készüljenek az egyházi év legnagyobb ünnepére, a húsvétra. hidlap.net hídlap 31
