Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-02-06 / 6. szám
helyi história A Dobó Katalin Gimnázium felé haladva, a Martsa Alajos utcából nyílik Esztergomban a Rudinai Molnár István utca. A névadó egy kézműves (szíjjártó) család sarjaként, 1851. február 17-én (azaz cikkünk megjelenéséhez képest majd napra 159 évvel ezelőtt) született Esztergomban. Gimnáziumi tanulmányait szülővárosában végezte el, majd 1869-ben a keszthelyi (akkor még akadémiai jellegű) Felsőbb Gazdasági Tanintézetbe lépett. Miniszteri kitüntetéssel fejezte be a tanintézet stádiumait és Szlávy József földművelődésügyi miniszter, mint szaktanárjelöltet először az ausztriai Klosterneuburgba küldte a Felsőbb Szőlészeti és Borászati Tanfolyamra. Rövidesen továbbment azonban Karlsruheba, ahol a Műegyetemen kémiai tanulmányokat, a neves Blankenhorn professzor borászati és szőlészeti laboratóriumában pedig kutatói munkát folytatott. Irodalmi munkálkodását a professzor által szerkesztett „Annalen der Oenologie” hasábjain kezdte meg. Itt végezte el annak a harminckét magyar borból álló kollekciónak a vegyelemzé- sét a földművelődésügyi miniszter megbízásából, mely az 1873-as párizsi kiállításon, oly nagy sikert ért el. Közben beutazta a német, a francia és svájci szőlő- és gyümölcstermesztő tájakat, valamint ismeretséget kötött jeles szakemberekkel. 1872 őszén hazajött és a tapolcai Gazdasági és Borászait Iskola igazgatójává nevezték ki. 1876 őszén elnyerte az OMGE budai Vincellérképezdéjében a nyugalomba vonuló Entz Ferenc igazgatói székét. Külföldi ismeretei alapján az egyesületi iskolából országos szőlészeti és borászati oktatási és kutatási központot kívánt létrehozni. A szűkös anyagi lehetőségek azonban gátolták a megvaEsztergom felfedezése, avagy a hely története A legnagyobb magyar kertész-tudós élete Pöltl Zoltán Helytörténeti rovatunkban nem egy alkalommal meséltük el Esztergom utcáinak névadó hírességei életútját. Most is ezt tesszük, mégpedig a közel harminc évvel ezelőtt, az Annales Strigoniensis lapjain megjelent Geday Gusztáv tanulmánya alapján. írásunkban Rudinai Molnár István, az Esztergomból indult európai hírű szőlészeti, kertészeti tudós életét mutatjuk be. lósítást. Rudinai Molnár István fiatalos lendülete viszont nem ismert akadályt, minden jelentősebb nemzetközi megmozduláson hallatta hangját. 1877-ben a lausannei Nemzetközi Phylloxera Kongresszuson vett részt, 1878-ban a párizsi világkiállításon magyar borkiállítást rendezett, majd 1879-ben a budapesti Nemzetközi Szőlészeti Kongresszuson ismertette a magyar szőlőművelés és borászat helyzetét. Mivel a budai Vincellérképez- de 1881-ben állami kézbe került, ezért Molnár is állami alkalmazott lett. 1882 és 1885 között több alkalommal Francia- országban tanulmányozta a filoxéra elleni védekezési eljárásokat. Az itt szerzett tapasztalatok segítették, hogy 1884-ben megszervezze az első hazai szőlőoltási tanfolyamokat. Nagymaroson és Székesfehérvárott ő képezte ki az első négyszáz gyakorlati szakembert, és megjelentette Szőlőoltásról című füzetét is. A szőlő mellett a gyümölcstermesztés témakörével is foglalkozott. 1886-ban Kállay Béni közös pénzügyminiszter felkérésére Bosznia és Hercegovina borászati és gyümölcsészeti szaktanácsadója lett. Ezt a feladatot 1895-ig látta el. Itt sikeresen szervezte meg az azóta világhírűvé vált szilvatermesztést és feldolgozást. Az okkupáit tartományokban négy vincellér- és egy gyümölcsészeti iskolát és tizenöt járási faiskolát állított fel. A mohamedán bosnyákok a valláskülönbség ellenére is tisztelték, olyany- nyira, hogy Mostarban utcát neveztek el róla. Visszatérve Magyarországra a 19. és 20. század fordulója előtt pár évvel Angyal Dezső munkatársával együtt megnyitotta a Kertészeti Tanintézetet. Rudinai Molnár István az egész magyar kertészetet - de gyakran az osztrákok reprezentánsaként is - képviselte külföldön. 1895-ig nyolc héten át tartózkodott Oroszországban, a szentpétervári Nemzetközi Kertészeti- és Borászati Kiállítás alkalmával, ahol elnyerte az orosz szakkörök elismerését és a legnagyobb díjat, III. Sándor nagy ezüstserlegét. 1897-ben hasonló hamburgi kiállításon vívta ki a legnagyobb sikereket. Még ebben az évben, miniszteri meghívásra, az újonnan szerveződő „gyümölcsészeti és kertészeti ügyosztály” vezetője lett. 1898-ban Ferenc József országos gyümölcsészeti- és fatenyésztési miniszteri biztosi állásra nevezte ki. A korábban általa, de eddigre elhagyott tanintézetet szellemiekben, lelkiekben tovább támogatta, mely így irányításával az 1900-as párizsi világkiállításon elnyerte a Grand Prix-t, mellyel a világ összes hasonló intézetét megelőzte. Munkája elismeréseként 1910-ben a párizsi Pomológiai Világkongresszus al- elnökévé választották. 1913-ban egészségi állapota megromlott, emiatt nyugdíjba vonult, de irodalmi és tanácsadói tevékenyégét tovább folytatta. 1919 végén betegeskedni kezdett, majd 1920. október 19-én Budapesten hunyt el. 32 hídlap hidlap.net