Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-01-09 / 1. szám
kívüli aktivitással szervezte maga körül életét, s szeretett felesége halála szinte csak erőt adott neki ahhoz, hogy dolgozzon. 90 évesen már rezignált örömmel sétált a Duna Galériában megrendezett jubileumi, születésnapi kiállításán. Végképp megöregedett, s most elment. Olyan teljesítmény az övé, melynek őrzése, gondozása, közönség elé tárása Újpest és Esztergom közösségének nagy felelőssége is. Búcsúzunk Lajos bátyám, sok emlék, sok élmény köt össze minket, s ebben halálod sem tud már megakadályozni semmit. Fájdalommal búcsúzom.” Eszköze biztosan mozgott a papíron, s ugyanakkor, amikor fantáziája szárnyalt, egyben teljes biztonsággal oldotta meg a bonyolult kompozíciós feladatokat is. Rendkívül karakteresen rajzolt, néha elrajzolt, illetve pontosabb a szó: túlrajzolt, ám a művész soha senkin nem gúnyolódott. Akit ábrázolt, azt szerette vagy bírálta, de szemléletét mindig az a hit vezérelte, ami kora ifjúsága óta meghatározója volt világszemléletének, s amelyben a megbocsátás központi kategória. lettek patetikusak, megmenekültek a témában - sajnos - oly sokszor látott közhelyektől. Nem is véletlen, hogy a kilencvenes évek elejétől épp a Kaposváron megrendezett groteszk bienná- lékon figyelnek fel folyamatosan munkáira és díjazzák is azokat. Egész munkásságát egy olyanfajta figurális szemlélet jellemzi, s elsősorban rajzait egy olyan szemlélettel hozhatjuk összefüggésbe, mely távol van a leegyszerűsített valóságábrázolástól, ám a mégis mindig fontos tárgyiasságot erős szellemiséggel hatja át. Petőcz Lajos ugyanakkor szerény ember volt. Egész életművével megvalósította azt a gondolatot, melyet fia Pierre Auguste Renoirtól, a festőtől idéz: ....mihelyt a m űvész zseninek érzi magát, vége a művészetének. Boldog, aki úgy dolgozik, mint az egyszerű munkás, és nem hordja fenn az orrát.” Nos, ha valaki ilyen „munkása” volt a magyar képzőművészetnek, akkor Petőcz Lajos igen. Mindemellett és az elA rajzok összetett bonyolultsága, sokszínűsége sajátosan tevődött át festészetébe is. Itt figyelhettük meg igazán, hogy vibráló, sokfelé figyelő személyisége milyen változatosan mutatkozik meg művészetében. A művész nem takarékoskodva az árnyalatokkal, erős, tiszta színeket használt, többször hideg tónusokkal. Képei tudatosan szerkesztettek, térmegbontó individuális konstruktivizmusa olyan festőt állított elénk, aki igen magabiztos a formálásban, a komponálásban. Esetében is igaz, hogy az alkotó művészete harmonizál személyiségével. Akik ismertük őt, tudjuk, hogy verbálisán is milyen áradóan fejezte ki magát, nagy mesélőkedvvel, s ez a bőség jellemzi képzőművészeti jelrendszerét is. Munkáinak van egy sajátos szociális töltete, sőt panorámája is, amely felhívja a figyelmünket a világ egyre aktuálisabb ellentmondásaira. Tudott és mert esendő embert, embereket ábrázolni, sőt karakterisztikusan és néha karika- túraszerűen felnagyítva a tulajdonságokat, ám ezzel együtt ábrázolásai nem mondottakat összefoglalva nevezhetjük őt a toll királyának is, mert ha ezt állítjuk, akkor sem túlzunk. Emiatt is kell figyelnünk munkásságára és kell őriznünk életműve értékeit. Az utóbbi évtizedekben szívesen rendezett kiállításokat, melyeknél több alkalommal részese lehettem az előkészületeknek, a megvalósításnak. Örült, ha kiállítások falain látta munkáit, boldog volt, ha pozitív visszajelzéseket kapott, mint például a Művésztanár Társaság párizsi kiállítása során. Vágyott a sikerre. Tehetségével, képességeivel tisztában volt, de művészeti eszményei a múlthoz kötődtek. 80 évesen még rendhidlap.net hídlap 29
