Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-02-06 / 6. szám
közügy Nincs elegendő olyan család a környéken, aki befogadná a szülők nélkül élő gyermekeket Nevelőszülők kerestetnek! Gábor Éva A Váci Egyházmegye által alapított Názáret Szociális Szolgáltató Nevelőszülői Hálózata segíteni szándékozó, gyermekszerető felnőtteket toboroz Esztergom környékéről is, akik átmenetileg családjukba fogadnának szülők nélkül nevelkedni kénytelen kisgyermekeket és fiatalokat. Ak r\t korábban a Komárom-Esz- ktergom Megyei Önkormányzat fenntartásában működő gyermekvédelmi szakszolgálat helyett tavaly óta a Beer Miklós püspök által vezetett Váci Egyházmegye vette át azt a feladatot, hogy a megye területén élő, vér szerinti szüleik gondozásából kikerült gyermekeknek nevelőszülőt találjanak, új esélyt adva ezzel számukra arra, hogy családi körben nevelkedhessenek, megfelelő szerepmintákat és érzelmi biztonságot kapjanak. A felhívással Sarlós Istvánná, Esztergom és a Pilismaróttól Gyermelyig terjedő térség nevelőszülő-tanácsadója kereste fel a Hídlap szerkesztőségét. Mint elmondta, néhány évtizeddel ezelőtt rengeteg, a nevelőszülői feladatra vállalkozó felnőtt élt a környéken, akik azóta idősek lettek, így a segíteni tudók száma drasztikusan lecsökkent. Fiatalokból egyáltalán nincs utánpótlás, pedig a térségben ma is mintegy harminc gyermek és tanulmányait végző fiatal vár arra, hogy családba kerülhessen, közöttük egészen kicsik is. A gyámhatóság a három év alatti gyermekek eredeti családjának helyzetét félévente felülvizsgálja, és amennyiben a vér szerinti szülők úgy döntenek, vagy ha saját hibájukból egy évig nem látogatják a gyermeket, akkor örökbe adják - részletezte a szakember. A nevelőszülői feladat felelősségteljes munka és emberi szolgálat egyben, ezért több tárgyi és személyi feltételhez kötött. Az alsó korhatár 24 év, felső korhatár nincs, de az kikötés még, hogy a szülő és a nevelt gyermek közötti korkülönbség 18-45 év lehet. A jelentkezőknél először egy környezettanulmányt végeznek, ahol felmérik a lakás állapotát és alkalmasságát, többek között, hogy jut-e legalább hat négyzetméter személyes tér a jövevényTávoktatásos CNC forgácsolói képzés a Géniusz Plusz kft.-nél A CNC forgácsoló szakképesítés a gazdasági válság ellenére a legkeresettebb szakmák között szerepel az elhelyezkedési sorrendben. Most már az új OKJ szerint alapfokú végzettséggel is elvégezhető az akár külföldi és belföldi munkavállalási lehetőséggel is kecsegtető szakképesítés. A konzultációs távoktatás munka- idő-kímélő módon, havonta egy hétvégét vesz igénybe. A képzés díját kamatmentes részletekben is lehet fizetni, így a tíz hónapos tanfolyam 40 ezer forint kezdő befizetéssel, havi 20 ezer Ft részletfizetéssel elvégezhető. A tanfolyamot a Géniusz Plusz Oktatási Kft.-nél szervezik esztergomi helyszínnel www.geniuszplusz.hu • tel.: 0620/255-0664, 0620/255-5339 nek, és megoldható-e a szülőtől külön szobában történő elhelyezés. A jelentkezőknek ezt követően pszichológiai és orvosi alkalmassági vizsgálaton kell részt venniük, majd el kell végezniük egy hatvanórás tanfolyamot, amely az új élethelyzetre és a gyermekek szomorú sorsából adódóan várható nehézségekre készíti fel őket. A nevelőszülő feladata ezt követően a vér szerinti szülő „helyettesítése" teljes ellátás és erkölcsi nevelés biztosítása átmenetileg, amíg a gyermek igazi családja akadályoztatva van a nevelésben, legfeljebb 24, felsőfokú tanulmányok esetén 25 éves korig. Sarlós Istvánné tapasztalata szerint előfordul, hogy a ne- velőszülőség végleges megbízatássá válik, mert a gyermek nem kerülhet vissza vér szerinti szüleihez. Ilyen esetekben pedig a nevelésre vállalkozó szülőknek segíteni kell a fiatalokat a munkába állásban és az önálló élet megkezdésében. A nevelőszülőket a vér szerinti szülőkével azonos jogok illetik meg, jogosultak gyesre, gyedre, családi pótlékot kapnak, emellett nevelőszülői díj és a gyermek teljes ellátásához szükséges költségtérítés, és alkalmankénti juttatások illetik meg őket például iskolakezdéskor, karácsonykor, nyári táboroztatáskor. Az érdeklődők Sós Ilonánál jelentkezhetnek a (30) 927-5857 telefonszámon, vagy Sarlós Istvánnénál a (30) 929-9724 telefonszámon és a sarloskati52@freemail.hu elektronikus levélcímen. Komplex vállalati technológia fejlesztés a Bádi-Gran Kft.-nél (GOP-2008-2. l.l/B) A Bádi-Gran Kft. különféle kapacitású kávé-, ital- és étel-automaták, valamint szódagépek és vízadagolók telepítésével, értékesítésével, bérbeadásával, üzemeltetésével, szervizelésével automatákba való töltőanyagokat, tevékenységük ( megbízható minőségét az auditált ISO 9001-2000 minőség irányítási, Valamint az élelmiszerbiztonságot garantáló HACCP rendszer alapján végzik. A Bádi-Gran Kft.-nek mind a gyártás, mind az étel- és italautomata berendezések terén, mind az értékesítéssel kapcsolatban naprakész információkkal kell rendelkeznie. Ezt a célt szolgálja az a komplex vállalati technológia-fejlesztés, amelyhez a GOP-2.1.1 .-08/B számú pályázaton jutottak 19.946.401 forint forráshoz. A 66.488.005 forintos összköltségű projekt során három jelentősebb területet vesznek célba. Az első az európai szempontból az élvonalba tartozó új gépek vásárlása. Ennek során beszerzésre kerül 33 db kávéautomata, illetve 33 db előrecsomagolt élelmiszereket árusító automata. Második egységként számítógépek (hardver, szoftver, nyomtató, monitor és egyeb tartozékok) Deszerzése történik. Harmadik egységként a Bádi-Gran Kft. piaci szerepe növelése érdekében marketingeszközök elkészítését finanszírozza a pályázati összegből. Ennek keretében 5000 db prospektus, illetve 2000 db CD-ROM került legyártatásra. A projekt időtartama 2008 július 1-től 2010 szeptember 30-ig tart. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. t Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ÚMFT infovonal: 06 40 638 638 NF(j nfu@nfu.gov.hu • www.nfu.hu Btkktdls a j'öu&bt 40 hídlap hidlap.net