Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-06-26 / 25. szám
exkluzív Orvos és történelem BHB0E3BB Dr. Szállási Árpád professzor urat jól ismerik a királyvárosban és a környékén. A kiváló - és a hónap végén nyolcvanadik születésnapját betöltő - humanistával (többek között) a közel- és régmúlt históriájának és a gyógyításnak az összefüggéseiről váltottunk szót.- Nyolcvanadik születésnapja alkalmából - amihez ezúton is szívből gratulálunk - június 18-án a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségügyi Centrumában ünnepi tudományos ülést tartottak. Miről esett ott szó?- Nagyon szép gesztusképpen neves professzortársak és orvos-történész kollégák köszöntöttek és tartottak ismertetőket. Kaptam díszes, csodás okleveleket is. De, tulajdonképpen következik a folytatás.- Folytatás?- Június 24-én Pestre szerveztek egy ünnepi köszöntést. Debrecenben az Akadémiai Bizottság, Budapesten pedig a Bizottság orvos-történeti részlege intézte. Meglehetősen nagy reverendával, engem is meglepett kissé, mert nem számítottam rá, de azért annyira álszerény nem vagyok, hogy ne essen jól, ha az embert így megbecsülik.- Muszáj egy kérdés erejéig erről is faggatnunk: szépnek egyáltalán nem nevezhető gesztussal közelgő születésnapja alkalmából megtámadták a napokban egyes médiumok - élükön az Élet és Irodalommal -, mondván, ügynökmúlttal rendelkezik, beépített ügynökként szolgálta az előző rendszert. Mi a véleménye erről?- Abban a korszakban többször jártam külföldön, és annyiszor kihallgattak, annyiszor elvittek Tatabányára, és annyi mindent aláírattak velem, hogy ebből ki lehet hozni ezt is. Manipulálni mindent lehet. Egy tény: soha, senkinek nem ártottam, soha semmilyen előnyöm nem származott ebből. Mindebben a következő az érdekes: amikor engem be-behordtak Tatabányára és nyaggattak, közölték velem, hogy ezt tudomásul kell venni, ilyen a rendszer. Abban a korszakban, amikor egy olyan hetvenezres létszámú munkásőrség állt hadban, aminek az égvilágon semmi értelme sem volt, csak „szórakoztak", masíroztak ide-oda az utcán, és ugyanilyen elrettentésként funkcionált egy nyolcvanezres társaság, akik bárkit, akit tudtak, próbáltak megzsarolni, nehéz volt nem félni. Én egyébként sem akartam hős lenni sosem, alapvetően egy ijedős ember vagyok, nem szeretek konfrontálódni, talán éppen ezért értem meg a nyolcvan évemet. Úgy kell felfogni és értékelni azt az időt, azokat a módszereket, hogy miközben kik mit működtettek, kinek származott előnye belőle. Az, hogy kivel mit írattak alá, egészen más kérdés, rengetegen rengeteg mindent aláírtak, hogy ezekből ki mit hoz ki, az már manipuláció dolga. Egzisztenciális (vagy financiálisanyagi) motivációk nem vezettek, úgymond, az első rajvonalba tartoztam, körzeti orvosként engem senki nem irigyelt, karriert nem építettem abból. Amit véghezvittem, orvos-történeti volt. Ezt viszont ma is megbecsülik, tekintettel arra, hogy hétszáz tanulmányom, pontosan nem is tudom, hogy hány könyvem jelent meg, az orvos-történeten belül, körzeti orvosként. Aki akkoriban megfordult Nyugaton, azt számtalanszor kihallgatták, számtalanszor próbálták rávenni valami aljasságra. Pont ezért nem hoztam be sohasem gépkocsit - holott felajánlották a lehetőséget, hogy megtehetem. S sok minden mást sem hoztam, éppen ezért, mert nem akartam lekötelezett lenni. Apró kis trükkökkel működtették ezt a rendszert, és - hogy úgy mondjam - ilyen kis apró „verebek" voltak ennek a „vergődői". Anélkül, hogy nekik ebből bármilyen hasznuk származott volna. A kinevezésem 1994-ben történt meg, a disszertációmat 1999- ben védtem meg, én annak a korszaknak semmit sem köszönhetek. Nagyon jól tudom, honnan ered ez az egész, megteszem a szükséges lépéseket. Hangsúlyoznám: igazából nem tudjuk megérteni ezt, ha abban a korban nem éltünk, amit - akár - Voltaire híres mondásával is jellemezhetnénk: adj három sort - és az illetőt halálra ítélik.- S ha már szóba került itt a történelem (nem a legszebb oldaláról), teljesen más vizekre evezve: a közelmúltban a Magyar Rádió vendégeként - többek között - a történelem és az orvosi ellátás színvonalának összefüggéseiről beszélt. Ön szerint utóbbi sokkal jobban meghatározza a történetünket, mintsem gondolnánk?- Persze! Itt van, kérem szépen, például a spanyolnátha. Éppen tegnap kaptam Németországból erre vonatkozóan egy könyvet, amiben egy német professzor arra a megállapításra jutott - amit én már többször leírtam, sajnos, nem közölték le -, hogy 1487-es angliai kórság egy influenzajárvány volt (megjegyzem, a kuruc korszakban is a pestis négyszer annyi áldozatot követelt, mint a háború). Mint ahogy a véletlen hasonlóképpen óriási szereppel bír. 1705. november 11-én a zsidrói csatánál, amikor Erdély elveszett a kurucok részére, a siker azon múlott, hogy az erdélyi hadsereg felépített egy hatalmas földvárat ott, fával megerősítve, és úgy várták az osztrák armadát, ám az ütközet előtti éjszaka az egész erődrendszert egy hatalmas zápor szétmosta. Ami nagy szerencse ez az egyik hadseregnek, micsoda pech a másiknak! A mostaniakhoz hasonló zápor során a fákat egyszerűen elvitte a víz, a földvár, amit a kurucok egy hétig építettek, szétesett. A véletlenen múlott a hadisze26 hídiap hidlap.net
