Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-06-26 / 25. szám
esztergom Egyes feladatok vállalkozásként olcsóbban és hatékonyabban működnének Kórház a változás szélén Lenger Varga Péter Költségtakarékosság és minőségjavítás érdekében egyes feladatokat vállalkozási formában működtetne az esztergomi kórház a jövőben. Az önkormányzat által megbízott biztos és a főigazgató javaslata szerint az ellátás mellett a fenntartási költségeket is a szerződéses cég fizetné. A z esztergomi önkormányzat megbízásában március közepén kezdte meg tevékenységét Czakó Imre a Vaszary Kolos Kórház önkormányzati biztosaként, akinek első jelentését múlt csütörtökön tárgyalta a képviselő-testület. Az önkormányzati biztos Kollár Zoltán kórházi főigazgatóval együtt mérte fel az intézmény gazdasági és szervezeti helyzetét, mellyel kapcsolatban, illetve a mintegy négyszáz- millió forintos tartozás miatt azt a megoldást javasolta a testületnek, hogy egyes feladatokat vállalkozási formában kellene működtetnie az intézménynek. A javaslatot húsz igen, tartózkodás és ellenszavazat nélkül, három képviselő távollétében elfogadta a testület. Meggyes Tamás polgármester ettől a lehetőségtől költségtakarékosabb és magasabb színvonalú működést vár az intézményben. Ezt a kórházi biztos is megerősítette, szerinte ugyanis a kiszervezés általában költségtakarékosabb, mivel a vállalkozók az egészségügyben, ahogy fogalmazott a költségek leszorításával tudnak csak boldogulni.„Az egészségügyben általános, hogy részfeladatokat vállalkozásoknak adnak ki az egyes intézmények. Egyrészt mert ez a megoldás költségtakarékos, másrészt javul a minőség. Az országban számos intézményben működik ez a rendszer, így van arra példa, hogy ugyanakkora ösz- szegért jobb színvonalon oldják meg a feladatok működtetését az intézmények, de arra is, hogy olcsóbban" - hangsúlyozta Czakó Imre. A szakember hozzátette, hogy emellett előny, hogy egy megbízott vállalkozó könnyebben tud alkalmazni és akár az ország egyik feléről a másikba csábítani szakembereket. „Meghatározzuk az adott feladat finanszírozási összegét, amely kevesebb, mint amennyit most a kórház közalkalmazotti konstrukcióban fordít ezek működésére, és arra kötünk megállapodást, a vállalkozónak pedig ebből a pénzből kell megoldani az ellátást és az eszközök, épület működtetését is. A kórház így nullszaldóval vagy akár még nyereséggel is kijöhet ebből a helyzetből" - részletezte a kórházi biztos. A jó szakemberekre szükség van Kollár Zoltán főigazgató a betegek szempontját figyelembe véve elmondta, hogy azért lényeges az egyes feladatok vállalkozásba adása, mert főleg az orvosi szakterületen, de néhány más szakterületen is, munkaerőhiány van a kórházban, ahogy általában az országban is. „Az első és legfontosabb, hogy ezt a munkaerőhiányt pótolni kell. Ennek a pótlása jelenleg is zajlik közreműködői vagy vállalkozási szerződéssel, a normál közalkalmazotti munkaviszony mellett, de előfordulhat, hogy arra kényszerülünk, hogy egyes területeken csak ilyen típusú munkaerő leAz orvosok megtartása, illetve orvosi állások betöltése érdekében Meggyes Tamás polgármester a testületi ülésen jelezte a főigazgatónak, hogy a város kedvezményes bérleti díjú szolgálati lakásokkal is segíti az orvosok Esztergomban történő letelepedését. gyen. A betegek számára így azonban nemhogy rosszabb lesz az ellátás, hanem éppen ellenkezőleg, mivel akár több szakember is jut az egyes feladatokra, ami azt eredményezi, hogy a mostani időnként hiányos ellátás, rendesen működik majd" - fűzte hozzá a főigazgató. Kollár Zoltán leszögezte, egyáltalán nincs szó arról, hogy a kórház vagy egyes osztályai kerülnének ki vállalkozásba, hanem az osztályokon belül az egyes feladatok, melyek továbbra is a kórház égisze alatt működnének. Az egyes területeknél azt, hogy pontosan mi mennyibe kerül a kórháznak, most vizsgálják a szakemberek, akik szerint elsősorban a gondozói szolgálatok - egyebek között a pszichiátria, tüdőgondozó, alkoholgondozó - egyes feladatait lehetné vállalkozásba kiadni. Amennyiben a testület a pontos számokkal alátámasztottjavaslatot is elfogadja, akkor a kórház később szeretne egy helyre tenni minden gondozói szolgálatot, mert már akkor eleve olcsóbban tudna működni, mivel ezek a szolgálatok az erőforrásokat közösen használnák. Egy épületben ráadásul a betegek mindent egy helyen, közvetlen külső bejáratról találnának meg, a kórház pedig hatékonyabban működhetne. 18 hídlap hidlap.net