Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-05-22 / 20. szám

címlapon ben a pincék mellett a kertekből, a családi házak lakóteréből is el kellett távolítaniuk a beömlő víztömeget. Fennakadások a közlekedésben Az esőzést óriási erejű szél is kísérte, mely fákat döntött ki és vezetékeket sza­kított le, melyek a közlekedésben okoz­tak káoszt. Esztergom és Pilisszentlélek között egy letört faág dőlt rá a telefon- vezetékekre, a Fári-kútnál pedig szintén egy faág dőlt az útra. Időközben a li­es út egy részét is le kellett zárni ideig­lenesen, hiszen a Dózsa György utcából leömlött a víz és az közel kétszázötven méter hosszúságban felgyülemlett. Az ötven-hatvan centiméter mélységű csa­padék két-három óráig okozott mun­kát a lánglovagoknak, akik szivattyúval küzdöttek az ár ellen. Az ítéletidő az or­szágban a vasúti közlekedést sem kímél­te, így az Esztergom-Budapest vasútvo­nalat sem, egy fa dőlt a vasúti pályára Esztergom-Kertvárosnál. Az utasok vo­natpótló autóbuszokkal közlekedhettek tovább, a bérleteket ugyanis a volán tár­saságok is elfogadták. Egy közúti baleset is történt múlt hétvégén az esztergomi repülőtérnél, ahol egy személyautó csú­szott az árokba és okozott fennakadást a közlekedésben. Pilis erdői is a csapadék fogságában Az esőzés miatt a környékbeli erdőterüle­tek, mint a Pilis vagy a Visegrádi-hegység is járhatatlanná vált. A Dunakanyar erdei­nek látogatása életveszélyessé vált, hiszen a víz több ezer köbméter hordalékot szál­lított le magával, ráadásul a viharos erejű szél a felázott talajból könnyedén csavar­ta ki a fákat.„Minden Pilisből induló patak kilépett a medréből, többek között a vi­segrádi Apátkúti-patak, a pilismaróti Ma­lom-patak, valamint a pilisszentkereszti Dera-patak. A víz elmosta az útjába kerülő hidakat, erdei utakat, az alámosott partol­dalból fák dőltek ki. A hegyről lezúduló víz nagy mennyiségű törmelékkel borította el a települések útjait. Járhatatlanok a belső pilisi aszfaltutak, a hegyvidéki területen átvezető közutakon is nagy mennyiségű hordalék található"- hívta fel a figyelmet a veszélyekre Lomniczi Gergely. A Pilisi Park­erdő Zrt. kommunikációs igazgatója hoz­zátette, hogy az esőzés utáni néhány nap­ban is kerülendőek az erdők. A parkerdő szakemberei a tervek szerint, most hétvé­gén helyreállítási munkálatokat végeznek, mely a dömösi Rám-völgyet is érinti. Biztosítás = biztonság? Az elmúlt hetek esőzései, viharai és árvi­zei miatt 4-6 milliárd forint közé tehető a magánszemélyek által elszenvedett anya­gi kár országszerte, az ipari és a mezőgaz­dasági károkról pedig még becslések sin­csenek. A leköszönő kormányfő, Bajnai Gordon a hét elején találkozott a biztosí­tók képviselőivel, és azt kérte, hogy rugal­masan és gyorsan végezzék el a kárfelmé­réseket, a legmesszebbmenőkig működ­jenek együtt a kárfelszámolásban részt vevő szervezetekkel, és a lehető legjobb biztosítási csomagot dolgozzák ki az ál­lampolgárok számára. A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke elmondta: az eddigi mint­egy 10 ezer kárbejelentésre tekintettel át­csoportosították a kárszakértőket és bőví­Egyelőre nem lesz árvíz a Dunán! A VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutatóintézet Országos Vízjelző Szol­gálatának szakági igazgatója, Bálint Gábor megnyugtató híreket közölt az esőzések­kel és az áradásokkal kapcsolatban a térségben élőknek. A szakember elmondta, hogy térségünkben az Ipoly torkolatánál még mindig harmadfokú árvízvédelmi ké­szültség van érvényben, de az árhullám már levonulóban van, a Duna Esztergomnál már a hét közepén apadt. Az árhullám a Morva és az Ipoly vízgyűjtő területét, Szlo­vákiát, Csehországot és Lengyelországot érintette komolyabban, a Dunán tapasz­talt kisebb vízszintemelkedés megfelel a szokásos tavaszi helyzetnek. A meteorológiai előrejelzések alapján Bajorország és az Alpok területén, vagyis a Dunába ömlő Inn vízgyűjtő területén a következő napokban nem várható jelentős csapadék, tehát térségünkben az elmúlt hetek esőzései miatt nem keli árvízre szá­mítani. Ugyanakkor Bálint Gábor a nyári hónapok előrejelzéseire vonatkozó kérdé­sünkre emlékeztetett arra, hogy a 2002. augusztusi súlyos árvizet is mindössze két héttel előtte lehetett prognosztizálni a vízgyűjtő területen történt esőzésekből, te­hát az idei nyáron is érhetnek még meglepetések. 6 hídlap hidlap.net

Next

/
Oldalképek
Tartalom