Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-09-12 / 36. szám
esztergom ADJ VÉRT, ÉLETET ADSZ! Jövő héten ismét három alkalommal lehet véradásra jelentkezni. Szeptember 15-én és 16-án, kedden és szerdán 8 órától 14 óráig a Vaszary Kolos Kórház vérellátójában, 19-én, szombaton 9 és 12 óra között pedig Dorogon a városi sportcsarnokban várják az önkéntes véradókat TAJ-kártyájukkal és személyi igazolványukkal a vérellátó munkatársai. FESZTIVÁLLAL AZ ESÉLYEGYENLŐSÉGÉRT Esztergom. Ma, szombaton délután két órakor kezdődik a Széchenyi téren a Roma- és Esélyegyenlőségi Fesztivál, melynek célja a közgondolkodás formálása a színpadi élmény eszközével, a megyei esélyegyenlőségi szervezetek vitákra és interakcióra építő találkozójának megvalósítása, valamint lehetőség a hátrányos helyzetű csoportok civil szervezeteinek, művészeti előadásaik és termékeik bemutatására. Oláh Anna esélyegyenlőségi szakember és Meggyes Tamás polgármester köszöntője után fellép a Vakrepülés Színjátszó Egyesület, a Zöld Óvoda, Balogh Szabina és zenekara, Bődi András, a Romani Jag Tánccsoport, a Roll Dance kerekesszékes táncegyüttes, Tóth Margit Márta, erdélyi cigánytáncos, a Sissy Dance hiphop táncosai és az Életút Egyesület Mécses Színjátszó Csoportja. 18 órakor a Váradi Roma Café zenekar koncertjével fejeződik be a program, melynek ideje alatt a pavilonokban a Komárom-Esztergom megyében és az Ister-Granum Eurórégióban tevékenykedő civil szervezetek termékeit, alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők, illetve tevékenységükről szerezhetnek információkat. A gyerekeket kézműves foglalkozásokkal, szüleiket esélyegyenlőségi játékokkal és ajándékokkal várják a szervezők. ISMERD MEG AZ ÉLET SZAMOS OLDALÁT! Elindult a Szamos Marcipán Kft. őszi rendezvénysorozata, melyről az esztergomi diákok az iskolában kapott ismertetőkről értesülhettek. A gyerekek az órarenden található kuponok átadásával marcipánfigurákat kapnak ajándékba, ha betérnek a cukrászdába szeptember 7. és 26. között. A vasárnap délelőttönkénti Marcipán Piknikeken megkóstolhatják a kicsik a Marcipánmackó menüt: egy bögre kakaót, vagy mézes gyümölcsteát és egy szelet süteményt, szeptember 13-án pedig beindul a Gyurmarciskola is, ahol egész évben minden vasárnap 9 és Móra között szakembervezetésével ingyenes marcipán- gyurmázásra várják a gyerekeket, csupán a Gyurmarci készletért kell 350 forintot fizetni. A nagyobb diákok és a tanáraik gyümölcsteára hivatalosak szeptember 7-e és 26-a között, a legidősebbeket pedig az Idősek Világnapja után, október elsejétől március elsejéig minden héten hétfőtől csütörtökig 15 és 18 óra között a Marcipán Szenior Játszóház várja. A nyugdíjasok a sakk, kártya, dominó, keresztrejtvényfejtés, vagy beszélgetés közben Szenior menüt - kávé, tea, üdítő és egy szelet sütemény - fogyaszthatnak 500 forintos egységáron. A MAKULÁTLAN Esztergom. Ma (szombaton) 16 órakor nyílik kiállítás a Keresztény Múzeumban A Makulátlan - Mária szeplőtelen fogantatásának hite a középkortól napjainkig címmel Petrás Mária keramikusművész és Szekeres Erzsébet textilművész alkotásaival. Cséfalvay Pál múzeumigazgató köszöntője után Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek nyitja meg a tárlatot, a kiállításokat és a katalógust ismerteti Kontsek Ildikó művészettörtéA KULTÚRMOZGÓ FILMKLUB SZEPTEMBERI MŰSORA 12-én 19 órától: A hét nyolcadik napja, színes magyar játékfilm, 102 perc, 2006, rendező: Elek Judit; 19-én 19 órakor: Zuhanórepülés, színes magyar akciófilm, 105 perc, 2007, rendező: Novák Erik; 26-án 19 órakor: Az ártatlanság hangjai, színes szinkronizált mexikói-amerikai-Puerto Rico-i háborús filmdráma, 107 perc, rendező: Luis Mandoki. nész, közreműködik a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium kamarakórusa. A múzeumi belépő 800 forint, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 400 forint. Az esztergomi és párkányi érdeklődők kedvezményesen tekinthetik meg az alkotásokat november 30-ig. MÉZES NAP Esztergom. Mudrák Béla emléke előtt tisztelegve immár második alkalommal rendezik meg a Méz-napot a Szentgyörgymezői Olvasókörben ma, szombaton. A program 10 órakora Pinocchio bábcsoport meseelőadásáÖn vállalja a korát... 74 év 74% 68 év 68% 51 év 5*f% Ön annyi kedvezményt kap a szemüvegkeret árából/ ahány éves! Az akció 2009. július 27. és november 1. között, vékonyított műanyag lencsével rendelt komplett szemüveg vásárlása esetén érvényes. További akciós feltételek az üzletekben. www.ofotert.hu O FOTE RT MINDIG SZEM ELŐTT Dorog, Bécsi út 51.: Tel.: 443-471 Esztergom, Kossuth L. u. 5.Tel.: 411-014 8 hídlap hidlap.net