Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-09-12 / 36. szám
esztergom val kezdődik, utána délután 11 és Móra között különféle, a mézzel kapcsolatos kézműves foglalkozásokon lehet részt venni, a környezetkultúra egyesület jóvoltából pedig tanácsadás is lesz a méhviasszal való bőr- és faápolásról, illetve más környezetbarát háztartási praktikákról. Ezenkívül mézkóstolás, mézvásár és méhészeti eszközök bemutatója is várja az érdeklődőket. 11 órakor kezdődik Brunner Sándor agostyáni méhész előadása a mézről és a mézzel kapcsolatos tévhitek eloszlatásáról, valamint a méhészeti termékek szerepéről a gyógyításban. Háromnegyed háromkor nyílik meg a Balassa Bálint Múzeum témához kapcsolódó kiállítása, végül három órakor Keresztes Nagy Árpád méhész előadása kezdődik, aki ezúttal hangszerbemutatóval egybekötött bábműsort mutat be. PÁLOS ZARÁNDOKLAT Esztergom-Klastrompuszta. A Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztálya zarándoklatot szervez a Magyar Pálos Rend hagyományteremtő emléknapjára és szabadtéri ünnepi szetmiséjére Klastrompusztára holnap, vasárnap. A nehéz, 25 kilométeres túrára 5 óra 50 perckor a Dobogókői út-Galagonyás út sarkán lévő keresztnél van a gyülekező, ahonnan a Barát kút—Pilisszentlélek—Pilisnyereg—Klastrompuszta útvonalon érkeznek a zarándokoka Mórakor kezdődő misére. A kisebb túrára vállalkozók 8 óra 10 perckor az esztergomi buszpályaudvaron gyülekezhetnek, majd a Pilisszentlélekre induló busszal az út nagy részét megtéve fél tízkor a pálos romoknál csatlakozhatnak a zarándoklathoz, amelyből még 12 kilométer lesz hátra. A visszautazás a Kesztölcről 15 óra 20 perckor induló busszal lehetséges. Bővebb információ: Kassai Kálmán (20) 9256 607. BÉRES JÓZSEF A KÖNYVTÁRBAN Esztergom. Kedden (szeptember 15- én) délután 17 órakor Béres József, a Szent István-díj legutóbbi kitüntetettje lesz Bánhidy Vajk beszélgetőpartnere a Helischer Józsefvárosi Könyvtárban, a Dobó Katalin Gimnázium épületében. A helyszínen kedvezményesen meg lehet vásárolni Béres József Szép magyar ének című kötetét is, amit a szerző dedikál. CSEH TAMÁSRA EMLÉKEZVE Esztergom-Kertváros. A Féja Géza Közösségi Házban csütörtökön (szeptember 17-én) délután hat órakor Cseh Tamás emlékestet tartanak. Az augusztusban elhunyt művész tiszteletére rendezett programban Szerémy György gitárosénekes és Tóth Tamás előadóművész a Cseh Tamással eltöltött időről és a közös élményeikről beszélgetnek, és természetesen dalok is felcsendülnek. A beszélgetés után a Cseh Tamásról 2000-ben készült dokumentumfilmet vetítik le. ROCK A LÓGATÓ KÖRÜL Dorog. Pénteken (szeptember 18-án) este hét órától egészen hajnalig a Ló- gatónál muzsikálnak újra a régi legendás helyi zenekarok, akiknek a dunai rockhajó legutóbb szűkösnek bizonyult. A Neoton, Fours, Crumerum és a Cé- Có együttesek vezetői - Párma Csaba, Padányi Balázs, Gálicz Feri, Haver Dodi és Horányi Laci - ezúttal jóval tágasabb helyet választottak az ötvenesek, hatvanasok idei utolsó táncos együttléte helyszínéül, hogy senki ne maradjon ki. Jegyek most is kizárólag elővételben kaphatók 2000 forintért. Telefon: (70) 322-4229 KULTÚRHÁZAK ÉJJEL-NAPPAL Esztergom-Kertváros. A Kulturális Örökség Napjához kapcsolódóan helyi szervezésű lakóhely-ismereti utazást rendeznek jövő szombaton (szeptember 19-én) 16 órakor. Az érdeklődők kisvonattal járják be a városrész meghatározó helyeit, épületeit Nagy Tibor helytörténeti kutató vezetésével. TERMÉSZET- ÉS ÉLETMÓDFESZTIVÁL Piliscsaba. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem területén, a jövő hétvégén első alkalommal rendezik meg az Életfa - X2S Természet- és Életmódfesztivált, ahol sor kerül aTerepduatlon Országos Bajnokságra, a 3. Egyetemi és Főiskolás Országos Bajnokságra, mountain bike versenyre, terepfutóversenyre és gyermekversenyekre is. Az érdeklődők aerobicozhatnak Rubint Rékával és Schobert Norbival, találkozhatnak Pindroch Csabával, valamint olimpikon és világbajnok sportolókkal. Szombaton délután meglepetéskoncert lesz, a kétnapos rendezvény ideje alatt végiglátogatható az egészséges- és bioételek, illetve a természetes gyógymódok bemutatója, női tornabemutatók, lesz továbbá életmódtanácsadás, kézműves foglalkozások, könyv- és sportszervásár is. NEMZETKÖZI BABAHORDOZÓ HÉT Esztergom. A szeptember 20. és 27. között zajló Nemzetközi Babahordozó Hét keretében tartanak előadást szeptember 21-én, hétfőn délelőtt 10 órakor a Helischer József Városi Könyvtárban, a Dobó Katalin Gimnázium épületében. Az érdeklődők megtudhatják, hogy miért jó a babahordozás a babának és az anyának, megismerkedhetnek és kipróbálhatják a különféle hordozókendőket és mei tai-okat, és megtanulhatják a helyes hordozási technikát. Az anyukáknak lehetőségük lesz beszélgetni tapasztalt „hordozósokkal" a kicsiket pedig kézműves foglalkozás várja. KROSSZOLÓ MOTOROK Piliscsév. Szeptember 27-én újraéled egy régi hagyomány a pilisi dombokon, ismét motocross-versenyt rendeznek a település határában. A Nemzetközi és Magyar Motocross Bajnokság az Externet Kupáért elnevezésű rendezvényről a (70) 508- 5269 telefonszámon lehet bővebb információt kapni. ÚJRA AGGTELEK! A Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület immár hatodik alkalommal szervezi meg az Aggtelek barlangjaiba irányuló népszerű barlangtúráját október 3-án, szombaton. A föld alatti természeti képződmények kedvelői ezúttal is öt barlang bejárása között választhatnak a jelentkezés sorrendjében. Az autóbuszok Esztergomból és Dorogról indulnak. Bővebb felvilágosítás és jelentkezés a (20) 520-1261-es telefonszámon. CRONOS TÁRSKERESŐ KLUB Keresse programjainkat, látogasson el klubunkba!! Tatabánya, Komáromi út 16. Ili. e. Telefon: (06-30) 550-1733 e-mail: kodemann.erzsebet@ctk.hu ; www.cronosrandi.eu hidlap.net hídlap 9