Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-08-29 / 34. szám
helyi história Esztergom felfedezése, avagy a hely története Harci repülők nyomában Vérbeli nyomozás részleteibe avatjuk be ezúttal az olvasókat, amikor közreadjuk Miklós Tamás kutatásainak eredményeit. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészhallgatója már most, fiatal kora ellenére a második világháború vehemens szakértője, ráadásul Esztergomhoz való kötődése révén főként a város és környéke második világháborús hadtörténetével foglalkozik. Az általa leírt folyományok előzményei 1944. március 19-én történtek meg, mégpedig a Pilis hozzánk közeli területén. A Pilisben lezajlott harcokról érdeklődve 2003 májusában terelődött a fiatal kutató figyelme egy lezuhant német repülőgép felé, amely a Pilisszentlélek felett húzódó Feketehegyen csapódott be. Ezen a helyen 2003. május 7-én kezdte meg a terepbejárásokat és a kutatásokat. Az eseményt a falubeliek elbeszélései alapján a következőképpen tudjuk rekonstruálni: Az egyszemélyes német vadászrepülőgép 1944. március 19-én (vasárnap), reggel 9 óra körül csapódott be a szentmise előtt, a falutól dél-délnyugati irányba, a műút mellett lévő parkolótól mintegy 100 méterre a köves hegyoldalba, derül ki Miklós Tamás kutatásából. Helybeliek szerint a gép elégett, erre utalnak a helyszínen fellelt, összeolvadt leletek is. A repülőgép pilótája az odasietők megérkezésekor egy fát ölelt át, ám lábai hiányoztak, belei kifordultak. Állítólag még szuszogott, amikor az első falubeliek rátaláltak, súlyos sérüléseibe azonban belehalt. A repülőgép a leletek alapján Messerschmitt 109 típusú, azon belül is „G” alváltozat. Ezek után vette fel a kapcsolatot a fiatal kutató a Magyar Veterán Repülő Szövetség repü- lőgéproncs-kutatóival, Tóth Ferenccel és csapatával. Ok segítették az esemény néhány további részletét rekonstruálni. Eszerint 1944. március 19-én, a német megszállás napján, Belgrádból Junkers Ju-52 típusú szállító repülőgépek, Bécsből pedig a JG 27 állományához tartozó Messerschmitt 109 G típusú vadászrepülőgépek szálltak fel azzal a feladattal, hogy Magyarország felett erődemonstrációt, propagandarepülést hajtsanak végre, s propagandaanyagot szórjanak az ország területe felett. Az eseményt 10 óra 13 perckor a Csendőrség Nyomozóparancsnoksága jelentette: „A reggeli ködös időben, a Pilisszentkereszt község határában lévő hegyoldalba, két német egymotoros vadászrepülőgép csapódott be. A kiküldött csendőrjárőrök a két gép roncsai között a két összeégett pilóta hulláját is megtalálták”. Tóth Ferenc azonban hármat említett, melyek azon a napon estek le a hegység területén. Közölte a három pilóta nevét is, amelyeket Pilisszentkereszten bejegyeztek: Tsetren, Bronze és Ditman. A későbbiekben kiderült azonban, hogy a három név helyesírása helytelen, de erre még Miklós Tamás a továbbiakban visszatér. Egy repülőgépet már feltártak a Pilis-nyeregben, ennek a pontos típusa Messerschmitt 109 G-6 U-4. így már két roncs helyzete ismert volt a háromból... Hol lehet a harmadik? Ezzel a kérdéssel fordult a fiatal kutató Dobay Pál nyugalmazott erdőmérnökhöz, aki elmondta, hogy annak idején a Nagy-Szoplákon, a háromszögelési gúla mellett talált repülőgépdarabokat. Azt is közölte, hogy ez is március 19-én zuhant le. Ennek maradványait, egy Messerschmitt 109-est 2003 szeptemberében azonosított a PPKE hallgatója. (Ebben nagy szerepe volt a kabintető töredékeinek.) így az utolsó repülőgép is meglett, de ezzel még nem állt össze a teljes történet, voltak ugyanis még homályos pontok. Az egyik ilyen információ a néhai Mátyás Kálmántól, Pilisszentkereszt akkori plébánosától származik, miszerint 1944. március 19-én a lezuhant repülőgépekből hét német összeégett holttestét szállították a falu halottasházába, ez azonban nem illett bele a képbe.,. 2004. február 7-én kezdte meg Miklós Tamás csapatával a komolyabb helyszíni feltárásokat. A délután folyamán előkerült a repülőgép egyik légcsavartolla, amelyen kiválóan olvasható volt a sárga festékkel felfestett gyári szám. Másnap megtalálták a gép egyik adattábláját, ez alapján a gép pontos típusa Messerschmitt 109 G-6, a rajta található gyártási szám pedig 30 hídlap hidlap.net