Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-08-08 / 31. szám
kultúra Jekatyerinburg ...Nem. Hát mégsem... Pedig az otthoni, elkényeztetett, puha és elhízott európai lelkűnkkel úgy képzeltük, mintha átlépnénk Hadész birodalmába. S tudjátok miért képzeltük ezt? Mert otthon, a puha és elhízott lelkek mind-mind a Styx partján álldogálnak, s neurózisaik lapos kavicsait pattogtatják az elmúlás fekete vizén... S azt hiszik, hogy ez az élet. Aztán, ha eljutnak Ázsia és Európa határára, megdöbbennek. Talán, mert innen látszik hirtelen és élesen, hogy Hadész otthon van... Sitt? Itt valami más. Itt valami élet. Igen-igen... Azt tudjuk, hogy a kelta és teuton erdők után mindjárt az orosz erdők vannak leginkább tele mesével, titokkal, kobolddal, rémmel, varázslóval, múlttal - vagyis hát: élettel... Ó, Istenem, ha ez a beteg kor még olvasna Pavel Bazsovot, nem kellene annyit magyaráznom. A rézhegyek királynője is itt él, ezekben az erdőkben... De ezt csak én tudom ám, mert én még olvastam Pavel Bazsovot. S olvastam Tolsztojt, Csehovot, Puskint, no és Dosztojevszkijt. Jutalmam pedig mindezért az, hogy eljöhetek néha Oroszországba, állhatok Európa és Ázsia határán, s rádöbbenhetek, hogy odahaza van Hadész birodalma. Itt pedig az élet. Nagy és nyers és igazi élet. S gyermeki lélek - és titkoktól nyüzsgő, élő erdők... Állok hát, Európa és Ázsia határán, s mondogatom magamban a legigazibb, legmagyarabb verssort: „Most tél van, és hó, és csend, és halál..." Mondogatom, és itt, Jekatyerinburg felé menet, Európa és Ázsia határán valahogy nem érvényes. Holott - azért ezt lássuk be, kérem -, itt őszült meg a Föld mégiscsak legelőször. S itt ül az erdő szélén a spleen, és Anyeginnel beszélget. No és Oblomov... Az én távoli rokonom. S Raszkolnyikov, kinek baltája már csak fát hasogat orosz éjjelen... S kitartóan várom, hogy feltűnik egy rossz, elhasznált hintó, rajta a Három nővér, Moszkva felé menet... Várom. S hogy várakozás közben teljen valahogyan az idő, hát hallgatom az éneket, nézem a táncot. Európa és Ázsia határán, Jekatyerinburg felé menet... Aztán elkóborolok a rengetegbe. Elnyel s befogad az Ural - a FehérCsend. De nézd csak... Ez nem Jack London Fehér Csendje. Nem Alaszka ridegsége. Ez valami más. Ez az orosz vadon. .. .S az orosz vadon még vadon. Itt még bármelyik pillanatban feltűnhet Derszu Uzala... De persze, csak elméletben. Lévén ez itt mégis csak Baskíria, az Ural szíve, az egykori őshaza. Valamelyik őshaza. Mert minekünk, magyaroknak, őshazából volt talán a legtöbb. Mi, magyarok, szeretjük hinni és vallani, hogy minél távolabb utazunk vissza a történelembe, annál több rokonunk van. Ugyanakkor szeretünk így sóhajtani:,^, mi szegény, rokontalan, bús magyarok..." Igaz kell legyen mindkettő, valahogyan. Ám az itt élő mansik nem töprengenek annyit ilyesféle dolgokon. Nekik mi vagyunk a távoli, nyugatra szakadt rokonság. Akkor pedig minekünk ők a keleten maradt lélek... A mi keleti lelkünk maradéka... Lelkek a vadonban... Nézd csak... Hiszen azt gondolnád először, ez a vadon, ez a tél élettelen. Fagyott világ, ahová csak jó Csönd herceg jár néha, elszíni egy jó pipát, s eltöprengeni a világ végtelenségén. Igen... Itt biztosan jó Csönd herceg az úr. Ám birodalma védtelen a betolakodóktól. így aztán birodalma csupa-csupa élet. S gondoljátok csak el, mekkora élet az, amelyik megmarad és örül jó Csönd herceg birodalmában... Ilyen nagy élet az, ilyen nagy lélek. Mert tudjátok, mi a legnagyobb élet? Egy kis hal, egy kis lepény, egy kis vodka, forró tea a jéghidegben. Csönd herceg birodalmában. S a tánc és az ének - ember-voltunk kétségbevonhatatlan bizonyítéka... A körön belül születik meg a lélek. Hogy aztán rácsodálkozhasson a körön kívüli világra, a vadonra. Ahová ki-ki- csap szívesen az ember, hogy emlékezhessen kicsit a Teremtőre, s a Teremtőben önmagára - de azután siet vissza, hogy össze ne törje, végképp el ne veszítse a maga teremtette kicsike csodát: az együvé tartozás melegségét. S fellobban a nagy tűz, ég a tél bábuja, éppen úgy, mint idehaza, éppen úgy, mint mindenütt talán, ahol létezik a fagyott csönd, s a tavasz ígérete... No, hát ezért tud otthon lenni az ember itt, Baskíriában. A Csúsztvoje nemzeti parkban... S persze az öreg faházak között. Mert a kicsike, öreg házak lelke is rokonságban áll mindenütt - rokonok, testvérek, nagybácsik és nagynénik a kicsike, öreg faházak. S egy őstől származnak: az emberi vágytól és akarattól, hogy tartozni kell valahová... ...S akkor is tartozni kell valahová, amikor úgy tűnik hirtelen, hogy nincsen hová tartozni. S ezt csak azért mondom, mert az ezerhétszázhúszas években így tűnhetett errefelé.Történt ugyanis, egészen pontosan 1723 tavaszán, hogy Nagy Péter cár kiadott egy rendeletet, mely szerint az Iszety folyó partján épüljön fel Oroszország legnagyobb vasfeldolgozó üzeme. Nos, nem lehet azt állítani, hogy a cári rendeletet kicsit is megpróbálták volna elszabotálni, mert 1723. november 28-án már meg is kezdte a termelést az első vashámor. S ez a dátum a város születésnapja is egyben. A várost pedig nevezték Jekatyerinburgnak, I. Katalin cárnő tiszteletére. 32 hídlap hidlap.net
