Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-08-08 / 31. szám
kultúra S akkor álljunk meg itt egy pillanatra... Mert itt kezdődött minden... S hogyan kezdődött? Úgy, hogy volt vas - és volt akarat. S jöttek a városalapítók, Tatyiscsev és Gennin, s jöttek velük a telepesek, a rabok, a menekülők, a száműzöttek. S jöttek persze azok is, akiknek nem kellett jönniük, hiszen helyben voltak: a bennszülöttek. Ne felejtsük el, ebben a városban 92 nemzetiség él együtt... Tehát jöttek. Mert volt vas, és volt akarat. S nekiláttak. Valamiért azt képzelem, mi már sohasem fogjuk megtudni, mit jelent nekilátni... Nekilátni egy város megépítésének, a vadonban, a rengetegben. De ők nekiláttak. Nap- ra-nap - s azt is gondolom, ehhez az erőhöz és elszántsághoz nem elég a cári rendelet, nem elég a kancsuka, ehhez kell valami megfejthetetlen hit és reménység... Nekiláttak... Itt valahol... Ahol látható a régi gát, az első, ami csapdába ejtette a vizet, mert víz kell a vasgyártáshoz. S itt van még a régi gyár is... No, hát itt kezdődött. Ezért állnak itt a városalapítók is, s nézik azóta, hogyan nőtt az első vasfeldolgozó köré Oroszország negyedik legnagyobb városa. Megígérem, mindjárt teszünk egy sétát a városban, de előbb maradjunk kicsit a vasnál. Csak hogy értsék, mit is jelentett az itteni vas. Például annyit, hogy az Eiffel torony acélja is innen származik. De ez így elmondva nyilván meghökkentő - ám nem a túl látványos. Hát akkor jöjjenek velem a városi múzeumba... Hát, barátaim, ezt jelenti, jelentette errefelé a vas. Ezt az öntöttvas pavilont a párizsi világkiállításra készítették helyi mesterek. S próbálom eléggé hangsúlyozni a „mester" szót - ugyanis ez a fogalom akkoriban még jelentett valamit... A pavilont amúgy mindjárt a kiállításon, lábon meg akarta venni egy gazdag angol. Az orosz nagykövet pedig ennyit válaszolt a vételi ajánlatra:„Oroszország nem eladó!" No, de ezt is csak azért mesélem, hogy el tudják képzelni a mai ifjak: volt idő, amikor még nem volt minden eladó... A pavilon tehát haza került Párizsból - s talán nem minden tanulság nélküli a további története sem. 1922-ben ugyanis utasítás jött „odafentről", hogy a pavilont, nyilván, mint„burzsoá csökevényt" be kell olvasztani. S a bolsevik gyárigazgató a 60 százalékát be is olvasztotta. Mert hát, ezek akartak új világot építeni, s ezek komolyan vették, hogy majd végképp eltörlik a múltat. Szóval nekiláttak eltüntetni a pavilont, néhány régi szaki pedig nekilátott menteni, ami menthető. S dugdos- ták a régi elemeket, s megmenekült mégis ez a csoda. Hogy hirdesse az egyszerű igazságot: a múltat nem lehet végképp eltörölni... No, de sétát ígértem, ha jól emlékszem... Kezdjük talán a főtéren. Ha már az a rögeszméje minden turistának, hogy a főtéren kell kezdeni... Tessék: ez itt a főtér. S a városháza. Német hadifoglyok építették, nagyjából akkortájt, amikor egy orosz hadifogoly, bizonyos Gregor, nagyanyáméknál a krumplit pucolta odahaza Mosonszolnokon... De ez persze lényegtelen apróság, csak azért említem, mert ilyen lényegtelen apróságokból szokott összeállni valahogyan az élet... Az élet, mondom, ami valahogyan mindig megmarad, s megbújik a monumentális főterek árnyékában... Megbújt itt is... Egy régi, öreg kertben... Erre valók a régi, öreg kertek... Hogy életet rejtegessenek. Afféle korszerűtlen, egykorvolt életet... S az ilyen korszerűtlen életek szoktak sétálni a régi, öreg kertekben... Megpihennek a régi padokon, elszínak egy jó pipát, s olyasmiken töprengenek, amiken ma már nem szokás töprengeni... Sajnos... S ezekben a régi házakban laknak ma is a régi életek, melyeket emlékeknek nevez az, aki nem hisz a múltban. Pedig nem emlékek ők, hanem elevenségek, s szívesen mesélnek, ha valaki érdeklődik... Mesél a Resetnyikov-ház is.. A XIX. században gazdag kereskedőház volt ez, majd a postafőnök háza lett. A postafőnök pedig bérbe adta a postai dolgozóknak. Tíz szoba - tíz család. S az egyik családban nő fel itt az író, Resetnyikov... Hallgassákcsak... Mennyi mindent mesél a csönd... Hát persze... Nagy mesélő, nagy szószátyár a csönd, csak érteni kell a nyelvét... S tudni kell szeretni... Akkor életre kelnek a kicsike perecek, a bublikik a régi szamováron... S elmúlásról dör- mögnek mind a régi bútorok, de csak kedvesen, halkan, mert ők tudják, nincs is igazi elmúlás... Ha érted a csöndet, megelevenednek a hajóvonatók, s hallatszik fájdalmas, nehéz énekük... Ha megérted a csönd szavát, mesélni kezd az öreg festmény, mely a régi városról készült, s akkor szebbé, érthetőbbé válik a világ... Ha érted a csöndet, megtelik élettel a régi postafogadó. Itt üldögéltek s pihentek hajdan a kocsisok - s ha belehallgatsz kicsit a csönd szavába, hát megelevenedik egy darabka régi Oroszország. Elsétál a jelen a múlt előtt... S büszke magára, mert azt hiszi, tud már mindent. Miképpen mi is azt hisz- szük, tudjuk és értjük az oroszokat... Pedig nem. S nem is tudhatsz semmit erről a hatalmas nemzetről, ameddig nem ültél le közéjük... Hosszú asztal, szamovár, kemence... Ha egy asztalhoz ülsz egy orosszal, akkor valami nagy lélekkel, s valami nagy-nagy kiismerhetetlenséggel fogsz együtt ülni... Együtt fogsz ülni a mi elveszett, keleti lelkűnkkel... A saját elveszett lelkére pedig rácsodálkozik az ember - s aztán megszereti... Miről is beszéltem az előbb? A kiismerhetetlenségről? Akarod látni a kiismerhetetlenséget? Gyere, itt láthatod... Őa bálvány... 9500 éves a bálvány. A világ legrégibb bálványa. S a világ talán nem is tud róla - mert a világ jelen idejű, s már fel sem fogja 9500 esztendő súlyát... Pedig súlya van 9500 esztendőnek. Iszonyú súlya... S ha a bálvány hét fejére tekintesz, a hét arcra, mindjárt előtted van s szíven üt a világ megfejthetetlensége... Mert, barátom, tudhatjuk ennek a bálványnak korát, ismerhetjük anyagát, tudjuk, hová való - csak a hét arcot nem fejthetjük meg sohasem... Azt csak érezhetjük... Talán... Ha elképzeljük a 9500 évvel ezelőtti napot, amikor a mester, a varázsló nekilátott, hogy megfaragja... Mi mind ott vagyunk a 9500 évvel ezelőtti varázslóban. Azt sajnos nem tudom, ő itt van-e még mi- bennünk... De a bálvány áll... És méltósá- gosabb, igazabb és bölcsebb az összes bálványnál, amit ml imádunk, manapság... hidlap.net hídlap 33
