Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-12-23 / 51. szám
megajándékozandó, a helyi tv adón az év során rögzített eseményeket vetítették, mindenki legnagyobb örömére. Nyergesújfalun már a hónap elejétől ünnepi programok várták a kikapcsolódni vágyó nyergesieket. December 5-étől Megyei Erzsébet és Ballabás János kiállítása volt látható az Ady Endre Művelődési Házban, december 8-án pedig a gyerekeknek kedvezve a Maszk Bábszínház Betlehemi történet című előadása várta a legkisebbeket. A muzikálisabb hangzás- világot kedvelőket a 11-ei Deák Bili Blues Band, valamint a 13-ai Beatles emlékkoncert szórakoztatta. A Hokim Zrt.„Az erdő kincsei" című fotókiállítása pedig a Térségi Közösségi Házban kapott helyet. A zeneiskola hagyományos évzáró koncertje 19-én, délután öt órától várta a közösen ünnepelni vágyókat. A karácsonyi műsor ezúttal igen formabontóra sikeredett, ugyanis a zeneiskolások koncertje alatt a Pinocchio bábcsoport műsora volt látható. Az előadást követően az ünneplés a művelődési ház mellett felállított szabadtéri színpadon folytatódott, majd a hagyományoknak megfelelően forralt borral kínálták a meghűlt vendégeket. Piliscséven is már a hónap elején ünnepi hangulat uralkodott, december 5-én a település asszonyai kerekedtek fel, s közös Barborkázással ünnepelték meg Szent Borbála napját. Régi csévi szokás szerint kimentek a pincékhez mulatni, dalolni, jól érezni magukat. 15-én délután 15-órától adventi mézeskalács - sütéssel várták a kicsiket és nagyokat egyaránt a művelőlatos kis mulatság fogadta a résztvevőket. A falukarácsonyt itt is december 20- án ünnepelték, a műsor csúcspontja a dunaharaszti Szent Cecília Kórus fellépése volt. A templom előtti Hősök terén felállított falu karácsonyfájára pedig minden lakos felakaszthatta a saját díszét, ezzel is teljessé téve az ünnepre való készülődést. A műsorszámok mellett a karácsonyi hangulatot a művelődési ház és a templom között felállított betlehem, valamint a falut fénybe borító díszkivilágítás fokozza. Sárisápon harmadik alaklommal tartottak nagy közös falukarácsonyt, ahol december 20-án a díszkivilágításban pompázó főtéren várták az ünnepelni vágyókat. A délután négy órakor kezdődő ünnepségen elsőként az iskolások műsorát láthatták az egybegyűltek, majd ezt követően a plébános, illetve a település polgármestere is köszöntötte az ünnepet, valamint a jelenlévőket. A kórus műsorát követően közös mécsesgyújtás következett, majd végezetül az ünneplő tömeget a helyi civilszervezetek látták vendégül egy kis étellel, itallal. Leányváron már szenteste előtt egy héttel megkezdődött az ünneplés a kultúr- házban megrendezett nagyfalukarácsony- nyal. A közösségi ünnepen helyi csoportok, előadók zenés és prózai műsorszámai készítették elő a karácsonyi hangulatot. Az összejövetel végén a jelenlévőket forró tea és friss kalács várta. Az igazi ünneplés azonban itt is december 24-én történik, amikor mindenkit szeretettel várnak a falu templomában tartandó karácsonyi koncertre. Az est során az ifjú tehetségek mellett fellép az Érdi Mónika vezette Dalkör, valamint különleges produkcióval készül Érdi Gabriella operaénekes is. Mogyorósbányán is több helyszínen zajlottak az előkészületek, 16-án a település óvodásai tartottak kis ünneplést, majd 18-án az általános iskolások is megemlékeztek a Kis Jézus megszületéséről. A település közös ünnepe 20-án, vasárnap délután fél 5-től kezdődött, melyen az egybegyűlteknek az óvodások, az iskolások és a Mogyorósbányai Fúvószenekar kedveskedett rövid műsorral. A fellépők mellett egy, a művelődési házban felállított közös karácsonyfa is emelte az ünnep fényét, melyet a településfejlesztési bizottság, a kulturális bizottság, a gyerek és a szülők közösen díszítettek fel, előzetesen saját kezűleg elkészített díszeikkel. Táton szintén már az adventi időszakban megkezdték az ünneplést, december 12- én a Kormorán Memory Band adott nagysikerű koncertet a kultúrházban. A koncert egy részében hangulatos karácsonyi dalokat hallhatott a közönség a zenekar tavaly decemberben megjelent Erdélyi Betlehem című albumáról, kiegészítve régi Kormorán-karácsonyi dalokkal, a koncert második részében pedig a zenekar rég nem hallott slágerei csendültek fel eredeti hangzásban. A nagy, közös karácsonyi ünnepséget ez alkalommal is aranyvasárnap, december 20-án tartották a településen, melyen a község művészeti csoportjai szereztek felejthetetlen estét a közönségnek. Az est során fellépett többek között: a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekar, a Táti Német Nemzetiségi Dalkör, a Lavotta János Zeneiskola tanárai, növendékei, Szabó Magdolna operaénekes és a kultúrház munkatársai is megmutatták tehetségüket. hidlap.net hídlap 37