Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-11-21 / 46. szám

címlapon Minden, amit a H1N1 influenzáról tudni kell Járványveszély Bozori Ivett Járvány, iskolabezárások, elhalálozás - egyre gyakrabban hallani ezeket a kifeje­zéseket a médiában, a sajtóban, ennek ellenére továbbra is sok az egymásnak el­lentmondó információ a már javában terjedő H1N1 vírusról és a védőoltásokról. Az oltás fontosságát hangsúlyozó szakemberek szerint a legnagyobb problémát a megfelelő szakértői kommunikáció hiánya okozza. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy e héten szerdától hivatalosan is járvánnyá minősítették a megbetegedése­ket, az oltást beadatni azonban továbbra sem késő. Tény: egyre több a megbetegedés A tömeges iskola- és intézménybezárá­sok, valamint a megbetegedések számá­nak emelkedése biztosan mutatja, hogy a vírus rendkívül gyorsan terjed és nem válogat a megfertőzendők között. A leg­frissebb adatok szerint a fertőzöttek szá­ma e hét végére, de legkésőbb a jövő hét elejére elérheti a húszezres határt, amikor is már járványról beszélhetünk. Ennek el­lenére még most is nagyon fontos lenne, hogy a lehető legtöbben beoltassák ma­gukat, hiszen a szakemberek felmérései alapján a lakosság legalább 50-60 száza­lékának biztos védettsége lenne szüksé­ges ahhoz, hogy a járványt kézben lehes­sen tartani. Ez nem azt jelenti, hogy ilyen oltottsági szint esetén elkerülhetnénk a járványt, csupán annak nagyságát és ki- terjedtségét csökkenthetnénk. Jelenleg a beadott oltások száma még igen alacsony, ezért a Kormányzati Koor­dinációs Bizottság 200 oltópont megnyi­tását rendelte el, melyek közül mostan­ra 31-et nyitottak meg. Az oltópontok lé­nyege, hogy a vakcina felírása, kiváltása és beadása egy helyszínen történik, így a folyamat sokkal gyorsabban lebonyolít­ható, mint a háziorvosokon keresztül. A 18 év alatti gyerekek, krónikus betegek, a terhesek, valamint azok, akiknek 1 év alatti kisgyermek él a közvetlen közelük­„a járvány kézben tartásához a lakosság legalább 50-60 százalékának beoltása lenne szükséges" ben továbbra is ingyenesen juthatnak az oltóanyaghoz. így ezen csoportok számá­ra továbbra is a házi-, illetve gyermekor­vosoknál történő oltatás ajánlott, hiszen az ő esetükben az ingyenesség miatt sem receptet íratni, sem oltóanyagot kiválta­ni nem kell, csupán a rendelőkbe kell be­menni. Térségünkben is elkezdődött az oltások beadása, az ANTSZ közleménye szerint a hónap elején már 14200 Fiúval P, 12600 Fiúval AB, és 95 Fluarix gyermek - szezonális - influenza oltóanyag volt a területen. Biztos, hogy új típusú influenzás vagyok? Az orvos szakértők megállapítása szerint az új H1N1 influenza mellett a hagyomá­nyos influenza is okozhat megbetegedé­seket ebben az időszakban. Éppen ezért fontos elmondani, hogy az új vírus elleni védekezés mellett a hagyományos fertő­zés ellen is ajánlott beoltatni magunkat. Fontos ez azért is, mivel a két megbete­gedés tünetei szinte teljesen azonosak: magas láz, gyengeség, izomfájdalom, el­„a vírus 5-7 nap alatt távozik a szervezetből" esettség, fejfájás, fáradtság, orrfolyás a leggyakrabban jelentkező tünetek, ezen kívül ritkán felléphet hányinger, hányás és hasmenés - olvasható az ANTSZ hon­lapján. A szövődménnyel nem járó meg­betegedések lefolyási ideje igen gyors, a vírus 5-7 nap alatt távozik a szervezetből. Mivel a tünetek azonosak a két vírustörzs esetében, a betegség megjelenésekor nem lehet biztosan tudni, hogy melyik tí­pus fertőzött, ezért arra vonatkozóan sin­csenek pontos adatok, hogy eddig hány megbetegedést okozott a H1N1 vírus. Eb­ből adódóan a megbetegedések számát Teendők a tünetek észlelésekor Az orvosok egységes állásfoglalá­sa alapján, ha valaki az influenza tüneteit észleli magán a legfonto­sabb, hogy ne menjen be az orvosi rendelőbe, ahol tovább adhatja a ví­rust. A tünetek észlelését követően, telefonon jelentse panaszát a házi­orvosának, aki a körülményeknek megfelelően el fogja látni a beteget a szükséges információkkal. Abban az esetben, ha a tünetek 1 -2 napon belül nem enyhülnek, kerülhet sor a személyes találkozóra. 4 hídlap hidlap.net

Next

/
Oldalképek
Tartalom