Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-11-21 / 46. szám
címlapon Milyen mutációja az influenzának a Hl NI vírus Minden influenzavírus külön részekből áll, de a leggyakrabban előforduló influenza, az„A"vírus is tartalmaz Hl N1-et. Ebből adódóan a jelen betegség kapcsán nem megfelelő elnevezés a H1N1 kódolás, hiszen ezt a részegységet más influenzák is tartalmazzák. Éppen ezért a vírus megfelelő elnevezése az Új Hl N1 lenne. A névben lévő H, illetve N betűk különféle proteinrészeket jelölnek, nevezetesen a H-hemagglutinin, és N-neuraminidáz, melyek egyébként az influenza elleni védőszerek fontos összetevői is. HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS: Mindazoknak a személyeknek, akik: Otthonukban egyedül élnek, segítségre szorulnak Idős emberek, fogyatékkal élők Egészségi állapotuk miatt segítségre szorulnak Ápolásra, gondozásra van szükségük Nehézséget okoz a napi bevásárlás, házimunka Orvoshoz szeretne menni, kísérőre lenne szüksége Recept felíratása, kiváltása gondot okoz Hivatalos ügyei elintézésében tudunk segíteni TELEFONSZÁMUNK: 06-33-314-931 előrevetítő becslések sem tükrözik a teljes valóságot. A november második hetéig regisztrált 16 700 hazai megbetegedés közül csupán 178-at vizsgáltak be, így a maradék közel 16 és fél ezer betegről nem derült ki, hogy valóban a Hl NI influenzával fertőzöttek-e. zi kezelésre, ezek közül a lélegeztetendők száma 1 a 250-hez, az elhalálozási mutató pedig 1 az 1000-hez arányt mutat. Ezen mutatók tükrében tehát látható, hogy a megfertőződött egyének esetében viszonylag kis arányban számíthatunk szövődményekre, esetleges komplikációkra. Az esetek többségében a megbetegedések a tüneti kezelések - lázcsillapítás, fájdalomcsillapítás, antibiotikumos kezelések - eredményeként egy, másfél hét alatt meggyógyulnak. Bárki megbetegedhet A vírus nem válogat, kortól, nemtől függetlenül bárki elkaphatja az új influenzát, ennek ellenére Osvai László úgy véli, hogy a hagyományos influenzához hasonlóan a krónikus megbetegedésekben szenvedők és az idős emberek vannak leginkább veszélyben. A másik kritikus korosztályt a gyermekek jelentik, hiszen fiatal szervezetük eddigi életük során még nagyon kevés antigénnel, betegséggel találkozott, így az ismeretlen vírusokkal szemben sem alakult ki bennük védettség. A gyerekeknél is nagyobb veszélyben vannak az 1 év alatti gyerkőcök, akiket nem lehet oltatni. Az ő védelmüknek egyetlen módja, ha a közvetlen környezetükben élők maradéktalanul beoltatják magukat, ezzel is elkerülve az esetleges fertőzést. Az ANTSZ közleményéből kiderül, hogy a legfrissebb számítások alapján a vírus 25-30 közül 1-et fog megtámadni, tüdőgyulladás miatt 100-ból 1 beteg szorul majd kórháOltatni vagy nem oltatni? Az szinte biztos, hogy a betegség ellni védekezésnek egyetlen igazán hatásos módja van: az oltás. Ennek ellenére a lakosság nagy része nem mer oltatni. Ez változások más oltás esetén is jelentkezhetnek, ezek úgynevezett oltási reakciók. Ezekkel kapcsolatban senki nem kezd el rémhíreket terjeszteni a mellékhatásokról, illetve szövődményekről, pedig ugyanolyan arányban jelentkeznek, mint a jelenlegi influenza kapcsán. Igazából nem is jelentkezhetnek új, eddig ismeretlen mellékhatások, mivel az oltóanyag előállításának technológiája megegyezik a korábbi oltásokéval, csupán a vírus antigenitása változott." Általános mellékhatásként esetlegesen jelentkezhet helyi fájdalom, duzzanat vagy bőrpír. Ezzel szemben mindazok, akik nem kérték az oltást és megfertőződtek, a kitalált mellékhatásoknál sokkal súlyosabb szövődmények kialakulásával számolhatnak. Erről számolt be Bense Tamás gyermek- gyógyász, aki az új influenza legsúlyosabb szövődményével kapcsolatban kifejtette: „A H1N1 influenzával kapcsolaaz elhalálozási mutató I az 1000-hez arányt mutat" nagyban köszönhető a nem megfelelő tájékoztatásnak, valamint az oltóanyaggal kapcsolatos rémhírek terjesztésének. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen ahogyan az eddig beadott oltások kapcsán is tapasztalhattuk, sem szokatlan mellékhatások, sem egyéb tünetek nem jelentkeztek. Ezt támasztja alá Osvai László véleménye is, aki mint elmondta: „A korábbi Hl NI megbetegedések kapcsán fellépő szövődmények, idegrendszeri megbetegedések, láz és egyéb elVARJUK JELENTKEZÉSÜKET! SEGÍTSÉGET NYÚJTUNK Keressenek minket a következő címen: GLATZ GYULA SZOCIÁLIS KÖZPONT 2500 ESZTERGOM, SIMOR JÁNOS U.122. (BUSZVÉGÁLLOMÁS) hidlap.net hidlap 5