Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-01-17 / 2. szám
helyi história Az országépítés metropolitái Varga Péter Dénes A tatárjárás elképesztő károkat okozott Magyarországon. A felperzselt és romba döntött településeken túl az emberveszteség egyes becslések szerint a lakosság mintegy ötven százalékának elvesztését jelentette, és akkor még nem tettünk említést a temetetlen holttestek okozta járványok áldozatairól. IV. Béla király méltán érdemelte ki az utókortól a „második honalapító” megtisztelő címet. Kezdetben néhány, majd az intézkedései során egyre sokasodó támogatói nélkül azonban nem sikerült volna szinte hihetetlenül rövid idő alatt felépíteni az országot. Ebben oroszlánrésze volt a Sajó menti csatában elhunyt Mátyás esztergomi érsek utódának, Báncsa nembéli Istvánnak. Báncsal238-ban már királyi kancellár. Varga Lajos úgy véli, hogy a nagyhatalmú Ugrin, kalocsai érseknek köszönhetően Mátyás érsekké választásakor foglalhatta el a váci püspöki széket. A tatárok közeledtének a hírére a király őt küldte követségbe Frigyes német római császárhoz és IX. Gergely pápához kérve őket Magyarország megsegítésére, ám a császártól nem érkezett támogatás, a pápa pedig időközben meghalt. István sikertelen diplomáciai küldetésének bevégeztével a királyhoz csatlakozott, aki Spalatóban talált menedéket. A király már itt elfogadta a káptalan döntését, és őt tekintette az ütközetben elhunyt Mátyás érsek utódának, ezt később Róma is hivatalosan megerősítette. Ettől kezdve ő lett Béla király fő munkatársa az újjáépítésben. Ebben nagy szerepe volt annak is, hogy az érsek tekintélye egyre nőtt a legendás pápa, IV. Ince szemében annyira, hogy a pápa 1243-ban Dalmácia és Horvátország szentszéki követévé is kinevezte. Az esztergomi székesegyház Báncsa István érseksége idején vált búcsújáró hellyé. Egy 1248. december 25-én kelt kiváltság alapján az esztergomi Szent Adalbert egyház egyévi és negyvennapi búcsúban részesül azok javára, akik bűneiket megbánják, meggyónják és a templomot a kiváltságlevélben szereplő ünnepek valamelyikén meglátogatják. Szintén István érseksége idején történt, hogy 1249-ben Béla király az esztergomi várban lévő palotát véglegesen az érseknek adományozta, ő maga pedig Budára költözött. Igaz, hogy Esztergom ettől kezdve nem „locus regális”, vagyis nem királyi székhely, ám a városnak ez akkor nem jelentett különösebb presztízsveszteséget, hiszen a nagyhatalmú érsekek megerősített központja maradt. Egyháztörténeti szempontból nagy eseménynek számít, hogy Özséb esztergomi kanonok épp Báncsa István idején, az érsek tudtával és beleegyezésével vonult pilisi remeteségébe, hogy később követőiből megalapítsa az egyetlen magyar szerzetesi közösséget, a Remete Szent Pálról elnevezett „pálosok” rendjét. István érsek 1270-ben halt meg, utóda (II.) Benedek lett. Az ő érseksége idején, 1256-ban erősítette meg a király például az esztergomi érsekség pénzverési, bíráskodási és adómentes- ségi jogát. Beke Margit külön kiemeli, hogy VI. Sándor pápa hozzájárulásával az érsek elérte, miszerint akik Szent Péter és Pál ünnepén ellátogatnak az esztergomi székesegyházba egyévi búcsút nyerhessenek. Benedek érsek 1261. július 2-án halt meg, utóda Tűrje nembéli Szentgróti Fülöp lett. Ősei a 13. században emelkedtek fel, birtokaik Zala megyében voltak. A nemzetség jeles tagja volt Dénes fia, Dénes főlovászmester, szlavóni bán, később nádor. Fülöpöt 1248-ban zágrábi püspökké választották, noha még nem érte el a kánoni kort, azaz a harminc esztendőt, majd Benedek halála után az esztergomi káptalan egyhangúlag választot- [ ta esztergomi érsekké. Emellett mindvégig ő viselte a királyi kancellári címet is. Gyakran szerepelt, mint békéltető a király és István herceg néha a kenyértörésig fajuló vitájában, és ő volt az, aki támogatta Margit hercegnőt önként vállalt szerzetesi elhivatottságában annyira, hogy a későbben méltán szentté avatott hercegnő halálos ágyánál Fülöp képviselte a királyi családot, IV. Béla és a királyné, Laszkarisz Mária ugyanis sosem bocsátott meg Margitnak. Margit tisz- ' teletét Róma hamarosan engedélyezte, bizonyos szempontból utóélete hasonlatos a francia Szent Johannáéhoz. Mindkettejük szentté avatási pere csak a 20. században fejeződött be. Mar- gitot 1943-ban emelték a szentek sorába. Apja a dicső emlékű IV Béla 1270 májusában hunyt el. Végakarata szerint Esztergomban temették el a minoriták templomának kriptájában. Sírját máig sem találták meg a régészek, pedig ez volna napjainkban az egyetlen feltáratlan és a török által fel nem dúlt Árpád-házi királysír. Valahol a mai ferences, illetve belvárosi templom táján vélik nyugodni a kutatók. A 13. század második felében élt főpapokat - köszönhetően a korszak harcos esztendeinek - lovag-papokként, nagyúri politikusokként és diplomatákként szokták emlegetni. Szentgróti Fülöp is ilyen egyházfejedelem, diplomata és egyben erőszakos főúr. Bár feltétlen híve volt a királynak, érseki méltósága és jogainak csorbíthatatlansága fölött keményen őrködött. Halálát 1272. december 18-ra teszik és feltételezhetjük, hogy az esztergomi Szent Adalbert-székesegyház kriptájában temették el. 32 hídlap hidlap.net
