Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-04-11 / 14. szám

piliscsév Eltemették a telet Piliscséven lításban egyaránt részt vettek. A rende­zők előzőleg plakátokon hirdették, hogy: „Akinek búja, bánata vagyon, a téli rosz- szat, amitől szabadulni szeretne, rója föl egy papirosra, és hozza magával! Kitűzhe­ti Moréna szoknyájára: az nyűgöt, szenve­dést Morénával együtt vetjük máglyára". Az érdeklődők a Falumúzeumban gyüle­keztek, majd onnan vonultak le énekel­ve az iskola udvarán átfolyó patak part­jára, ahol a gyerekek kígyózós, kézváltós, kapuzós játékokat játszottak, majd a fel­hidlap.net Március végén felelevenítettek Piliscsé­ven egy régóta feledésbe merült szo­kást: a telet jelképező Moréna elégeté­sét. A hagyomány felidézése közben a település lakói vidám műsorral búcsúz­tak a bútól, bánattól valamint a téltől. Akár volt igazi tél, akár nem, régen azt közösen temették; régi téltemető-ta- vaszváró szokás volt ugyanis a szlovákok között a „Moréna": Feketevasárnap vagy virágvasárnap amikor a falu jobb időre vágyó lakosai - a hosszú téli napokat el­űzendő - hangoskodás és vidámság kö­zepette hordozták körbe a telet megsze­mélyesítő, női ruhába öltöztetett szal­mabábot. Morénát végül a patakparton levetkőztették, megégették és a vízbe dobták. E szokás gyakorlása a két világhá­ború közti időszakban ugyan megszűnt, napjainkban már csak néhány települé­sen, folklór formájában él. A piliscsévi mű­velődési ház munkatársai azonban újra felelevenítették a Moréna-égetés szo­kását, ezért március utolsó szombat dél­utánján a telet jelképező Moréna elégeté­sére invitálták a piliscsévieket. A rendez­vény a Szlovák Nyugdíjasklub, az iskola, a Beszeda Klub, az Asszonykórus és a Szlo­vák Baráti Kör összefogásával valósult meg, akik a szervezésben és a lebonyo­öltöztetett szalmabábot az iskolások és az Asszonykórus közreműködésével ün­nepélyesen meggyújtották és bedobták a vízbe. Végül a művelődési házban min­denki számára lehetőség nyílt egy kis ün­nepléssel egybekötött teázásra és beszél­getésre. Csapucha Katalin, a piliscsévi Kál- mánfi Béla Művelődési Ház igazgatónője beszámolt arról, hogy az eseményen több mint kétszázan vettek részt, sokan eredeti csévi, (déd)nagymamától maradt ruhába öltözve, sőt, a Falumúzeumban fellelhető ruhadarabokat is kikölcsönözték az alka­lomra. A nagylányok eredeti csévi szlovák dalokat énekeltek, a kislányok népi gyer­mekjátékokat mutattak be, amiket régi szokás szerint ilyen alkalmakkor játszot­tak. Az Asszonykórus is azokat a dalokat énekelte, amelyek ehhez a hagyomány­hoz kapcsolódnak. Kántor Nóra —r— ' I • I ' Teli bu-uzo Moréna-égetők

Next

/
Oldalképek
Tartalom