Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-04-11 / 14. szám
muzsla Szorobánversenyt rendeztek Muzslán Osztottak, szoroztak, szórobánoztak való számolásban mérték össze tudásukat a versenyzők korosztályuknak megfelelően, majd logikus gondolkodásukat kellett bizonyítaniuk, végül harminc szorzási vagy osztási feladatot kellett megoldaniuk. A szorobánozás az idősebb korosztályban is egyre népszerűbb, a kyú-vizsgára számos felnőtt is jelentkezett, akik sikeres teljesítés esetén eredeti japán oklevelet A szorobán japán eredetű golyós számolóeszköz, amelynek segítségével könnyen elsajátíthatók és megérthetők a matematikai alapműveletek, ezenkívül a kéz finommozgását, a szem-kéz koordinációt, az önfegyelmet és a kitartást is fejleszti. Az eszköz alkalmazásában való jártasság mérésére és elismerésére rendszeresen szerveznek versenyeket is, legutóbb Muzslán rendeztek ilyen megmérettetést. A muzslai Endrődy János Alapiskolában immár kilenc éve működik a szorobánszakkör, ahol a diákok korosztálytól függetlenül megismerhetik és elsajátíthatják a japán golyós számolóeszköz használatát. A szorobánozók száma évről évre gyarapodik az intézményben, és egyre több a megmérettetéseken elért siker is. Az alapiskola adott otthont március 27-én a XI. Területi Szo- robánversenynek és Kyú- vizsgának, amelyen Párkány, Szőgyén, Szalka és Muzsla negyvenhat 1-7. osztályos tanulója vett részt. Az első és második feladatsorban fejszámolásban és szorobánon A XI. Területi Szoro- bánverseny tizenhat legjobbja április 25-én Budapesten a XIV. Országos Szorobánverse- nyen képviseli majd a Felvidéket. A harmadikosok közül a mu- zslai Kis Krisztián és Szórád Lili és a párkányi Risiiovsky Carmen, Vanco Anna, Witman Tifani, Kurdi Bálint és Herman Ákos, a negyedikesek közül a muzslai Zászlós Tünde és a szálkái Kvarda Viktória, az ötödikesek közül a muzslai Zászlós Kinga, a hatodikosok közül a szőgyéni Szász Richárd és Spek Balázs, a muzslai Barti Nikoletta és a párkányi Bréda Márton, a hetedikesek közül pedig a szőgyéni Szilassi Nóra és a muzslai Lakatos Linda jutott tovább. Ct: FEC-KO BAU KFT GEPKOLCSONZO Nem akarja pénzét gépekbe fektetni? 'Jöjjön el hozzánk! Kisgépek profiknak, barkácsolóknak! Építőipari,-faipari- és egyéb hálózati gépek folyamatosan bővülő választékával várjuk! Korrekt árak - korrekt kiszolgálás! Nyitva tartás: hétfőtől - péntekig: 630-tól 163°-ig, szombaton: 63°-tól 1300-ig, vasárnap: ZÁRVA Bérleti feltételekről érdeklődjön személyesen üzletünkben: 2500 Esztergom, Kiss János utca 103/a. [Esztergom-Kertváros irányában a főúton] vagy az alábbi elérhetőségeink bármelyikén: Tel.: +36(20) 9816-990, +36(20) 9816-557, Fax: +36(33) 314-734, E-mail: fec-ko@invitel.hu 38 hídlap hidlap.net