Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-01-10 / 1. szám
kultúra Vízkereszt és a háromkirályok Az„Úr megjelenése", görögül„Epiphania Domini"csodálatos ünnepe az egyházi évnek még akkor is, ha a karácsony közelsége miatt jelentősége látszólag háttérbe szorult. Eredetét az teszi különösen szokatlanná, hogy valójában egy eretnek tanítás nyomán lett része a hivatalos egyházi ünnepeknek, mi több, pogány gyökerei is fellelhetők a vallástörténetben. A z utóbbit illetően január 6-a az ó-egyiptomi naptárban az örökkévaló Idő, Aion ünnepe volt.Tévesen azt hitték ugyanis, hogy ekkor kezdenek a nappalok hosszabbodni. Ami az ünnep keresztény gyökereit illeti, először a gnósztikus eretnekek kezdtek ünnepélyes keretek között megemlékezni Jézus ke- resztségéről a Jordán vizében. A gnósztikusok Krisztust közönséges embernek tartották, akire születésénél fogva szállt a Mindenség Istenének szelleme, de csak a keresztség által lett Chrisztosz, Felkent, azaz Messiás. Vízkeresztkor azonban nem csak Jézus meg keresztel kedéséről emlékezik meg az egyház. A hagyomány szerint Gáspár, Menyhért és Boldizsár megérkezése az Istengyermekhez szintén erre a napra esik, ezért háromkirályok ünnepének is nevezik. A bölcsek imádása és királyként történő említése annyit jelent, hogy istenkereső becsületes emberek voltak, akik mint„jó keresztények"három koronát készítettek a királyok Királyának, úgymint az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek Istennek - írja Bálint Sándor etnográfus. De csodálatosan kapcsolódik az ünnephez a kánai mennyegző története is. Jézus első csodatétele, amikor a vizet borrá változtatta. A Római breviárium, amint Radó Polikárp idézi, összefoglalóan így emlékezik meg az ünnepről:„A mai napon mennyei jegyesével egyesült az egyház, mert a Jordánban Krisztus lemosta vétkeit, ajándékokkal sietnek a bölcsek a királyi nászra, s a vízből lett boron ujjonganaka lakodalmasok." Bár vízkereszt megünneplése először a keleti egyházban vált általánossá - köszönhetően a hellenisztikus kultúrákban kialakuló egyistenhitnek - a 11. század végén már hazánkban is feljegyezték mint a víz megszentelését „a görögök módja szerint". Külön említést érdemel, hogy a „vízkereszt" egyedülállóan magyar kifejezés, minden más nyelv másként nevezi az ünnepet. Mint minden ünnephez, vízkereszthez is számos szokás, népi hagyomány kapcsolódott az évszázadok során. A szenteltvízből a hívek mindig vittek haza magukkal, a jószágok ivóvizébe is öntöttek belőle, hogy a „rontást" elkerüljék. Az esztendő során megszentelték vele a gyermekágyas asszony ágyát, tettek az újszülött fürdővizébe, meghintették vele az esküvőre induló menyasszonyt és vőlegényt, a haldoklót, s a háznál felravatalozott halottat. Flatékonynak tartották az ártó hatalmak, a rossz szellemek, és a vihar elűzésére is. Ma is szokás még a vízkereszt napi házszentelés. Ekkor a helybéli plébános meglátogatja híveit, megáldja a ház népét és a jószágot, majd az ajtók szemöldökfájára krétával felírja a G+M+B (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) betűket és az évszámot. Az ortodox családoknál - a betlehemi jászolra emlékezve - szalmát szórtak a tisztaszoba padlójára, és ezen háltak az éjjel. A kolozsvári jezsuita évkönyv szerint a 18. század elején vízkeresztkor három ifjút megkoronáztak és felöltöztettek, hogy a napkeleti királyok személyét képviseljék. Ők azután a magyarok között magyar versekkel, más nyelvűeknél pedig latinul üdvözölték az újszülött Királyt egy kép előtt, amely Jézus születését és a pásztorok imásádát ábrázolta. Közben a pap a házak szentelését végezte. A jámbor látványosság megtekintésére az utcákon és házakban nagyszámú nép csődült össze, katolikusok és protestánsok egyaránt annak ellenére, hogy a szokást a protestáns puritanizmus nem nézte jó szemmel. Kemencén a megmaradt előző évi szenteltvizet a gyümölcsfák tövébe öntötték, hogy bőven teremjenek. Mezőföldön a haragos emberrel, és az újszülöttekkel itattak szenteltvizet. A gömöri Lucska faluban, amikor a vetőmagot föltették a szekérre, szenteltvízzel locsolták meg. Gyöngyösön a plébános még a legutóbbi időkben is fölszentelte az ünnepen a városházát és a középületeket. A híres búcsújáróhelyen, Búcsúszentlászlón a ferencesek hajlékról hajlékra járva végeztékéi a házszentelés szertartását. Itt úgy is nevezték a hetekig tartó ünnepet, hogy„vízkeresztjárás". Az Ipoly mentén a ház földjét meglocsolták szenteltvízzel, hogy Isten áldása legyen a házon. Országosan úgy tartották, hogy ha vízkeresztkor esik, akkor hosszú lesz a tél. Hideg idő esetén korai tavaszban reménykedtek. Egyes helyeken azt mondták, hogy ezen a napon fonni kell, mert akkor hosszú lesz a kolbász. A délvidéki magyarok szerint, ha vízkeresztkor esik az eső, akkor férges lesz a mák, ha hideg van, rossz termésre lehet számítani, ha viszont fúj a szél szerencsés év lesz. Ha fagy, soká fog tavaszodni, ha enyhe az idő, akkor hamar jön a tavasz. Hogy mennyire ősi gyökerei vannak az ünnepnek jól jelzi, hogy még napjainkban is ragaszkodnak a házszenteléshez olyan családok, akik év közben a templom közelébe sem mennek. Mindenesetre talán mégis az volna a szerencsésebb, ha mindkettő része volna az életünknek. 34 hídlap hidlap.net
