Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-07-04 / 26. szám
exkluzív Egy „kisebb testvér” története Varga Péter Dénes A ferenceseknél mindig is komoly hagyományai voltak az érettségi találkozóknak, idén, a barátok magyarországi megjelenése nyolcszázadik évfordulója alkalmából pedig, mintha még nagyobb intenzitást mutatna a régi diákok ragaszkodása, szeretete az esztergomi alma-mater iránt. Sokakat érint, hiszen 1950 óta bizony szép számmal maturáltak már a királyvárosban, a nem egy esetben már nagypapa korú „frankások". Egy ilyen, számos egykori osztályt érintő hétvégi találkozón sikerült mikrofonvégre kapni az iskola egykori diákját, későbbi tanárát, rektorát és igazgatóját, az esztergomiak körében is oly jól ismert és köztiszteletnek örvendő Reisz Pál atyát.- Atya 1956-ban került a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumba, méghozzá a komoly ferences hagyományokkal rendelkező Gyöngyösről. Vélhetően nem itt találkozott először a ferencességgel.- A ferenceseket olyan hat-hét éves koromban ismertem meg, akkor kezdtem ministrálni. Később ugyan nem barna ruhát viseltek, hanem feketét, de én ebből akkor még semmit nem értettem. Életem egyik nagy, szimbolikus erejű élménye is a gyöngyösi házhoz kapcsolódik. Volt a kert végében egy, még a 17-18. századból való, akkor már romos épület, amelyről megtudtam, hogy egykor kórházként működött, ahol a városi betegeket ápolták, mellette pedig egy kis kápolna két titokzatos táblával. Az egyik a második világháborúban eltűnt ferencesek emlékét őrizte, a másikon viszont összesen huszonnyolc név volt olvasható. Ők a kuruc harcok idején szolgáltak a rendházban, amikor kitört a pestisjárvány. A hagyomány szerint Boty- tyán János is ebben a járványban halt meg, ott temették el a templom kriptájában, bár a sírját máig nem találták meg. Nos a járvány idején a betegeket mind ebben a kórházban különítették el, testi és lelki gondozásukról a ferences testvérek gondoskodtak. A járvány továbbterjedését úgy akadályozták meg, hogy mindig csak egy testvért küldtek ki a betegek ellátására, aki azután nyilván előbb-utóbb maga is megkapta a kórt, és amikor már képtelen volt ellátni a feladatát, meghúzta a kápolna kis harangját, jelezve, hogy új ápolóra van szükség. Ekkor érkezett őt is felkészíteni a halálra a következő barát, aki egyben folytatta a betegápolást. így, egyik a másik után Jézus Krisztus példájára önként áldozta fel az életét. Az ő emléküket őrzi a Szent Rókus-kápolna falán lévő tábla. Ilyen ismeretek és emlékek birtokában kerültem az esztergomi gimnáziumba.- Ez az első esztergomi időszak mindjárt egy nehéz esztendővel, 1956 forradalmának eseményeivel kezdődött. Hogy élte mega gimnázium és a ferencesek mindazt, ami akkor történt?- Mi eléggé zárt életet éltünk, itt a házban a gyerekeknek rádiója nem volt, úgyhogy közvetlenül az eseményekről nem értesültünk az első napokban, egészen október 26-ig, amikor a forradalom közismerten a várost is elérte. Az iskola vezetése, Hajdú Antal legendás igazgató atyával az élen úgy gondolta, hogy jobb, ha mi el vagyunk foglalva, úgyhogy nálunk folyt a tanítás, mintha mi se történt volna. Arra emlékszem, hogy amikor híre jött, hogy Budapestet elhagyták az orosz katonák, olyan hihetetlen eufória fogta el az embereket, hogy én ilyet azóta sem tapasztaltam. Mondhattak a történészek később bármit, az nekünk egyszerűen nevetséges volt: akik azt átélték, pontosan tudták, hogy mi történt azokban a napokban Magyarországon. Ekkor azután azokat, akik el tudtak valamilyen járművel menni, elengedték, de akik Budapesten túl laktak, nem tudtak eljutni hazáig. Én például itt ragadtam november 21-ig. Történt, hogy az egyik egri iskolatársam édesanyja fölült egy Budapestre fát szállító teherautóra és miután lerakodtak, megkérte a sofőrt, hogy jöjjenek el Esztergomba a fiáért. Aki tehát arrafelé lakott, az mind rászállt a teherautóra -voltunk vagy ötvenen. Leponyvázták az autót, mi ott hátul lapítottunk és zötyögtünk hazafelé. Útközben kétszer vagy háromszor orosz katonák igazoltattak bennünket - félelmetes dolog volt, de estére baj nélkül hazaértünk. Abban az évben már nem volt tanítás, az iskola januárban folytatódott.- Ugorjunk néhány esztendőt az időben! Érettségi, és a nagy döntés, a szerzetesi hivatás választása és vállalása.- Igen. Az első esztendő a noviciátus volt, majd következett a hittudományi akadémia, ami akkor itt volt az esztergomi házban. Tizennégyen voltunk, ez volt az állam által engedélyezett maximum. Egyetemre csak a pappá szentelés után mentünk. Én a matematika-fizika sza28 hídlap hidlap.net
