Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-07-04 / 26. szám
exkluzív kot választottam, egyszerűen azért, mert arra volt szükség. Valójában csak ekkor kerültem el Esztergomból négy esztendőre, hiszen az egyetem utolsó, úgynevezett gyakorló évét már ismét itt töltöttem. Esztendőkig prefektuskodtam, tehát nevelőtanár voltam és osztályfőnök, mellette természetesen tanítottam, azután rektor lettem, vagyis a kollégium igazgatója, majd igazgató-helyettes, végül pedig 1983-tól az iskola igazgatója.- Atya rektori és igazgatói megbízatásának esztendei alatt nagy átalakulások történtek az iskola életében.- Elsőként a fűtést korszerűsítettük, majd a hálómizériát igyekeztünk megoldani, bár nem vagyok benne biztos, hogy az utóbbi döntés helyes volt. Adott volt ugyanis négy háló, amiben elfért az egész iskola. Igaz ugyan, hogy nyolcvanan voltak egy-egy óriási teremben, de a közösségi nevelés szempontjából ez egyáltalában nem jelentett hátrányt, sőt inkább előnynek mondanám. Csakhogy múltak az évek, a szülők, elsősorban az anyukák ezt szörnyűnek találták, egyre inkább elvárták a korszerűsítést. így azután elbontásra kerültek a cserépkályhák, bevezettük a központi fűtést, és megépítettük a kis hálókat.- Honnét volt minderre pénz?- Kicsit sarkítva úgy tudnék fogalmazni, hogy Mindszentynek kellett meghalnia ahhoz, hogy egyáltalán hozzájuthassunk bármiféle külföldi támogatáshoz és egyéb adományokhoz. Ez már Lékai bíboros idejére esett. Korábban semmiféle ilyen lehetőségünk nem volt, egyszerűen semmire nem volt pénzünk, a szülők nevetségesen alacsony tartásdíjat fizettek, ami mindössze a létfenntartáshoz volt szűkösen elegendő, bár akkoriban az a néhány száz forint is súlyos terhet jelentett a családoknak.- A nyolcvanas évek végére, kilencvenes évek elejére egészen európai állapotok alakultak ki itt az iskolában, amikor is a rendi vezetőség döntése alapján atya elkerült Kárpátaljára, mintegy visszazuhant olyan állapotok közé, mint amilyenekkel itt már megküzdőit.- Már 1988-ban felmerült, hogy egyházi szempontból egyáltalán létezik olyan, hogy Kárpátalja, ahová menni lehetett lelkipásztorként kisegíteni. Akkor magam is tagja voltam a rendi vezetőségnek és természetesen kapva kaptunk az alkalmon, hogy bejutva a Szovjetunió területére, bekapcsolódhassunk az ottani magyarok lelki gondozásába. Három ferences pap költözött ki Kárpátaljára, amikor arra lehetőség nyílott. Később, amikor a Szovjetunió szétbomlott és Ukrajnára rászakadt a teljes átrendeződés minden terhe, nyomorúsága és gazdasági összeomlása, én is döntés elé kerültem és úgy gondoltam, hogy ha egykor kardoskodtam a misszió elfogadása mellett, akkor most kötelességem vállalni ezt, az immár konkrét, és állandó jelenlétet igénylő feladatot. így azután 1997-től két kalandos esztendőt kint töltöttem Kárpátalján. Épp abban a két esztendőben éltem és dolgoztam kint, amikor Ukrajna is életének a legnyomorúságosabb időszakát szenvedte. Zárójelben mondom, hogy meggyőződésem szerint a területet akkor vissza kellett volna csatolni Magyarországhoz, és ennek akkor meg is lett volna a reális esélye. Ráadásul minden alapvető szegénység és nyomorúság mellett, épp akkor volt egy hatalmas árvíz is, amellyel összefüggésben szemtanúja lehettem egy olyan csodálatos, valóban pártok fölötti magyar összefogásnak, amilyenre azóta sem láttam példát. Csak mi, mintegy kétszáz teherautónyi adományt, illetve segélyszállítmányt fogadtunk abban az időben, és természetesen az volt a feladatunk, hogy szétosszuk és eljuttassuk ezeket az adományokat a rászorulókhoz. Számomra azért is volt meghatározó az a két esztendő, mert a lelkipásztorkodás az életemben addig csak a kisegítés szintjén jelentkezett, hiszen elsősorban tanítottam, illetve iskolát vezettem. A tényleges ferences misszióval itt szembesültem először. Plébános lettem öt faluval, és azokat kellett ellátnom.- A két év eltelt. Atya ismét haza került és megint bele kellett fognia valami újba.- Igen, Szombathelyre kerültem, de maradtam elsősorban a pasztoráció területén. Szombathelyen adott volt egy nagyszerűen működő ferences plébánia, a hozzá tartozó, és elképzelhetően romokban heverő, frissen visszakapott egykori rendházzal, ami bizonyos szempontból pontosan olyan, mint az esztergomi. Trianonnak köszönhetően „nőtt meg”, hiszen annakidején Pozsonyból ide telepítették át a ferences teológiát a kispapokkal együtt. Ebből a rendházból kellett - műemléki feltételek mellett - a visszavételkor, a rendi vezetés által meghatározott hasznosítási szempontnak megfelelően, egy működőképes kollégiumot kialakítanunk. Jelenleg ennek a főiskolai fiúkollégiumnak vagyok az igazgatója. Az itteni teendők mellett évekig tanítottam a premontrei gimnáziumban, és természetesen bekapcsolódom a plébánia életébe. Szombathelyen egyébként négyen vagyunk ferencesek, gyakorlatilag mindannyian valamilyen módon Esztergomból származunk, és nyilván kötődünk is a városhoz.- Ha most megkérdeznék atyát, hogy belevágna-e valaminek az újrateremtésébe, mit válaszolna?- Mint mondjak erre? Nem vagyok még olyan romos állapotban, hogy ne tudnék bárhol valamit újrakezdeni.- Köszönöm szépen a beszélgetést! hidlap.net hídlap 29
