Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-05-16 / 19. szám

párkány Több beruházást indítana el Párkány Euró-százezrek fejlesztésre Oravetz Ferenc Az év elején a városi önkormányzat több tervezett fejlesztés­re nyújtott be pályázatot különböző állami tárcákhoz. A fej­lesztések összesen több százezer euróba kerülnek. A Terasy lakótelepen megálmodott két épület 24 bérlakását 1 029 750 euróból lehet tető alá hozni, a csatlakozó közművek, (utak, járdák, parkolók, vezetékek meghosszabbítása, illetve az épülethez csatlakoztatása) további 253 748 euróba kerül. A két lakótömb felépítésének 30 százalékos költségére az önkormány­zat vissza nem térítendő támogatásra pályázott az Építésügyi Mi­nisztériumnál, a maradék 70 százalékra pedig egyszázalékos ka­matra vonatkozó támogatott kölcsönre az Állami Lakásfejlesztési Alapnál. Az utóbbi, amelynek futamideje 30 év, zöld utat kapott. Az önkormányzat már rendelkezik egy nyitott számlával, amely­ről szükség esetén pénzt lehet lehívni. A vissza nem térítendő tá­mogatásra még nem jött meg a hivatalos értesítés, de mivel egy­bekötött dotációról van szó, jó esély van rá, hogy azt a város meg­kapja. Az építkezés vélhetően idén elkezdődhet, és ez esetben 2011 második felében a lakók be is költözhetnek új otthonaikba. A közvilágítás csaknem negyedmillió euróra rúgó felújítását a városvezetés uniós támogatásból óhajtja megvalósítani, és ez ügyben a városi hivatal a gazdasági tárcánál pályázott. Az öt- százalékos önrész és a terv elkészítése az önkormányzatot ter­heli. A pályázat sikeres elbírálása esetén összesen 251 új lámpa­Y H 2007 Új sírkövekre örökös SÜLLYEDÉSI és 3 éves ■karbantartási garanciád vállalunk. Aranykő 2007 KFT. 2500 Esztergom Petőfi utca 44. Vállaljuk mindennemű sírkő munkák elvégzését. 10%-15% kedvezmény. 06 30/241-94-06 06 30/575-63-70 www.goldstone.huwww.aranyko2007.hu e-mail: info@goldstone.hu SÍRKŐ-KÉSZÍTÉS test, 21 elosztószekrény és 47 oszlop cseréje valósulhat meg. A korszerű berendezéseknek köszönhetően a jövőben 37 százalé­kos, mintegy 29 000 euró költségcsökkenéssel lehet számolni. Évente 71,8 megawatt órával lesz kisebb a villanyszámla, és a karbantartásra fordítandó összeg is jelentős mértékben csap­pan. A közvilágítás felújítása a Bérespartot, a Fő, a Jesensky, a Comenius, az Újtemető, a Rákóczi, a Smetana, a Széchenyi, a Szent István és a Tűzoltó utcákat érinti. Az előkészületi munkálatokon kívül-amelyet a szlovák alapis­kola költségvetéséből finanszíroznak - a több célra hasznosítha­tó műfüves pálya költsége 39 833 eurót tesz ki. Erre az összegre a kormányhivatalhoz tartozó, sportért felelős kormánybiztosnál pályázott a város. A magyar alapiskola konyhájának, pontosabban az étterem berendezéseinek 13 860 eurós értékű felújítására az iskolaügyi tárcánál kellett„kopogtatni". Ebből az összegből új sütőre, edé­nyekre, munkaasztalra, az ételt melegen tartó pultra, tálakra, új ételkiadóra, számítógépre és fénymásolóra futja. Az ötszázalé­kos önrészt az iskola garantálja. Míg a Bartók utcai óvodában 3804 euróból a játszótéren új játékok és padok kihelyezését ter­vezik, a Szövetkezeti soron ismert óvoda vezetése 2349 euróból három számítógépet óhajt vásárolni. A támogató ez esetben szintén az iskolaügyi tárca lenne. Két nagyobb volumenű pályázat idén nem járt sikerrel: a Bartók óvoda„tatarozását"célzó 419 586 eurós tervezet (szigetelés, sátor­tető, ablakok, fűtésrendszer) valamint a szlovák alapiskola 664 006 eurós hasonló projektje, ami a„C" pavilon, a folyosó és a tornate­rem szigetelését, az ablakok-, az egész iskola fűtésrendszerének- és az osztályok berendezéseinek cseréjét célozta volna meg. TELJES KÖRŰ SZLOVÁKIAI CÉGALAPÍTÁS • Szlovákiai cégalapítás komplett ügyintézése • Cég alapításával és működésével kapcsolatos szolgáltatások • Cégszékhely és üzleti cím biztosítása • Postai küldemények átvétele és továbbítása ügyfeleinkhez • Üzleti telefon és faxszám biztosítása • Cégek komplex ügyvitelének biztosítása • Könyvviteli szolgáltatások és adótanácsadás • Jogi szolgáltatások és tanácsadás • Ingatlanok közvetítése • Gépjármű forgalomba helyezés Ha cégalapítás, akkor nálunk mindent egy helyen intézhet! Leendő cége alapításával kapcsolatos összes jogi és adminisztratív teendőt átvállaljuk, szolgáltatásunk kiterjed a teljes körű könyvvitelre is. Igény szerint cégszékhelyet biztosítunk. Tel.: 06-30/273-2731,00421/917611-815. hidlap.net hídlap 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom