Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-05-16 / 19. szám
Május 8-án rendezték meg a dorogi mentőállomás hagyományos nyílt napját, melynek keretén belül idén is játékos programok segítségével nyerhettek betekintést a látogatók a mentősök világába. A programok nem csak a mentős munkára, hanem az egészséges életmódra is nagy hangsúlyt fektettek. A gyermekek beülhettek a mentőautóba, megnézhették, kipróbálhatták a felszereléseket, szirénázhattak, és megtanulhatták az elsősegélynyújtás alapjait. A kisgyermekes anyukáknak tanácsadást tartottak, a leggyakrabban előforduló kisgyermek betegségek és balesetek kezeléséről, ellátásáról, ezen kívül ingyenes vérnyomás- és vércukorszintmérésre is volt lehetőség. A dorogi családsegítő és védőnői szolgálat képviselőitől lehetett tanácsot kérni a gyerekekkel és az életmóddal kapcsolatban, mivel - tapasztalatuk szerint - már az óvodások is csupa egészségtelen ételt fogyasztanak, és kevés olyat, amire szükségük lenne az egészséges fejlődéshez. Játékos módon próbálták felkelteni a gyerekek érdeklődését az egészséges életmód iránt, bízva abban, hogy a rendezvény által segíthetik étkezési szokásaik megváltoztatását. A mentőállomás ezúton is köszönetét mond minden cégnek és magánszemélynek, aki segítségével hozzájárult a mentős nap sikeres és zökkenő- mentes lebonyolításához. Hetvenmillió útfelújításra Bozori Ivett Közel 70 millió forintot nyert útfelújításra Csolnok. A beruházás kivitelezésére, a mintegy 1,6 kilométernyi utca megújítására, az idei év második felében kerül sor. Csolnok tavaly szeptemberben nyújtott be pályázatot az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közép-dunántúli Operatív Program támogatási rendszeréhez, mellyel 67 millió forintot nyertek útfelújítás céljára. A településnek önrészként az igényelt összeg 30 százalékát kell biztosítania, így az önkormányzat is kiveszi részét a beruházásból. A munkálatok megkezdésének első lépéseként a napokban megtörténik a támogatási szerződés megkötése, valamint a közbeszerzési pályázat győzteseként a kivitelező kiválasztása. A munkálatok várhatóan az év második felében kezdődnek, s közel hat hónap alatt a település négy utcájának, a Szt. Borbála, Erdősor, Szénbányászok, Széchenyi utcák 1,6 kilométeres hossza kerül felújításra, (gy Csolnok lakói az év végétől várhatóan új, kátyúktól mentes, biztonságos utakon közlekedhetnek. Európa-nap Dorogon „Európa-nap, a párbeszéd napja" címmel ünnepi rendezvénysorozatot szervez Dorog a József Attila Művelődési Házban a hétvégén. A program szombaton reggel „Dorog 2010-2020" című konferenciával indul, a város civil szervezeteinek részvételével, majd a település aláírja legújabb testvérvárosi megállapodását a németországi Marienberg várossal. A napot a Dunakanyar szépségeit bemutató, a partnertelepülésekkel közösen eltöltött zenés hajókirándulással zárják. Vasárnap tovább folytatódnak a programok, délután öt órától ünnepélyes keretek közt köszöntik a 120 éves Dorogi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület Bányász Zenekarát, amely ez alkalomból különleges ünnepi, egyben jubileumi koncertet ad. Az estet a művészek részére szervezett állófogadás zárja. Az ünnepi rendezvények részeként a Dorogi galériában megtekinthető a település várossá nyilvánításának 25. évfordulójához kapcsolódó fo- tókiállításjlyen volt-ilyen lett"címmel. Ámulat Stúdió a szépség otthona Minden héten új akciók! • Wella fodrászat (női-férfi-gyermek) • Dr. Juga márkakozmetika • Tű nélküli mezoterápia (bőrfiatalítás) • Zselés műkörömépítés • Manikűr, gyógy pedikűr • Fülbelövés, piercing • Álló turbó szolárium • Fekvő infraszauna (fogyaszt, immunrendszert erősít, méregtelenít) Megunta sötét hajszínét? Dorog, Bécsi út 50. vvww.amulatstudio.hu ÉRDEKLŐDJÖN: 06-33-441-780 36 hídlap hidlap.net