Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-11-08 / 44. szám

esztergom Wittner Mária portréfilmjének bemutatója Esztergomban Hóhér, vigyázz! Wittner Mária Budapesten született, apját nem ismerte, anyja dajkaság- ba adta. Kétévesen karmelita zárdába került. 1948-ban ismerte meg anyját, aki rövid idő múlva állami gondozás- \ ba adta. Gimnáziumi tanulmányait félbehagyva gyors- és .-.-Va gépíróként helyezkedett el Szolnokon, majd a Kunhegyesi Járási Tanácson. 1955-ben fia született, fél évvel ezután Budapestre költözött, ahol alkalmi munkákból élt.1956. ‘ október 23-án részt vett a tüntetésen, a Rádió ostroma során csatlakozott a fel­kelőkhöz. Október 24-én a Corvin közben megismerkedett Havrila Béláné Sticker Katalinnal, akivel a következő napokban a sebesültek ellátásában segítettek. Ké­sőbb a Vajdahunyad utcai csoport tagja lett, társaival 30-án fegyverszerzés céljá­ból elfoglalta a X. kerületi rendőrkapitányság épületét. A november 4-ei szovjet invázió során az Üllői úton aknarepeszektől megsebesült, a Péterfy Sándor Utcai Kórházban ápolták. November 9-én megpróbálta elhagyni az országot, de letar­tóztatták. A kihallgatás után elengedték, újból disszidált, néhány hetet Ausztri­ában töltött. Hazajövetele után segédmunkásként dolgozott. 1957. július 16-án letartóztatták, 1958. július 23-án halálra ítélték. ítéletét másodfokon 1959. febru­ár 24-én életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatták. 1970. március 25-én szabadult. Először varrodában, majd takarítónőként dolgozott. 1980-tól rokkant- nyugdíjas. A rendszerváltozás óta aktívan részt vesz több ötvenhatos veterán­szervezet munkájában. Kitüntetése: a Magyar Köztársaság Nagykeresztje (1991). A 2006. évi országgyűlési választásokon országos listán nyert mandátumot, 2006. május 30-tól a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság tagja. Az 1956-os forradalom igaz történe­tét hallhattuk Wittner Máriától a Hó­hér, vigyázz! című portréfilm vetíté­se után az V. Esztergomi Polgári Esten múlt hét csütörtökön. A zsinagóga színháztermében még pótszékeken is ültek, annyi embert érdekelt a ko­rabeli dokumentumokat is bemutató film, amelyből az országgyűlési képvi­selő asszony, 1956-os szabadsághar­cos és halálraítélt életútján keresztül megismerhettük a forradalom névte­len hőseit is. A kádári agymosó gulyás-kommuniz­mus negyven évig hazudott az 1956 őszén kitört forradalomról. A forrongó emberek harcáról azt tanították, hogy hazaárulók voltak, 1989 után szólalhat­tak meg és mondhatták el az igazságot a megtorlást túlélő áldozatok. Közéjük tartozik Wittner Mária, országgyűlési képviselő, aki 1956-ban harcolt az or­szág megújítását akaró forradalomban, és ezért halálra, majd életfogytiglan tar­tó börtönre ítélték. A Bajor Ágost Mű­velődési Házban rendezett V. Esztergo­mi Polgári Est meghívott vendége volt Wittner Mária. Azt est több száz főnyi hallgatóságát Steindl Balázs, a Fidesz Esztergomi Szervezetének elnöke kö­szöntötte és a bemutatásra kerülő Hó­hér vigyázz! című filmmel kapcsolat­ban elmondta, hogy a Fidesz parlamen­ti frakciója javasolta a házbizottságnak, hogy október 21-én vetítsék le a Parla­mentben, azonban technikai problémák­ra hivatkozva a javaslatot elutasították. A Hóhér vigyázz című film díszbemuta­tója idén február 25-én volt a Kommu­nizmus áldozatai napján. Siklósi Beat­rix és Matúz Gábor filmjében Wittner Máriát elkísérjük a siralomház celláiba, ahol fiatal lányként hónapokat töltött együtt halálra ítélt társaival. Sokat em­legeti barátnőjét, Katit, akit kivégeztek, az ő emlékét is idézi a film címe, hiszen Kati arra kérte a hóhért, vigyázzon a ha­jára - mert szépen akar a túlvilágon Is­ten elé állni. A filmből megismerhettük, hogyan lettek a fiatalok forradalmárok, akik büszkén néztek farkasszemet a hó­hérral. A megrendítő film után Bánhidy Vajk beszélgetett Wittner Máriával, aki küldetésként vállalja, hogy a negyven évi hazugságok után tisztába kell lenni mindenkinek a forradalom igazságával, és azok helyett is szól, akiket arccal lefe­lé megkötözve temettek el tömegsírok­ba a pribékek. A beszélgetés után lehetőség volt a film dvd változatának megvásárlásá­ra is. A Hóhér vigyázz című film dvd-n interneten is megrendelhető a www. magyarmenedek.com vagy a www. erdelyert.hu weboldalakon. Muzslai Ágnes hídlap 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom