Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-11-08 / 44. szám

Bambergiek iskolatúrája Esztergomban Egymástól tanulni m Bambergi iskolaigazgatókat fogadott a városháza díszterme ben Knapp János Pál és Németh József alpolgármester ked­den délelőtt. A baráti, szakmai találkozó az esztergomi isko­lák látogatásának első állomása volt. A bambergi küldöttség esztergomi látogatásáról Knapp Já­nos Pál elmondta: a mostani, testvérvárosi látogatás szak­mai jellegű, melynek során a német kollégák esztergomi oktatá­si intézményeket néznek meg. A mostani látogatásnak az is cél­ja, hogy Bamberg és Esztergom közötti régi jó kapcsolat tovább erősödjék. Ezt segíti az általános és középiskolai szinten fenntar­tott baráti és szakmai nexus. Arra a kérdésre, hogy egyfajta esz­me- és tapasztalatcseréről van-e szó, Knapp János Pál azt vála­szolta, hogy a két város nemcsak a gazdaság és kultúra, de az oktatás területén is megosztja egymással tudását. Ennek egyik, már látható jele, hogy Esztergom a bambergi példán okulva kö­veti a városgazdálkodás (stadtwerke) holdingosításának siker­rel működő módszerét. Az alpolgármester rámutatott: a német testvérváros szakemberei által felhalmozott tudás iránt érdeklő­dött a korábban Bambergben járt esztergomi delegáció, mely­34 hídlap nek tagjai nemcsak az oktatás, de a gazdaság, azon belül is az idegenforgalom helyzetéről tájékozódtak. A német küldöttség mostani látogatása is remélhetőleg eredményes lesz, vagyis a két testvérváros a tapasztalatok átadásával, a különböző techni­kák megismerésével, a többszintű, szakmai eszmecserékkel köl­csönösen gazdagíthatják egymást. A bambergi küldöttséget a volt Vármegyeháza dísztermében köszöntötték Esztergom vezetői, a találkozót követően Zoltai Dániel, a Gran Tours Kft. vezetője tárlatvezetést tartott a német vendégek részére az '56 ősze Esztergomban című időszaki kiál­lításon. A folytatásban a bambergi iskolaigazgatók a Babits Mi­hály Általános Iskolát, a Balassa Bálint szakközépiskolát és a Géza fejedelem szakképző iskolát látogatták meg. Ezt követően a né­met delegációt a bélai kastélyba kalauzolták el a vendéglátók, akik szerdára visegrádi, illetve budapesti kirándulást is szervez­tek a testvérvárosi küldöttségnek. OFOTERT MINDIG SZEM ELŐTT kedvezmény ttn vállalja a korát, mi vállaljuk a kedvezményt! Minden vásárló annyi százalék engedményt kap a szemüvegkeret árából, ahány éves. Az ako6 20OB augusztus 25 és novembe# 16 közéit vékony .tort műanyag, vagy progresszív le ne sevet rendeli komp** szemüveg vasalása esetén é/véfiyes. Tovfe&fei aköcs feüéréíeiek az üzletekben. 69 év= 69% kedvezmény NOVEMBERBEN IS INGYENES LÁTÁSVIZSGÁLAT 1 ÉS SZAKTANÁCSADÁS! I Ofotért Optika Esztergom, Kossuth L. u. 5. TEL.: 33/4 1 1-014 Nyitva tartás: H - P: 9.00 - 17.00. Szó: 8.00 - 12.00 Ofotért Optika Dorog. Bécsi út 51. Nyitva tartás: H - P: 8.30 - 1 6.30, SZŐ. 8.00 - 1 2.00

Next

/
Oldalképek
Tartalom