Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-09-27 / 38. szám
közügy Tudnivalók a fogyasztói árak feltüntetésének szabályairól Az árral szemben Gábor Éva - Lenger Varga Péter Ki ne járt volna még úgy, hogy az üzletben valamit szeretett volna megvenni, de nem szerepelt a terméken ár, sőt még a polcokon sem lehetett megtalálni? Vagy csak otthon vettük észre, hogy a kasszánál nem a feltüntetett akciós áron számláztak valamit? Az említett esetek azt jelentik, hogy az üzlet megszegte az ár feltüntetésére vonatkozó szabályokat, amelyekkel az alábbiakban ismerkedhetünk meg részletesen. Minden áron érthető áron A fogyasztóvédelmi törvény kimondja, hogy a termékek eladási áráról és a szolgáltatások díjáról tájékoztatni kell a fogyasztót, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az árucikk, vagy a szolgáltatás díjának a forintban fizetendő bruttó, azaz az általános forgalmi adót, az egyéb adókat és fizetendő tételeket is tartalmazó összegét egyértelműen, világosan, jól láthatóan és érthetően fel kell tüntetni az értékesítés vagy a szolgáltatás helyén. Amennyiben a szolgáltatás jellegéből adódóan erre nincs lehetőség, például házhoz érkezik a szerelő, akkor a jogszabályok szerint a szolgáltatásnyújtás megkezdése előtt kell pontos tájékoztatást nyújtani a fizetendő díjakról. A szabályozás azárcímke elhelyezésének módjára is kitér. Az árjelzést nem szabad olyan helyre ragasztani a terméken, hogy az eltakarja a fogyasztó számára fontos egyéb termékismertető információkat. Ha árváltozás miatt a terméken több árcímke is szerepel, akkor a forgalmazó köteles a legalacsonyabb feltüntetett áron értékesíteni az árut, függetlenül attól, hogy az vagy a magasabb ár van-e érvényben. Fontos, hogy ismerjük ezt a vevői jogot, és ragaszkodjunk a betartásához. A fogyasztói árak feltüntetésére vonatkozó szabályok érvényesek a kirakatokra is, még akkor is, ha az üzletek között sétálva számtalan olyan kirakatot látunk, melyek tulajdonosa mintha csak a portékájára lenne büszke, áraira kevésbé. Ezek a vonzó, világító ablakok pedig nemcsak a figyelem felkeltésére, vevőcsalogatásra szolgálnak, hanem az üzlet jellegének, választékának a bemutatására is, melyhez elengedhetetlen az árak ismerete, ezért az itt bemutatott termékek árait úgy, és olyan méretben kell elhelyezni, hogy azok kívülről, az üvegen át is jól láthatóak legyenek. Minden kirakati áru árát fel kell tüntetni, ha az üzletben forgalmazzák. Mint speciális eset, meg kell említeni a sajnos egyre ritkább betétdíjas termékekre vonatkozó árfeltüntetési szabályokat is. A betétdíjat az eladási ártól elkülönítve, egyértelműen kell jelölni, hogy a vevő számára nyilvánvaló legyen, hogy a termékárán kívül a csomagolásáért is külön díjat kell fizetni. A kereskedő természetesen köteles visszaváltani is az általa forgalmazott göngyöleget, a vásárláskor felszámolt betétdíjjal megegyező összegért, akkor is, ha azt nem nála vásárolták. Az, hogy egy üzlet csak a nála vásárolt terméket hajlandó visszaváltani, és ennek igazolásaként a blokkot kéri, teljesen ellentétes a szabályokkal. Ha ilyet tapasztalunk, hivatkozzuk bátran a törvényekre, és írjunk be a vásárlók könyvébe. A benzinkutakra különleges helyzetüknél fogva az a külön szabály vonatkozik, hogy a 95-ös és 98-as oktánszámú motorbenzin és a gázolaj egységárait olyan magasságban és méretben is fel kell tüntetni, hogy a közlekedési útvonalról jól olvashatók legyenek. Egységár és gyűjtőár Az egységár feltüntetése az utóbbi időkben terjedt el hazánkban is. A darabonkénti, kilogrammonkénti, literenkénti, köbméKonyhahigiéniai termékek /HACCP rendszernek megfelelő/ Ipari takarító eszközök Takarítógépbérlés Mosdóhígiéniai termékek, és ipari törlőpapírok www.takaritokboltja.com info@meditek.hu 2510 Dorog, Bécsi út.62. Tel/Fax.; 06 33-331*185 TORK 4jm "'r,ov**a tK!? 40 hídlap