Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-09-13 / 36. szám

Áll a bál Táton tát, pilismarót A hétvégén tart­ják a hagyomá­nyos szüreti fel­vonulást és bált Táton. A han­gulatos rendez­vény kellékei közül idén sem hiányozhatnak a helyben készített borok és a tüzes talpalávalók. S zeptember hagyományosan a betakarítások hónapja, különö­sen igaz ez a szőlő esetében, amely­nek tiszteletére majd minden telepü­lésen rendeznek szüreti mulatságokat. A régióban a sort ezúttal Tát nagy­község nyitja szombaton a hagyományos szüreti felvonulással és bállal. A felvonulás a kultúrháztól indul délután három óra­kor, majd a Juhász Gyula utca - Gorkij fasor - Kos­suth Lajos utca útvona­lon jutnak el a résztvevők a községházáig, ahonnan rövid műsor után a Mó­ricz Zsigmond utca - Zola fasor - Béla ki­rály utca vonalon folytatódik a felvonulás. Ezzel persze korántsem ér véget, sőt, in­kább ezzel kezdődik a mulatság a pincék­nél levő Európa Parkban, ahová minden­kit szeretettel várnak egy kis harapnivaló- ra, na és persze néhány jó pohár borra a pincés gazdák és a szervezők. A harapni- és kortyolnivalók mellé aTáti Német Nem­zetiségi Fúvószenekar, a Táti Mazsorett Csoport, a Táti Kultúrház Magyar Nép­tánccsoportja valamint a Pilisvörösvári Ágas-bogas Zenekar szolgálja a látniva­lót a délután 4 órakor kezdődő táncház­ban. A szükséges lépések megtanulását követően azután indulhat a valódi dáridó, az este nyolckor kezdődő szüreti bálon a Városlődi Zenekar muzsikál.-cs -n Új iskola régi helyen Pöltl Zoltán Épületeinek felújítására nyert pályázati forrást a pilismaróti iskola. Az oktatási intézmény most a pályázat második for­dulójában a több mint negyedmilliár­dos beruházáshoz szükséges hatósági engedélyek beszerzését intézi, ezt kö­vetően kezdik meg a közbeszerzési eljá­rást, s kezdik meg a munkát. Az iskolá­ban jelenleg 174 gyerek tanul. R égi álma Pilismarótnak, hogy az általá­nos iskolai oktatás egyetlen épületben folyhasson, jelenleg ugyanis két, ráadásul egymástól viszonylag távolabb lévő he­lyen tartják a különböző foglalkozásokat. Az első és a második osztályosok, valamint a konyha és az ebédlő a többi osztálytól külön épületben van. A település felépíté­se a rendkívül nagy forgalmú, ennél fogva igen balesetveszélyes 11-es főút mentén helyezkedik el, így az egyik iskolaépületből a másikba tartó diákok folyamatos veszély­nek vannak kitéve. Az említett épületet a huszadik század elején húzták fel, az álla­ga ennek megfelelően nem túl jó, illetve az eltelt évtizedekben csak kisebb javításokat végeztek rajta. Fábiánné Gyimesi Lívia, a pilismaróti általános iskola igazgatója arról számolt be a Hídlapnak, hogy a most pá­lyázati úton elnyert 250 millió forintból és az önkormányzat által ehhez önrészként adott csaknem 90 millió forintból a na­gyobb iskolaépületben alakítják ki az étke­zőt és a konyhát, illetve több szaktanterem, köztük az informatikai tanterem kialakítá­sa is megvalósul majd. így szűnik meg az „ingázás"a két épület között, a tanulóknak ezután nem kell majd a 11-es út mentén kószálniuk. Az iskola tantestülete és diákjai remélik, hogy a következő tanévben már a felújított, modernizált épületben dolgoz­hatnak, tanulhatnak. Az új építmény U-ala- kú lesz, így annak formájából adódóan kö­zépen alakítanak ki majd egy viszonylag nagy alapterületű közösségi teret, ahol az iskola egésze, illetve a település közönsé­ge számára is elegendő helyet és technikai feltételeket tudnak majd biztosítani. Szin­tén felújítják az iskola sportudvarát, de a beruházás során korszerűsítik a fűtést, a nyílászárókat, a vizesblokkokat, a burkola­tokat, és elvégzik az épület akadálymente­sítését is. Nagy szükség van az iskola felújí­tására abban a tekintetben is, hogy szeren­cséré növekvő számokat olvashatunk ki az ebből a térségből származó demográfiai mutatókból. A pilismaróti általános iskola tantestülete arra számít, hogy jövő őszre ismét húsz fölött lesz az első osztályba je­lentkező kicsik száma, 174-ről néhány fővel gyarapodhat a diákok száma. Az igazgató­nő úgy gondolja, hogy a felújított taninté­zetbe már növekvő számban jelentkeznek majd a pilismarótiak mellett a dömösi gye­rekek is. Ezek a folyományok, a létszámnö­vekedés pedig kedvezőbb költségvetési helyzetet teremtenek. Az új épület nemcsak oktatási feladato­kat lát majd el, hanem a település életé­nek fontos centrumává válik. Az említett aula alkalmas lesz kiállítások, előadások, koncertek megrendezésére is, így meg­szűnik a pilismaróti művelődési ház szű­kösségéből adódó hiány. hídlap 37

Next

/
Oldalképek
Tartalom