Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-09-06 / 35. szám

közügy A tantestületbe az igazgatóval együtt négy új kolléga érkezett, most 27-en van­nak néhány óraadóval kiegészülve. A nyár folyamán folytatódott az iskola külső homlokzatának felújítása. A közel­múltban nyílászárókat cseréltek, most pe­dig megtörtént a falak szigetelése és bur­kolása. Az épületen belül egy tanterem újult meg, valamint egy teljesen új infor­matikai szaktantermet adtak át. Szent István Gimnázium, Esztergom Az ideiglenes helyén immár a második tanévét megkezdő intézmény igazgatója, Kurnász László elmondta, hogy szeptem­bertől az iskola 13 osztályában 401 gyer­mek tanul. A főiskolai és egyetemi tanul­mányokra való felkészítést vállaló gimná­ziumban két teljesen egyforma tantervű úgynevezett 6 + 1 évfolyamos osztály in­dult, amelynek első éve a nyelvi előkészí­tésjegyében telik el, és amely képzési for­ma valószínűleg idén indult utoljára, mivel jövő évtől csak hagyományos hatosztályos gimnáziumi osztályok indítását tervezik. A kertvárosi épületben a nyár folyamán is zajlottak a munkálatok, melyeknek kö­szönhetően kialakítottak egy korszerű mű­szerekkel felszerelt orvosi szobát és hő­szigetelő fóliával látták el a déli homlok­zat ablakait. Várhatóan októberben vagy novemberben ér véget a kertre néző ol­dalsó szárny felújítása, melyben négy új, a zene- és nyelvtanulást szolgáló termet, egy konditermet, egy diák-önkormányzati helyiséget, és vizesblokkokat alakítanak ki. Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium, Esztergom A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rend- tartomány által fenntartott patinás intéz­ményben egy-egy új hat-, illetve négy évfo­lyamos osztály indult - tájékoztatta a Hídla- pot Tokár János atya, igazgató. Az újdonsült hetedikesek harmincnégyen, a most beke­rült kilencedikesek pedig harmincegyen vannak, velük együtt összesen 11 osztálya és 333 tanulója van a Frankénak. A diákok 93 százaléka kollégista, hiszen sokan jön­nek távoli városokból, sőt a határon túlról is. A vallásos gimnáziumi oktatást jól kiegé­szíti a már 1999 óta működő erdei iskola, amelynek keretében a diákok egy-egy he­tet töltenek el a Gerecsében Süttő mellett. A tantestületből ketten távoztak és négy új pedagógus érkezett. Az iskola vezetése megragadta az alkalmat, hogy már most felhívja a figyelmet a jövő tanévre való je­lentkezésre, amely iránt már szeptember végétől lehet érdeklődni. Zsigmondy Vilmos Gimnázium és In­formatikai Szakközépiskola, Dorog A gimnázium és szakközépiskola igazga­tója, Tauber Gabriella elmondta, hogy eb­ben a tanévben is három négy évfolyamos kilencedik osztály indult az intézményben: két gimnáziumi, melyek egyike általános tantervű, a másikban pedig emelt szinten tanulják az angol vagy a német nyelvet, il­letve egy informatikai szakközépiskolai. A négy évfolyamon összesen 358 diák tanul jelenleg. Az igazgató sajnálattal számolt be viszont arról, hogy ebben az évben megfe­lelő számú jelentkező hiányában nem in­dulhatott el a korábban megszokott OKJ-s szakképzés. A tantestületből két pedagó­gus ment át másik iskolába, helyettük új tanerők érkeztek. Az iskola épületén jelen­tős felújítások zajlottak a nyár folyamán, melyek egy részét a tulajdonos, a dorogi önkormányzat, másik részét pedig az intéz­mény fenntartója, a megyei önkormányzat finanszírozta. Dorog Város Önkormányza­tának jóvoltából megújult a tornaterem és a konditerem, amelyeket sportpadlóval lát­tak el, illetve egy komoly csőtörést is rend­be kellett hozni. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés által biztosított forrásból a vizesblokkok újulhattak meg.-^OKTÁV Az Oktáv Zrt. 2008. II. félévében induló tanfolyamaiból: Sport- és egészségügyi képzések Egészségügyi modul Fizioterápiós asszisztens Masszőr (sport-, gyógy-) Sportoktató Svédmasszázs Vezetőképzés, hu má npol iti ka Személyügyi ügyintéző Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő Teljes kínálatunk megtekinthető a www.oktav.hu weboldalon* Egyéni hallgatók részére kamatmentes részletfizetési lehetőség? Vállalkozások a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolhatják! Bővebb információ: OKTÁV öt. 2509 Esztergom-kv., Wesselényi u. 38-39. Tel.: 33/435-755 E-maii; oktov@ofcfav.bu Web: w*w.oktav.hu További irodáink: OKTÁV Zrt. Tatabánya • Székesfehérvár • Panno' ólai, -akrill, -akvarell, -tempera festékek és festőkészletek. • Alapozók, médiumok, lakkok. • Formázóeszközök. • Festöállványok, -dobozok, -kések,-paletták. • Alapozott, -kasírozott, -feszített festővásznak. • Akvarell, -olaj, -rajzpapírok, blokokk. • Paszpartuk, -pausz, -merített, -dekor kartonok, papírok. • Olaj, -porpasztel kréták és készletek. • Művész, -akvarell, -pasztel, -grafit, -skicc-ceruzák és készletek. • Rögzítőlakkok. • Rajzeszközök. • Linókészle­tek. • Ecsetek, -rajztáblák, -mappák stb... 2500 Esztergom, Simor J. u. 56.; tel: 33/520-770; e-mail: negyvonalkftiSiinvitel.hu: nyitva: H-P: 8-17, $z.: 8-12 20 hídlap

Next

/
Oldalképek
Tartalom