Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-03-01 / 8. szám
életmód A tradicionális török fürdővel és az igazi salazAquasziget * Wellness Világában I \ ismerkedhetünk * i meg. Az élmény- . .. jBCggi fürdő masszőréit - több napon kérésztül - egy török hamammester oktatta, aki különösen ügyelt arra, hogy a résztvevők elsajátítsák a szertartás spirituális mélységeit és a kezelés minden csínját-bínját. A hamam kezelést kizárólag bejelentkezés alapján lehet igénybe venni. A tradicionális fürdőélmény Hamam, a török varázslat Ha a wellness gyökereit kutatjuk, előbb-utóbb belebotlunk a tradicionális török fürdőszertartás fogalmába. Az igazi testi-lelki felfrissüléshez nem kell más, mint víz, szappan és egy szakavatott masszőr, no meg a csoda, amit úgy hívnak: hamam. A török hódoltság idején virágzó fürdőkuitúra bontakozott ki Magyarországon, arról azonban keveset tudni, milyen is volt az élet a korabeli fürdőkben. A sivataglakó beduinoknak, ha édesvizű oázisok mentén kialakult városokba értek, első dolguk közé tartozott a fürdők meglátogatása, hiszen a városlakóknak ezek a fürdők biztosították a kapcsolatot az éggel. A Korán szerint „Allah vizet bocsát le az égből, és újjáéleszti vele a földet", de a Paradicsom leírásakor is fontos szerephez jut a víz az idilli állapotok ecsetelésében. A víz az életet, az élőket, a növényeket, magát a természeti világot jelképezi, mely a magasból érkezik, összekötve így a világ alsóbb és felsőbb szintjeit. így már érthető, hogy a hamam szertartásban a víz jelentősége nem merül ki a fizikai, testi megtisztulásban, a teljes lelki és spirituális megújúlás legalább annyira fontos. A fürdő- zők valamennyi érzékszervükkel megtapasztalhatták a felfrissülést, az újjászületést, és ezen keresztül az isteni harmóniát. Régen különösen ügyeltek arra, hogy a férfiak és a nők kizárólag külön tisztálkodjanak, ilyenkor tilos volt még találkozni is, így praktikusan külön férfi és külön női napokat hirdettek a hamamokban. Természetesen, akkor még egy női napra legalább négy férfi-nap jutott. A fürdő elkülönített részei a rituális megtisztulás különböző lépéseit szimbolizálták, építészeti megjelenítése pedig olyan esztétikus - sokszor kimondottan pazar - volt, hogy a hamam valóban maga lehetett a „földi Paradicsom". Az öltözőkből a vendégek legelőször a meleg vizes terembejutottak, ahol gőzfürdő várta őket. A forró vizes teremben a felhe- vült padlót a fürdőszolgák vízzel locsolták, és így keletkezett a test pórusainak megnyitását segítő finom pára. Ebből a teremből a langyos vizes medencét rejtő fürdőszobába mentek a vendégek, onnan pedig a hideg vizes mártózást biztosító helyiségbe. A mai kor hamam kezelése Természetesen a tradícióknak komoly jelentőségük van, így a kezelés folyamata alapjaiban semmit sem változott az idők folyamán. A szertartás - mert szertartás ám ez a javából - a fürdő- helyiségben kezdődik. Minden csupa márvány, fekete és fehér, a fal mentén márványpad fut végig. A kupolás mennyezeten csupán apró lámpák világítanak, akár a csillagok, a félhomályban kellemes, halk, keleties zene szól. Nincs melegebb 35-40 foknál, a páratartalom sem kellemetlenül magas. A masszőr - aki serényen, kizárólag a vendég kényeztetéséért tevékenykedik - egy réztálkából önti ránk finoman a meleg vizet, amitől az embert egész egyszerűen nyugalom szállja meg. A selymesen aláfolyó vízzel együtt szinte érezhetővé válik, ahogy a külvilágból származó rossz távozik belőlünk. A helyiséget közben finom pára lengi be, szinte érezni, ahogy tágulnak a pórusok, s nyugszanak meg érzékszerveink. A relaxáció a terem közepén álló, nyolcszögletű márványdobogón folytatódik, amelyet alulról fűtenek, s hogy ne hevüljön túl, a fürdőmester időnként átlocsolja, természetesen velünk együtt. Az igazi kezelés a szomszédos helyiségben kezdődik, egy előmelegített márványlapon. Az első lépés a test teljes átradírozása, amit a masszőr egy dörzsölőkesztyűvel végez, ezután szappanhabos masszázs következik. A fürdőmester az olívaolajos szappant egy kis dézsában oldja fel, habosítja, majd belemárt egy fehér vászonzsákot, belefúj, és máris megtelik habbal, amivel aztán egyenletesen beterít bennünket, majd végigmegy testünk minden pontján. A kezelést rövid pihenés zárja a szerájban, amire nagy szükségünk is van, mert ugyan látszólag nem csináltunk semmit, a hamamban eltöltött másfél óra felér egy kisebb terhelésű edzéssel. Mihalovics Barbara hídlap 23