Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-05-03 / 17. szám
életmód Méregtelenítsünk okosan! Amikor a tél után végre elérik arcunkat az első napsugarak, sokunkban felmerül az érzés, hogy tenni kellene valamit a hideg hónapok alatt felgyülemlett méreganyagok kitisztítására. Ahogy nekünk is rendszeresen szükségünk van a pihenésre, szerveink ugyanígy szeretnék néha élvezni a kikapcsolódás luxusát. Az evés nagyon kellemes dolog, mégis pont a táplálékbevitel szabályozásával tudjuk a legjobban kímélni és tisztítani szervezetünket. Egy kis biológia - méregtelenítő szerveink Az emberi test legnagyobb belső szerve a máj, melynek feladata sokrétű. Cukrot, vitaminokat és vasat raktároz, részt vesz a zsír- anyagcserében, feldolgozza a fehérjéket, lebontja az öreg vérsejteket, és egy fontos emésztőnedvet termel, akár egy litert is naponta; az epét. Ezenkívül van még egy létfontosságú funkciója, mégpedig, hogy percenként másfél liter vért szűr meg, vagyis megvizsgálja minden alkotóelemét, kiszűri az idegen anyagokat és semlegesíti a mérgeket. Ha a szervezetünk munkahely lenne, akkor a máj az ideális alkalmazott. Nem panaszkodik, csak dolgozik, mint egy megszállott. A másik ilyen szorgos méregtelenítő szerv a vese, melynek feladata a vér megszűrése, valamint a vizelet kiválasztása. Naponta mintegy háromszázszor tisztítják meg testünk teljes vérmennyiségét, ami rendkívüli teljesítmény. Testünk védelmét biztosítják továbbá a tüdőnk, a beleink, valamint a bőrünk is. A hatékony méregtelenítés pedig minden „védőberendezésre" kiterjed. Bevált módszer - a léböjt A léböjt egytől három napig tartó kúra lehet, melynek ideje alatt nem veszünk magunkhoz mást, csupán folyadékot, de abból sokat, legalább 2,5-3 litert naponta. Leginkább szénsavmentes ásványvizet, gyógyteákat, gyümölcsök és zöldségek kifacsart levét, valamint zsiradék hozzáadása nélkül készített leveseket fogyaszthatunk ilyenkor. Számos gyógynövényt ismerünk, amelyek régóta bevált salakta- lanítónak számítanak. Egy keverék akkor igazán hatásos, ha a gyógynövények egymás hatásait kiegészítik. A teák esetében is fontos, hogy mindig frissen készítsük el, és ne tároljuk literszám. A legjobb salaktalanítók közé tartoznak a magas káliumtartalmú zöldségek és gyümölcsök, ezek ugyanis a vizelet-kiválasztás serkentésével gyorsítják a salakanyagok távozását szervezetünkből. hogy a vacsorához szokásosan elkortyolt fehér- vagy vörösbornak ilyenkor sajnos nincs helye. Ha hétvégén bőségesen belakmározunk, utána tekintettel kell lennünk a szervezetünkre és a fairplay szabályai szerint tehermentesítenünk kell az emésztőrendszerünket. Ma már rengeteg módszer létezik erre, legyen szó léböjtről, diétás kosztról, vagy elválasztó étrendről, mindegyik hasznos a maga nemében. A legfontosabb a tudat, hogy teszünk, és tenni akarunk magunkért. Meg kell tanulnunk pihenni! A restség nem minden bűn szülőanyja, hiába is bizonygatják a javíthatatlan munkamániások konokul az ellenkezőjét. Aki szeretné kipihenni magát, annak első közelítésben a semmittevés a megoldás. A helyes kikapcsolódás azonban többet jelent a puszta testi nyugalomnál, fontos, hogy a fej is kikapcsolhasson. A gondolatoknak, melyek meghatározott problémák körül keringenek, szabadon kell szárnyalniuk, vagy teljesen fel kell oldódniuk. A kikapcsolódás fesztelenséget jelent. A fesztelen emberek nyugodtak és oldottak, mentesek azoktól a lelki terhektől, melyek az életet megnehezítik. Nem félórás, lélegzetvételnyi szünetre kell gondolni, hanem egész pihenőnapokra, tehermentesítő napokra. A tudat méregtelenítése Legtöbben azt hisszük, hogy néhány napi böjt meg is oldotta szervezetünk méregtelenítését, és a következő naptól ismét bármit fogyaszthatunk. Ez nem így van. Tudatosan kell pótolnunk szervezetünk szükségleteit a méregtelenítés ideje alatt is. Sokan azzal sincsenek tisztában, Hogyan kíméljük a májunkat és a vesénket?- Csak mértékkel fogyasszunk alkoholt.- Igyunk naponta legalább 2,5 liter ásvány- ^ vizet vagy édesítetlen gyógyteát.- Óvatossan bánjunk a gyógyszerekkel. Ha sokáig betegeskedünk és gyógyszert kell szednünk, érdemes időközönként a májfunkciót ellenőriztetni.- Lehetőleg biotermesztésű élelmiszereket fogyasszunk.- Legyünk óvatosak a trópusi országokban. A szeny nyezett víz és a tisztátlan élelmiszerek a máj számára veszélyes Hepatitis-vírust tartalmazhatnak.- A vese érzékeny a hidegre, igyekezzünk mindig me legen tartani.- A magas vérnyomás károsíthatja a veseszöveteket, ezért ezt rendszeresen ellenőrizni kell. hídlap 23