Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-05-03 / 17. szám

Várja a jelentkezőket a kajak-kenu szakosztály Beindult a lapátolás a Kis-Dunán Gőzerővel folyik a kajakoktatás a Kis-Dunán, az idén alakult Esztergomi Kajak-Kenu SE szponzori támogatásnak köszön­hetően tudta beszerezni a szükséges felszereléseket. A közel­múltban beindult a toborzás is, eddig közel 40 gyerek jelent­kezett a szakosztályba. A z alapítás után már a tárgyi feltételek is biztosítva vannak az esztergomi kajak-kenu szakosztályban, így a szakembe­rek már edzéseket is tartanak. „Kóbor Miklósnak köszönhető­en indulhattunk el, olyan összeggel támogatta az egyesületet, amiből hét hajót és felszereléseket tudtunk venni" - magya­rázta Vitalij Pjatacsuk. A szakosztály vezetője hozzátette, a Ma­gyar Kajak-Kenu Szövetségnél is pályáztak, így akár további öt hajót és motorcsónakot is vásárolhat az egyesület. Az új tagok toborzása is beindult, eddig mintegy 40 gyermek jelentkezett, de a szakosztály továbbra is várja az érdeklődőket. A jelentke­zés egyetlen alapfeltétele az úszástudás, melyről igazolással kell rendelkezniük a leendő kajak-kenusoknak. A kezdő csoportok­kal Párkányi Lívia foglalkozik, aki természetesen elsőként a biz­tonsági tudnivalókra készíti fel a gyerekeket, aztán jöhetnek az alapok, a vízzel való ismerkedés, a helyes evezőfogás, és persze a lapátolás, kötelező borulás, hajóki mentés. „A célunk, hogy minél több kezdő fiatal jelentkezzen. A kajakozást legegyszerűbb elsa­játítani a 9-13 éves korosztályban, akkor érdemes igazán elkez­deni, de persze idősebbek is jelentkezhetnek"- fejtette ki a szak­osztályvezető. A tervek szerint több edző foglalkozik a későbbi­ekben a fiatalokkal a kezdő és haladó csoportokban. A gyerekek pedig versenyeken is indulnak a jövőben, az elképzelések alap­ján havonta két megmérettetésen vennének részt az esztergomi kajakosok. Aki kedvet kapott ehhez a sportághoz, és jelentkezne az új kajak-kenu szakosztályhoz, az a zeneiskola melletti csónak­házban délutánonként tud érdeklődni. Beindult a versenyszezon Párkányi Lívia a magyar női raft válogatott tagja a horvátorszá­gi Slunyban rendezett Európa Kupán versenyzett legutóbb. Nem is akárhogyan, az esztergomi szakosztály versenyzője és edzője, tagja volt annak a hatfős csapatnak, mely a szlalom, a gyorsasá­gi és a 45 perces versenyszámban is megnyerte az Európa Ku­pát. Legközelebb az egyesületből Köles István, Vitalij Pjatacsuk és Storcz Botond indul versenyen Szegeden. Május 9-én a Köles- Pjatacsuk páros a K2 500 és a K2 1000 méteres számban a felnőtt magyar bajnokság mezőnyében küzd a legjobbakkal, míg Storcz Horváth Gáborral duóban, illetve K4 1000 méteren. Ezen a ver­senyen dől el egyébként, hogy ki indulhat az olimpián, ráadásul aki itt nyer, az rá egy hétre részt vesz a milánói nyílt EB-n is. Azt a május 16-ai győri országos maraton bajnokság követi, ahol vi­szont felnőttek és gyerekek is indulnak. Internetes hirdető- és keresőrendszer 4toiíNek«it wwwAUTOZZUNKhu wwwJÁRMŰislNGATlANaflj $ Suzuki Jó-Dofovny* Esztergom Tel.: 33 416-666, 70 455-04-84 70 455-04-80 Ahol a gyár ott nagyon jó az ár! Egyénre szabott hitelek, kedvező THM, alacsony kamat. Ne döntsön, amíg nem beszélt velünk! 1 1 1 Switi i.3 mm Swift 1.3 QIX Írtra swift u mmo Swift 1.0 Sport SX41.5 GLXAC SX41.0D GLXAC Ignis 1.3 QLX+AC Épjsa&B Ili© “ ‘ ‘ 1.0 GLXAC 1.1 GLXAC 3 000 SO© hdpstt 14M Ml. fi 000 FVM 3100 60© h#sttf ii§ 000 . f? iOO FVM 3 490 000 Myatt f 700 00® . fi 000 Ftfhó 4 OiO OOO hsiyett S S0® 00® , 3® 800 FVM 3 650 000 helyett 1900 000.31 200 FVM 4 480 000 helyett 3 490 000.37 700 FIM 3 090 000 My«H 2 398 000.25 000 FVM i ipái (Mßi részMM, A fenti példák 10% kezdőbefizetéssel 120 hónapra értendők. Ajánlaunk a készlet erejéig, de maximum 2008. május 10-ig értendő. Bemutató autó 7 415 000 helyett 5 980 000 Ft Diesel 24 hídlap

Next

/
Oldalképek
Tartalom