Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-05-03 / 17. szám

Ivókutak épülnek a város közterületein Vizet mindenkinek! Pöltl Zoltán A köztereken létesített ivókutakkal enyhíti az évek óta egyre szélsőségesebb forró nyári napokat az önkormányzat. Az első hét vízforrásból már idén olthatják szom- jukat az itt élők és ide látogatók, a következő években pedig teljes kúthálózat épülhet ki Esztergom leglátogatottabb részein. A z ivókút programot országszerte elsősorban a Magyar Demokrata Fórum karolta fel, hiszen a probléma nem kizárólag esztergomi, több település is hasonló gon­dokkal küzd. Kinél Katalin MDF-es képviselő, a megújult Hídlap tavaly augusztusi első számában tette közzé az egész programot, mely egyrészt az utcai vízfogyasztási igé­nyek, másrészt az idegenforgalomban érdekelt városok komfortjáról szólt. Nem vitás: a városunkba hajóval, autóval, vonattal vagy kerékpárral látogató turistáknak, és termé­szetesen az itt élőknek is szükségük van friss vízre, különösen az egyre szélsőségesebb, gyakran sivatagi hőséggel párosuló nyárban. A Magyar Demokrata Fórum által benyúj­tottjavaslatban az újonnan létesülő játszótereken, buszpályaudvarokon is szerepelnek az ivókutak tervei. Az önkormányzat mindezt figyelembe véve az idei beruházási tervében kétmillió forintot különített el az ivókút projekt végrehajtására. Az előzetes tájékozódás alap­ján egy darab kút beszerzési ára típustól függően 300-350 ezer forint, így a teljes programot 2-3 év alatt lehet megvalósítani - áll az április 3-i határozat indokolásá­ban. A szerkezet alapárán felül természetesen még a költségekhez jön a rákötés ter­vezése és kivitelezése, valamint a kút környékének, a burkolat, a szegélyek, a park rendbetétele, kialakítása. A „Ghisela" fantázianevű ivókút első hét darabját a kerékpáros út mellé a Szentgyörgymezői lakóparkba, a vasútállomásnál lévő Bem térre, az Aradi vértanúk te­rére, a kórháznál az Invitel előtti parkba, a Rákóczi téri várostérképhez, az Esztergom- Kertvárosban lévő Damjanich-Wesselényi úti buszmegállóhoz és a Palatinusz strand környékére telepítik majd. Ezek mellett díszes ivókutat helyeznek ki a Mindszenty tér­re, ez utóbbit Czucai Ádám iparművész felajánlása alapján. Az új program kiegészül az idén felújítani kívánt játszótereken létesítendő ivókutak kiépítésével is. A folytatásban, a 2009-re javasolt telepítési program keretében a Bánomi lakótelep helyi járat megál­lójába, a szentgyörgymezői buszfordulóba, a Szent István téren lévő iskolanegyedbe, a Tescoval szembeni területre, a déli városrészben lévő munkaügyi hivatalhoz és a Flősök terére szándékozik a város ivókutakat telepíteni. A közvécék kialakítására az MDF javaslatára került be az idei költ­ségvetésbe 10 millió forint, ezzel a város régi problémáját lehetne megoldani, de az már most látható, hogy az ivókút programhoz hason­lóan WC-ügyben is többéves pro­jektre lesz szükség. A köztéri toalet­tek létesítése, fejlesztése egyelőre még csak az előterjesztés előkészí­tése fázisában van. £°*0C^ ALCleÍFER IPARI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. o 05 V ✓ V O Ö H-2500 Esztergom, Schweidel u. 50., Tel.: 33/510-320, Fax.: 33/510-321 Roncsautó átvétel Gépjármű forgalomból történő kivonásához szükséges igazolással. Akkumulátor átvétele Személy és tehergépkocsi valamint rakodógép akkumulátor Elektronikai hulladék átvétele Lakossági, közüzemi és ipari elektromos hulladék A fenti hulladékokért magas árat fizetünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom