Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-01-12 / 20 (1). szám
tosít minket arról, hogy mégis csak egy Audi-ban ülünk. A könyöklőbe minduntalan beleütköző kézifékkar, valamint a gyújtáskulcs elfordítását követően a motorháztető alól felhangzó kerregés ugyan megbontja az egységet, de szerencsére a motorzaj idővel halkul, utazósebességnél pedig szinte teljesen eltűnik. Ami a helykínálatot illeti, vegyes a kép: elöl természetesen nem lehet panasz a kínálatra, hátul viszont csak két ember fér el, sajnos egy bizonyos magasságon túl nem is igazán kényelmesen. Mindezt tetézi, hogy hátul a rakodóhelyeket sem mérték bőkezűen a mérnökök, tulajdonképpen csak az első ülésekre varrt hálóba pakolhatjuk cuccainkat, elöl az ülések alatti fiókok javítanak a helyzeten, pohártartót viszont csak a felhajtható könyöktámasz alatt találtunk, igaz a bankkártyáinkat egy, a műszerfalból előkúszó helyre kis rekeszben utaztathatjuk. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy az igényesen kárpitozott csomagtér mérete csak átlagos, akkor egy tökéletesen összerakott, kiforrott, hamisítatlan német autó tárulna a képünk elé - semmi több. Mivel mindez ma nem biztosan elég a sikerhez, az ingolstadtiak még egy adut tartogatnak: ez pedig nem más, mint az 1,9-es „tádéi", ami ebben az autóban a hosszú áttételű váltónak köszönhetően már-már anorexiás tüneteket produkált. Az egyhetes teszt utolsó napjaiban nagyon meg kellett izzadni azért, hogy sikerüljön öt liter fölé vinni az átlagTeszt: Audi A3 Sportback 1,9TDI Élet öt liter alatt jBukovics Krisztián A négykarikás márka modelljeit eddig is kevés kritika érte, a kifinomult műszaki megoldások, a felhasznált anyagok mellé újabb adut játszottak ki az ingolstadtiak: az ötajtós A3-as étvágytalansága egy pillanatra még a relatív magas vételárat is elfeledteti. produkálhatóak. Hirtelenjében egy olyan tesztautó sem jut eszembe, amellyel sikerült volna produkálni a gyári adatokat - de nyilván ez az én hibám. Volt, egészen az A3-asig. Hogy őszinte legyek, az A3 Sportback első pillantásra nem az az autó, ami leveszi a lábáról az embert. Jó-jó, a single frame hűtőrács, és a szúrós tekintet gyakorol némi érzelmi nyomást a nézelődőre, de oldalról és hátulról nézve semmi különös: precízen összerakott, kellemes össz- hangú autó. A nehéz, szélesre nyíló ajtókon beszállva azért javul a megítélésünk: a bézs színű kárpitozás kényes, de vitathatatlanul elegáns, a felhasznált anyagok kifogástalan minőségűek, a piros megvilágítású műszerek szépek és könnyen le- olvashatóak, a kormány közepéről visszaköszönő hűtőmaszk motívum pedig bizA z ember fia/lánya egy idő után komoly fenntartásokkal olvassa az autók fogyasztására vonatkozó gyári adatokat. A szépen csengő értékekről ugyanis meglehetősen gyorsan kiderül, hogy azok csak szerencsés véletlenek összejátszásával és valószínűtlenül óvatos vezetéssel 26 htdlap
