Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-02-23 / 7. szám

nagy által dirigált Ars Musica kórus műsora lesz hallható. A tárlat március 20-ig lesz az élményfürdőben. MAUGLI ÉS TÁRSAI ESZTERGOMBAN Rudyard Kipling klasszikus re­gényének Dés László zeneszer­ző és Geszty Péter szövegíró adott új értelmet. A dzsungel könyve című zenés játékot most a Mindszenthy József iskolá­ban mutatják be. Az intézmény színjátszó szakkörösei márci­us 7-ére, péntekre és március 8-ára, szombatra, mindkét al­kalommal 18 órakor várják az érdeklődőket a Táti úti csarnok­ba. A darabot - amely ingyene­sen megtekinthető - Bégány által elfogadott jelölt, Barsi Éva nem fogadta el a kinevezést. BALASSA BÁLINT-EMLÉKMŰSOR Február 14-én, Bálint névnapon, a reneszánsz költő, Balassa Bálintra emlékezve, ünnepi műsort adott Dinnyés József előadóművész a Féja Géza Közösségi Házban. Az előadóművész a Balassa karddal eddig kitüntetett tizenkét költő megzenésített költeményeit adta elő, köztük az ugyanezen a napon a budapesti Gellért Szállóban az elismerésben részesült Serfőző Si­mon költő művét is. POLGÁRŐR BESZÁMOLÓ A városrész polgárőrei febru­ár 15-én este egy perces néma csenddel emlékeztek éves köz­gyűlésük előtt Borbély Zoltán rendőr zászlósra. Weldin József el­nök beszámolóját követően a Me­gyei Polgárőr Szövetség elnöke kért szót. Kosztinás Jenő elmond­Gáborné Juhász Marianna rendezte. MÁRCIUSI MOLOTHOW A földalatti rockliget a tavasz első hónapjában számos dögös koncerttel várja a műfaj rajongó­it. Március elsején, szombaton a Megadeth legszebb éveit idéző Wackor, 7-én a helyi illetőségű Watch My Dying, majd egy hét­re rá a mókás nevű Fekete Teve lép a sokat látott színpadra. A március második fele is mozgal­mas lesz Molothowéknál, 22-én az ugyancsak helyi gyökerekkel rendelkező Left és a One Scene Unity roncsol majd, a hónap utolsó bulinapján, 29-én pedig a környékbeli Linkx dörrenti meg a hangfalakat. ta, az érvényben lévő rendelkezés szerint polgárőr nem lehet tagja a Nemzetőrség szervezetének. Ez a kettősség áll fenn Weldin József elnök esetében, akinek döntenie kell, melyik szervezet tagja akar maradni. Weldin József válaszá­ban kifejtette, hogy tavaly no­vemberben a kérdésben írásos fellebbezést nyújtott be a Megyei Polgárőr Szövetséghez, amire mindeddig nem kapott választ. A közgyűlésen Stipits Árpád, a Szent Lázár Alapítvány vezető­je bejelentette, hogy az alapít­vány 70 ezer forint támogatást utal át a kertvárosi polgárőrök szervezetének. KIHELYEZETT KÖNYVTÁR KERTVÁROSBAN A Helischer Józsefvárosi Könyvtár kihelyezett fiókkönyvtára egy hó­napja működik a Féja Közösségi Ház virtuális szobájában. Az intéz­mény hétfőn délután, fél négy és fél öt között tart nyitva, a könyv­tári teendőket a közösségi ház igazgatója, Tóth Tamás látja el. esztergom Gulya István Iskolapélda M agadnak tanulsz - az engedékenyebbje sze­rint: meg az életnek -, vagyis fizess fiam, mondják a piros-kék sarokból, no és a zöldből - ami vélhetően az erőlködéstől zöld azaz ezt han­gozza a szociálisan olyan hiperérzékeny balliberális oldal (és az ő médiája) és a demokrata fórum. Be­szélik mindezt azok az emberek, akik mindegyike ingyen tanult - itthon és a KGST-blokk országaiban -, szerintem ez minimum felháborító, de inkább gyomorforgató, kicsit olyasmi, amikor a sorállásunk során közli a sor-álltató kis-kisasszony (a boltban, a postán, a hivatalban stb.), hogy éppen zár, és tes­sék máshová becsatlakozni. (Függöny. Lámpa le­olt.) Mindezt természetesen annak utána, hogy egy erőteljes félórát ácsingóztunk a nevezett glédában. A fizetős felsőoktatás mellett etikátlan ezen em­bereknek érvelni, erkölcstelen és demagóg egy az előző rendszerben ingyenesen képzett szülész-nő­gyógyász orvosnak arról elmélkednie, hogy a mai, lapos tekintetű fiatalok jól megszerzik a diplomá­jukat -a nép zsírján -, azt'csakarra várnak, hogy külföldre sunyítsanak, és összekacsintva a többi disszidens túlképzettel (filozófiadoktorok, turko- lógusok stb.), kiröhögjenek minket, miközben pu­céran pezsgőzve fetrengenek az ojróhalmokon. Remélem, lesz benne annyi bátorság, mersz és morális tartás, hogy az unokáinak elmagyarázza, az egyetemi versenyhelyzet és a köz- helyett a ma- gánteher-viselés miatt kell majd nekik - remélem: csak esetleg - fizetniük a tanulmányaikért, amíg a nagyapának nem kellett. De ez hagyján. Menjen ki a szegénysorra - például a lassan a reménytelen nincstelenségbe ájuló lakótelepünkre (tudják, csak a fűtésszámla havi harmincezer), ahol lakom -, és magyarázza el az embereknek. Azt, hogy ebbe a ro- hadásba kell megfúlniuk, ne is álmodjanak felemel­kedésről, hogy majd a fiaknak-lányoknak, unokák­nak jobb lesz, a tanulás díja ezt eleve nem teszi le­hetővé (lásd: fűtésszámla). S csak mintegy emlékeztetőül: nem lenne egyet­len Nobel-díjas tudósunk sem (amire - joggal - oly' büszkék vagyunk), ha nincs a térítésmentes tanulási lehetőség, például Szent-Györgyi Albert, Hevesy György, Wigner Jenő, Gábor Dénes, Oláh György, Harsányi János zabot hegyezne Kukutyin- ban, nem pediglen a jó hírünket röpítené szerte a nagyvilágban. S olyanok neve is - valószínűleg - a homályba veszne, mint Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Ady Endre, Móricz Zsigmond vagy József Attila, akik nem fizettek, vagy nagy kedvez­ménnyel pallérozódhattak. A közelmúlt és a kor­társ magyar irodalom is nélkülözne olyan nagysá­gokat, mint Esterházy Péter, Kertész Imre, Nádas Péter, Ottlik Géza, Spiró György, Weöres Sándor - és a sor szerencsére elképesztően hosszú. Azt hi­szem, nem lenne kérdéses, hogy nemzetünk nagy­jai mit szavaznának. Ugye. hídlap 11 szó, koz (az önkormányzat finanszírozásában)

Next

/
Oldalképek
Tartalom