Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-02-23 / 7. szám
esztergom bencésrendi szerzetes a pannonhalmi apátság tagjaként élt Máriazell-ben a kegyhely magyar gyóntatópapjaként, és ő gondozta Mindszenty máriacelli sírját a bíboros hamvainak 1991-es hazaszállításáig. AVARTÜZEK SZEZONJA Az elmúlt héten is bőven akadt munkájuk a tűzoltóknak, elsősorban az avar- tüzek adtak elfoglaltságot a lánglovagoknak. Vasárnap Búbánatvölgyből két riasztást is kaptak, mindkét esetben a száraz fű, illetve építési törmelék kapott lángra. Ugyanezen a napon a környéken egymás után lobbantak fel a lángok, avartűzhöz riasztották a tűzoltókat Kesztölcről, Esztergomban a Visegrádi útról, Bajnáról, Dömösről, illetve Esztergom-Kertvárosból, szerencsére ez utóbbi tévesnek bizonyult. A hét végén két árokba csúszott személygépkocsihoz is kihívták az esztergomiakat, egy autó Esztergom és Esztergom- Kertváros között borult az árokba, egy másik pedig Bajnán járt pórul. A hét végéhez hasonlóan alakultak a hétköznapok is, lapzártánkig tucatnyi avartűzhöz hívták ki a lánglovagokat a környéken. KARBANTARTÁS AZ AQUASZIGETEN Hétfőtől péntekig nem fogad vendégeket az élményfürdő: az Aquasziget Esztergom minden részlege 2008. február 25. és február 29. között éves karbantartás miatt tart zárva. Ez alatt az idő alatt végzik el a fürdő nagytakarítását és a műszaki berendezések karbantartását. Az Aquasziget március 1 -én, szombaton reggel 9 órától nyitja meg ismét kapuit a vendégek előtt. ÉPÜL AZ ÚJ BEVÁSÁRLÓKÖZPONT A tavaly átadott miskolci és debreceni központot követően júniusban Esztergomban is megnyílik a tervek szerint a Center Manegment Invest bevásárló- központja. A két éve alakult osztrák ingatlanberuházó cég Dobogókői út mellett épülő központjában több ruházati bolt mellett egy elektrotechnikai üzlet, valamint a magyar piacra nemrég érkezett Aldi élelmiszer-áruház nyitja meg kapuit a nyár elején. ÚJ IGAZGATÓ A SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉLÉN A február 10-i rendkívüli testületi ülésen 19 igen, nem és tartózkodás nélkül választották meg a képviselők a Szent KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ Új könyve megjelenése kapcsán február 25-én délután 5 órától író-olvasó találkozóra várja az érdeklődőket Morvái Krisztina jogász. A Bajor Ágost Művelődési Ház emeleti nagytermében megtartandó beszélgetéssel egybekötött dedikáláson megvásárolható lesz a Magunkfajták című interjúkötet is. VÍZ ÉS FESTMÉNY Kántor János festőművész új képeiből nyílik kiállítás az Aquasziget élményfürdő aulagalériájában. A február 26-án, kedden 5 órakor kezdődő megnyitón Angyal Mária művészettörténész méltató szavai után a Vereckei Attila karIstván Gimnázium élére Belecz Lászlót. A Székelyudvarhelyen született pedagógus Dorog környékén nőtt fel, tanulmányait a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte. Pedagógusi pályafutását a tát-kertvárosi általános iskolában kezdte történelem-orosz nyelv- és irodalom szakos tanárként, 1972-től a dorogi Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola tanára, 2005 szeptemberétől tanít társadalomismeretet és történelmet a Szent István Gimnáziumban. Az igazgató kijelölésének „előtörténetéhez" tartozik, hogy az első, mindenki 10 hídlap