Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)
2007-11-10 / 13. szám
stória letben a fontosabb üzemrészek és az adminisztráció foglalt helyet. A forradalmat követően, ahogy Pálmai László dolgozatában írja „a jelentős hányadot kitévő repülőgép- gyártás és -javítás elvesztette 1956 előtti jelentőségét, anyagi és erkölcsi bázisát". A politika közbeszól Ezzel szemben a rendszerváltástól innen inkább vélhető az, hogy a gyár a háború előtti és alatti időben megalapozott nemzetközi hírneve, nyugati kapcsolatai, magas szakmai tekintélye nem volt kívánatos az „ellenforradalom" utáni, a szovjet mintára működő népgazdaságot erőltető időkben. Ennek megfelelően a repülőgép- gyártást elsorvasztották, a kelet-európai országok moszkvai irányítású gazdasági társulása parancsainak engedelmeskedve létrehozták a szocialista blokk céljait kiszolgáló, a KGST és Varsói Szerződés országainak piacaira termelő új vállalatot, a Labor Műszeripari Műveket. Az új gyár 1960. január 1-jén indult, az Árok utcai épületegyüttesben, és a későbbi C-telep üzemegységnél a műszeripari gépkocsik készítése mellett ipari hűtőszekrények, termosztátok, parafinszekrények, tégelykemencék és vegyifülkék, valamint orvosi rendeltetésű készülékek gyártását végezték. A cég három év alatt a szocialista rendszer viszonyaihoz mérten igen nagy szakmai tekintélyre és egyfajta önállóságra tett szert. 1963-ban már műszeripari nagyvállalatról beszélünk, a Labor MIM esztergomi gyára vált a fővárosi vállalat- részekkel együtt a cég központjává. A vállalat, ahogyan a szocialista népgazdaság esztergomi cégei szinte kivétel nélkül mindannyian számos kulturális és sportegyesületet támogattak a városban. A Labor MIM patronálta például Esztergomban az akkor még komolyabb eredményeket is felmutatni képes Vasas futballklu- bot, mely nevébe bele is illesztette a MIM szócskát. A vállalat a városban élő sportolókhoz hasonlóan bánt a művészekkel, a gyár szellemi és anyagi lehetőségeikhez mérten egzisztenciát biztosított egyes alkotóknak. Mindez ma már vehető komoly jótéteménynek is, mert bár világos, hogy az „átkos" rendszer mindent egy közös kalapba bekasszírozó és onnan elosztó álkegyessége a felbomláshoz vezetett, Esztergom 60-as, 70-es években épült sport, tan- és egyéb intézményeinek egy részét az LMIMhez hasonló gyárak fejlődése biztosította. A cég főépületével szemközti részen 1972- ben adták át a különös, a legerőteljesebb fantáziával is egy gigászi tökre emlékeztető építményt, az ebédlőt és kultúrházat. A tárgyalt építménykomplexumban működő vállalat minden bizonnyal a 60- as évek végén, a 70-es évek elején volt a csúcson, ekkor számos egyéb más műszer mellett a Labor MIM húszféle rendeltetésű komplett laboratóriumot, illetve különböző célra, gépjármű karosszériákat is gyártott. Az 1974-es évtől kezdve még olasz exportra is szállított a vállalat, igaz, ezúttal a profiljába nem igazán illő, zsaluzó elemek gyártásába fogott, és végezte azt 1981-ig. Az említett ipartörténeti leírásból tudjuk, a cég a 70-es évek második felétől kezdve számtalan, a vállalat struktúráját alapjaiban érintő átalakításra kényszerült, ezek a folyamatok, az akkor még oly szentnek vélt szocialista típusú gazdaságban is szükségszerűek voltak, többek között például a fluktuáció, a piaci és technológiai igények gyors váltakozása. A rendszerváltás azonban a Labor MIM- et sem kímélte: a gyár a keleti-blokk ipari jelvényeként hullott a porba. A 90-es évek első felében bezárt a létesítmény, az Árok utcai épületre lakat került. Kollár István fotóművész akkor az elhagyott épületben készített fényképsorozatának kiállításával hívta föl a figyelmet a nagy múltú építményre, az oly sok mindent megélt Labor MIM-re, amelynek épülete ma több kisebb cégnek, vállalatnak ad otthont. hídlap 19