Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)

2007-09-22 / 6. szám

Bukovics / Gál / Lenger / Pöltl Igaz, hogy Dionüszosz ajándékozta meg az emberiséget a szőlő erjedt le­vővel, de azért míg borként a pohárba kerül, bőven akad munka a szőlővel. A borkészítés fortélyai általában apá­ról fiúra, nagyapáról unokára szállnak, azonban akadhat olyan is, aki tapasz­talatlanul vág bele a szőlőnedű-gyár- tásba. Esztergomban is szép számmal akadnak borászok, sőt borlovagrendek, de ami még talán ennél is fontosabb: remek nedűt adó szőlők is. M agyarországon nagy múltú bor­kultúrájának és borvidékeinek kö­szönhetően rengetegen szeretik a bort, ám sokan nemcsak inni, hanem készí­teni is. Szerencsére a borkészítés esz­közei és műveletei évszázadokon át alig változtak, így ráfordítással ez is megta­nulható. Aki teljesen tapasztalatlanul kezdi a borászkodást, annak jó néhány fortélyt el kell sajátítania, mielőtt bele­vágna ebbe a munkába. Természetesen számtalan tudnivaló van, amit be kell tartani, de ha valaki kedvet érez hozzá, bátran kezdjen bele. Amit nem árt tudni Elsődlegesen természetesen meg kell hallgatni a szakavatottak tanácsait. Nem árt alaposan odafigyelni, mert a borké­szítés egy tudomány, amellett, hogy so­kaknak hobbija. „Akinek nincs tapasz­talata, az mindenképpen kérjen segít­séget, tanácsot. Általában azért mindig akad olyan a környezetünkben, aki ért a borhoz. De akár szakkönyvekből is meg lehet tanulni, viszont a komolyabb fogá­Tippek a borfogyasztáshoz A bor fogyasztásának természetesen íratlan szabályai is vannak, azonban ezek­kel csak kevesen vannak tisztában. Bort az ember főleg étkezés közben vagy leg­alábbis fehér asztal mellett iszik. Az ebéd vagy vacsora élményét és ízét tovább fokozhatják a hozzájuk illő, megfelelően kiválasztott borok, ezért nem árt tudni, hogy mit, mikor, mihez és miként igyunk. Jobb helyeken sommelier-pohárnok, gasztronómus segít kiválasztani az egyes ételfajtákhoz és a vendég ízlésének leginkább illő bort. Azonban otthon, családi, baráti körben is fontos szem előtt tartani a borfogyasztás némely alapszabályát • Sohase igyunk bort éhgyomorra! • Apró kortyokban, ízlelgetve élvezzük az italt! • Nemes bort sose keverjünk vízzel vagy más itallal! • Legyünk mértékletesek a borivásbán! • Étvágygerjesztőként fűszeres, száraz fehérbort vagy rosét válasszunk! 4 hídlap lordot a bárnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom