Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)

2007-09-08 / 4. szám

kultúra Absztrakttól az örökkévalóságig Pöltl Zoltán Halála után tizenöt évvel ismét láthatják az esztergomiak Kol­lár György festőművész alkotásait. A Duna Múzeumban tegnap megnyílt és a hónap végéig megtekinthető kiállítás az Európai Közép Galéria három termében található. Kovács Melinda, a ga­léria vezetője a tárlatmegnyitó előtti készülődés közben avatott be minket a részletekbe. Ezek közül a legfontosabb talán az, hogy a most bemutatott Kollár-kollekció az 1968-as kezdetektől egé­szen 1991-ig követi a legendás művész pályáját. Az első terem­ben főként a 60-as évek végén készült, dominánsan figurális al­kotások találhatók. A temperaképek mellett kiállításra került egy szárnyas oltár is, ennek érdekessége, hogy a nagyközönség még sohasem láthatta. A pályaív bemutatása a középső traktusban folytatódik, itt már az absztrakt, vegyes technikával készített al­kotások uralják a teret. A harmadik teremben a fent említett eljá­rásokkal készített munkák mellett grafikákkal is találkozhat a lá­togató. A most bemutatásra került gyűjtemény egyik legnagyobb erénye, hogy számos olyan, magángyűjteményben lévő alkotást is felvonultat, melyeket eddig nem vagy csak ritkán csodálhatott meg a műértő közönség. Kollár György egyik legjelentősebb esz­tergomi művészünk, ezt pedig múlt időbe tenni úgy tűnik, még másfél évtizeddel a művész halála után is helytelen lenne. koncert cd kiállítás mozi *7% V-/.. S' Kormoran Pilisszzántó páratlanul szép sziklaszínházában lép fel szeptember 8-án, szombaton a Kormorán együttes. A jótékony- sági koncert bevétele a gyönyörű hegységbe il­leszkedő szabadtéri kő­teátrum és a fölötte ma­gasodó Makovecz Imre által tervezett kápolna szépségének megőr­zését támogatja. A Pi­lisszántóért Egyesület által szervezett koncert este 7 órakor kezdődik. Bon Jovi: Lost Highway Két táborra szakadt az olasz származású melodikus rock, illetve dallamos metal énekes, az amerikai Bon Jovi ra­jongóinak közönsége. Az ok az új lemez, me­lyen B.J. csak és kizáró­lag poposított country dalokat volt hajlandó játszani. Egyes fanatiku­sok szerint az egész úgy jó, ahogy van, míg más Jovi fan-ok úgy látják, csak a gitáros Ritchie Sambora zseniális szó­lói mentik meg a le­mezt. Egy biztos, nem a Lost Highway-ból adják majd el a legtöbb ko­rongot Jovi-ék. 80 éves a Petőfi iskola Több ünnepi esemény, műsor, koszorúzás, fa­ültetés és kiállítás fog­lalja keretbe a Petőfi iskola fennállásának 80. évfordulója alkalmá­ból rendezett ünnep­séget. A művészetekkel kiemelten foglalkozó intézmény a jubileum alkalmából az iskola Híd Galériájában az el­múlt évtizedeket idézi fel festmények és raj­zok segítségével, és sor kerül az egykori „pető- fisek"találkozójára is szeptember 14-én, 17 órától. L'ecsó Ugye még nem unjuk az egész estés animá­ciós filmeket? Mert, hogy itt van egy friss és zseniális produkció, melynek főszereplője, ha nem is egy kisegér, de egy kis patkány. A hagymakarikákkal hullahoppozó pimasz rágcsáló története egy nagy forgalmú belvá­rosi étterem konyhá­ján játszódik. A filmet persze nem az ÁNTSZ támogatja, de ennél váratlanabb fordulat­nak nézünk elébe, hi­szen a patkány oly am­biciózus, hogy ő akar lenni a séf. Csapjunk a lecsóba, és menjünk a Kultúrmozgóba! hídlap 21 tárlatjárat

Next

/
Oldalképek
Tartalom