Hídlap, 2007. május (5. évfolyam, 84–105. szám)
2007-05-08 / 88. szám
www.esztergom.hu 2007. május 8., kedd • HÍDLAP 3 Ki tettek a műpártolók Babitsért Az árverésre szánt 62 műtárgyból 43 kelt el Labdarúgópálya építési láz a megyében? / Az OLLE program keretén belül korszerű küzdőterek épülnek Az MLSZ januárban indította be az Országos Labdarúgópálya Létesítési Programját, melynek célja, hogy az önkormányzatok tulajdonában lévő területeken olyan új, műfüves, világítással ellátott sportpályák épüljenek, melyek biztosítják az utánpótlás-nevelés hátterét, és növelik az igazolt labdarúgók, illetve a rendszeres testmozgást végző fiatalok számát. Megyénkből összesen 16 pályázat érkezett az MLSZ-hez, a pályák pedig a tervek szerint már év végére elkészülnek. Jakab Zoltán, az ÖLLÉ Programiroda vezetője a Hídlapnak elmondta, hogy a program alapötletét Kisteleki István MLSZ-elnök és Scheer Sándor elnökségi tag teijesztette elő, a jogi hátterét pedig Petrik Sándor dolgozta ki. „A projektet az önkormányzatok részére írtuk ki, a lényege, hogy aki pályát szeretne építtetni, az ezen keresztül akár 30-40 százalékkal is olcsóbban teheti meg, ugyanis minden olyan költséget, melyek az önkormányzatokat terhelnék, a tervezést, a közbeszerzési költségeket az ÖLLÉ Program biztosítja” - tette hozzá Jakab Zoltán. A finanszírozás 15 éves futamidő alatt történik, az önkormányzatoknak ez idő alatt kell havi fix ösz- szeggel törleszteniük a hitelt, amelynek az összege a futamidő lejártáig nem változik, ezért beépíthető az önkormányzatok éves költségvetésébe. A program során teljes infrastruktúrával felszerelt, korszerű, műfüves pályához jutnak hozzá a pályázók, így pályavilágítást, kerítést, a kapukat, kispadot, szögletzászlót is biztosít a projekt, a műfű pedig teljes mértékben megfelel a FIFA szabványoknak. Hazánkban közel 550 regisztráció érkezett a projektre. Megyénkben is nagy az érdeklődés, ugyanis 16 egyesület vagy intézmény nyújtott be pályázatot. Két nagypálya építésére Tata városa és az NB Ill-as Tatai HAC labdarúgó egyesület közösen adott be igénylést, A most következő hétvégén a Megbékélés napját ünnepli az egykori bányászváros. A dorogi ünnepségsorozatot számos rendezvény, megemlékezés, koszorúzás, kiállítás, koncert, és új könyv premierje erősíti majd. A József Attila Művelődési Házban tartják az idei Megbékélés napi ünnepségek több eseményét. Május 12-én a Dorogi Galéria teremben az ünnephez kapcsorajtuk kívül még nagypályára pályázott Komárom is. Futsal pályát Dorog, Tárkány, Dunaalmás, Gyermely, és Réde, grund pályát pedig Súr építtetne. Ezenkívül hat tatai és az únyi iskola szeretne új labdarúgópályát. A pályázatok határideje már lezárult, jelenleg a szerződések kipostázása folyik. Ha az egyes területek minden jogi problémától mentesek, akkor a munkálatok ősszel elkezdődhetnek, és így akár már év végén használatba is vehetik a különböző pályákat a településen. Az ÖLLÉ Programtól függetlenül azonban más forrásból is lehet labdarúgópálya építést finanszírozni, ugyanis az Európai Labdarúgó Szövetség Grassroots programjának Hat Trick utánpótlás és iskolai projektje is műfüves pályákhoz nyújt támogatást. Két éve az UEFA 50 éves fennállásának alkalmából hozta létre a programot, mely során az 52 tagállamnak biztosított pénzt. Akkor az eszter- gom-kertvárosi Arany János Általános Iskola és a város önkormányzata közösen nyert is ezen a pályázaton, ám azóta még nem sikerült megvalósítani az elképzeléseket. „Teljes infrastruktúrával felszerelt 20x40-es műfüves pályára nyertünk pénzt, igaz, hogy még nem épülhetett lódva nyílik kiállítás és könyvbemutató a dorogi németek kitelepítésének 60. évfordulója alkalmából. A premier alkalmából Kolonics Pétemé, a Dorogi Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke és Alexander Lencsés, a Wendlingeni Dorog- Wendlingen Baráti Egyesület elnöke mond köszöntőt. Május 13-án, vasárnap a Hősök terén délelőtt 10 órától kezdődnek a megemlékezések. Az ünnepi beszédeket követően kegyeleti koszorúzást tartanak meg a pálya, de jelenleg az iskolai költözködések miatt úgy tűnik, a program lendületet kap” - számolt be lapunknak Baranya István, az Arany János iskola vezetője. Mint ahogy korábban a Hídlap beszámolt, a Szent István Gimnázium átmenetileg a régi Hell iskolába költözik, majd a Dobó Katalin Gimnázium kibővítésével az istvános diákok is ebben az épületben tanulhatnak. Az így megüresedett kertvárosi Hell iskolába viszont ezt követően beköltözik az Arany János iskola, melynek vezetése már alig váija, hogy ott megkezdhesse az egész Ister-Granum Eurorégiót érintő új, komplex oktatási programját. „2008-tól sport és többfunkciós iskola szeretnénk lenni. Halmozottan hátrányos helyzetű, magatartásproblémás, és sajátos nevelési igényű gyermekekkel is kívánunk a jövőben foglalkozni. Ezenkívül sportintézmény is lenne iskolánk, melyben nem elsősorban elitképzést szeretnénk, hanem emelt szintű testnevelésoktatást, és ehhez elengedhetetlen lesz ez a pálya. Meggyes Tamás polgár- mester úr is támogatja az ötletünket, nagyon bízunk abban, hogy az átköltözéssel megvalósulhat majd a pályaépítés is” - zárta beszámolóját Baranya István. • Lenger az áldozatok emlékművénél és a Kitelepítési emlékműnél. Fél 12-kor emléktábla avatásra kerül sor a Német Nemzetiségi Emlékháznál, 16 órától ugyancsak emléktáblát avatnak a művelődési háznál, itt Dorog és Wendlingen testvérvárosi kapcsolatának 10 éves jubileuma alkalmából. Az ünnepségen részt vesz a Dorogi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület Bányász Zenekara, a dorogi Erkel Ferenc Zeneiskola növendékei és a Zrínyi Hona Általános Iskola Canfilena Gyermekkórusa, valamint Lencsés Lajos oboaművész. • -l -N Folytatás az 1. oldalról Kilenc színvonalas alkotás érkezett magángyűjteményekből (Dévényi, Kollár Kortárs Galéria, Sipos), illetve intézményektől (esztergomi önkormányzat, Helischer József Városi Könyvtár, Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúr- mozgó). Nagyvonalú adomány érkezett a Pannonhalmi Apátság Borászatától, és egy LCD-televízió a Samsung Magyar- ország Zrt-től. Az árverésen el nem kelt alkotásokat kikiáltási áron meg lehet vásárolni a céh Kisgalériájában a Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúr- mozgóban. Az utolsó leütés után összegezve az eredményt egymillió-hatszázkilenc- ezer forint bevétel született, de az árverés után kikiáltási áron elkelt még öt alkotás száznegyvenezer forintért. A helyszínen befizetett készpénzadományok összege száznegyvenháromezer Az ellopott Babits-szobor újraöntésére további támogatásokat vár Esztergom műpártoló közössége. A felajánlott összeget az Esztergom és Vidéke Takarékszövetkezet 63100174-11049205 számlaszámra lehet befizetni az „Esztergomi polgárok a Babits-szoborért” szöveg megjelölésével. Sok pozitív válasz érkezett Seregély István érsek, a Szent Erzsébet Jubileumi Bizottság elnöke levelére, melyben a polgármestereket kérte, nevezzenek el közterületet településükön az Árpádházi szent születésének nyolcszázadik évfordulója alkalmából. Egyes önkormányzatok már döntést is hoztak az ügyben. A Zala megyei Sármelléken a kialakítandó 721/12. helyrajzi számú utcá veszi fel Szent Erzsébet nevét, és az itt épülő ötven férőhelyes idősek otthona is az ő nevét fogja viselni. Hemádnémetiben a 221/15. helyrajzi számú út kapta a karitász védőszentjének nevét. Szentgottháron a képviselő-testület döntése értelmében az eddigi Erzsébet utca egészül ki a „Szent” előtaggal. A Sárospatak melletti Vajdácska községben teret nevezték el róla. Itt mesterien megkomponált virágágyás-betűk is hirdetik: Szent ErPostafiókba a problémákat forint volt, így az este teljes bevétele 1 898 000 forint lett. A céh vezetőségi tagja azt is elárulta, hogy maga Fábry Sándor, aki már több hasonló árverést vezetett már le, egyértelműen jónak tartotta a 70 százalékos eladási arányt. Szabó Judit úgy tudja, hogy a Babits-szobor újraöntése közel 5 millióba kerül majd, ez pedig egyben azt is jelenti, hogy bár az árverés sikeres volt, a civil összefogás további támogatást igényel. Az új szobor elkészítésével Borbás Mártont, a fiatalon elhunyt művész fiát bízta meg a kuratórium. • Kép és szöveg: Pöltl Zoltán zsébet tér. Balatonkeresztúron is született már határozat, Szent Erzsébetről utcát neveznek el itt is. Solymáron a polgármester pedig azt javasolta, hogy egy eddig névtelen park viselje a nevét. Érkeztek azonban olyan válaszok is, amelyek arról tájékoztattak, hogy településükön már van Szent Erzsébetről nevezett közterület vagy intézmény, így például a leányvári Szent Erzsébet köz, vagy a mórahalomi gyógyfürdő. Egyesek azonban azt az Erzsébet nevű közterületeket jelzik, amelyek azonban nem az Árpád-házi szentről, hanem Sisyről, Ferenc József hitveséről kapták nevüket. Minden esetre megnyugtató, hogy Seregély István érsek felhívása meghallgatásra talált, és így már több Szent Erzsébetről elnevezett közterület van hazánkban, mint például amennyi Szamuely Tibor utca éktelenkedik településeinken. • SE Kinál Katalin, az MDF helyi önkormányzati képviselője postafiókot nyitott, hogy a hozzá forduló polgárok könnyebben értesíthessék problémáikról. A képviselőnő postafiók címe: Esztergom, 2500 Pf.: 223. Megbékélés napja Dorogon Szamuely már leelőzve Ha szerda, akkor Jazz Club! Parádés szereposztású zenekarokat léptet fel az esztergomi Padlizsán étterem. A Jazz Club egyelőre két alkalommal ad helyet a könnyűzene legkomolyabb ágát képviselő muzsikusoknak. Május 9-én a Blue Step Trió, vagyis Berki Károly gitárvirtuóz együttese játszik, május 24-én pedig „Egy kis New Orleans” címmel Fritz József klaVéradók májusa Ebben a hónapban kilenc helyszínen lesz lehetőségük a véradóknak, hogy segítsenek a rászorulóknak. Május 8- án, reggel 8-tól 13 óráig az esztergomi vér-transzfúziós osztályon és 10-én délelőtt 11-től délután 4 óráig a kesztölci Közösségi Klubban lesz véradás. Ugyancsak ez ügyben várják az önkénteseket május 15-én fél 9-től délig az esztergomi polgármesteri hivatalba, 17-én 11 órától 16 óráig a táti kul- túrházba, 22-én, reggel 8-tól délután 1 óráig pedig a Suzuki gyárban lesz ilyen rinétos és Gáspár Pál énekes, bendzsós muzsikál a nagyérdeműnek. A Vízivárosban lévő vendéglátóhely mindkét esetben 19 órakor induló műsoros estjeire a belépő 800 forint lesz. Mivel az étterem ötven férőhelyes, így érdemes elővételben jegyet vásárolni a 33/311- 212-es telefonszámon. • Oxi lehetőség. Véradókat várnak még Esztergom-Kertvárosba, a Féja Géza Közösségi Házba május 24-én, 11 órától délután 4 óráig, valamint 29-én, reggel 8-tól 13 óráig az esztergomi vér transz- fúziós osztályon, valamint a hónap utolsó napján Bajnán, a sportcsarnokban, délelőtt 11-től délután 4 óráig. A véradások szervezői kérik az önkénteseket, hogy minden esetben hozzák magukkal a személyi igazolványukat és a taj-kártyájukat. Patinás műtárgyakká vált sajtófotók Médiatörténeti kiállítás nyílt a Szent Adalbert központban Folytatás az 1. oldalról A jubileumi összeállítást Gera Mihály állította össze, s - ahogy Vince Mátyás fogalmazott - az esztétának ugyancsak nem volt könnyű dolga, hiszen több millió darabos archívumból kellett azt a bizonyos háromszáz darabot „megtalálni”. A kiállítás megnyitó másik szónoka Kiss-Rigó László püspök azt emelte ki, hogy a fotográfiák mostani tárlata nemcsak a magyarországi, de a nemzetközi sajtófotó színpadán is komoly teljesítményt jelentenek. Manek Attila, az MTI fotószerkesztőségének vezetője' még a megnyitó előtti rövid interjúban azt ecsetelte, hogy az öt évtizedet átölelő sajtófotóanyag már jóval több, mint kordokumentum, hiszen a fotók egy megismételhetetlen és sokat vitatott korszak műtárgy emlékeivé váltak. Az ingyenes kiállítás júniusl7-éig lesz látogatható Esztergomban. • PÖLTL Lakótelepi életkép, valamikor a ’70-es években • p.o.z.