Hídlap, 2007. május (5. évfolyam, 84–105. szám)
2007-05-24 / 100. szám
www.esztergom.hu 2007. május 24., csütörtök • HÍDLAP 3 Minden iskola szervez nyári tábort a diákoknak A hamarosan megjelenő vakációs füzet a fennmaradó időre is kínál megoldást Az Otthon Segítünk Alapítvány esztergomi szervezete idén immár negyedik alkalommal gyűjtötte füzetbe a nyári napközi és hosszabb-rövidebb ideig tartó táborajánlatokat a városban és a környéken egyaránt. A pünkösd után megjelenő kiadványt minden általános iskolába eljuttatják, így a diákok és a szülők az intézmény által kínált programokon túl sok egyéb lehetőség közül is választhatnak. Az esztergomi iskolák többségéből évek óta „bejáratott” üdülőhelyekre mehetnek el egy-egy hétre, főként június végén és júliusban a tanulók, rendszerint 30-40 fős csoportokban. A legnépszerűbb táborhely még mindig a Balaton környéke, de van, ahonnan a Felvidékre vagy éppen a déli országrészbe utazhatnak a gyerekek. A Petőfi iskolások idén is Patincén, azaz Patfürdőn tölthetnek el négy napot június elején, összesen 13 ezer forintért, míg a József Attila Általános Iskola diákjai már negyedik éve Duna-Dráva táborba mehetnek a Dráva mellett eltölteni egy kalandos hetet. Szintén évek óta Gyenesdiáson táborozhat a Babits iskola 30-40 tanulója, ezenkívül szervezés alatt áll egy pilismaróti pár napos tábor is. Kotz István igazgató kérdésünkre elmondta: sok szülőnek gondot jelent a szükséges összeg kifizetése, így alapítványi támogatással próbálják minél alacsonyabbra kihozni a költségeket, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek is nyaralhassanak, sokuknak ugyanis ez jelenti a nyaralást egész évben. A kertvárosi Arany János iskolába jár talán a legtöbb hátrányos helyzetű diák, akiknek az iskola kínálta lehetőAz ÁNTSZ minden évben, így idén is ellenőrzi a nyári táborók higiéniai körülményeit, a vizsgálatokkor az ivóvíz minőségét, az ételkészítés és tárolás mikéntjét is figyelik. A Táboroztatok Országos Egyesülete közös működtetési követelményrendszert dolgoz ki annak érdekében, hogy ne indíthasson bárki táborokat az alapvető feltételek figyelmen kívül hagyásával. ségen túl alig van esélyük más módon a nyaralásra. Az intézménynek nincs állandó „táborhelye”, évről évre pályázati segítséggel tudják megszervezni a kirándulásokat, megpróbálják a legkevesebb önerőt igénylő lehetőségeket kihasználni. Idén június 25-től például a Balatonhoz közeli Gadányban tölthet el négy napot egyosztálynyi gyerek, akik a strandoláson túl a Balaton déli részét is megismerhetik. Ezzel szemben az,északi part szépségében gyönyörködhetnek a Mindszenty iskola tanulói, akik hagyományosan Kővágó- őrsre utazhatnak nyaranta tanáraikkal, alsó és felső tagozatosok egyaránt, ezúttal három turnusban június végétől. Ezeken a néhány napos táborokon túl még mindig marad jónéhány olyan hetük a gyerekeknek, amit célszerű lenne kihasználniuk, hogy ne csak a nagymamával, a tévé előtt vagy a játszótéren, hanem közösségben, érdekes programokkal töltsék a szünidőt. Az Otthon Segítünk Alapítvány négy éve adja ki vakációs füzetét, ahol igyekeznek összegyűjteni a környékbeli lehetőségeket. Tamásné Kollár Magdolnától, a helyi szervezet vezetőjétől megtudtuk, hogy a már nyomdában lévő anyagból úgy látszik, idén az eddigieknél is színesebb a kínálat: az esztergomi táborokon túl dorogi, nánai, visegrádi és dobogókői ajánlatok is szerepelnek majd a kiadványban. A programokat főként a 6-14 éves korosztálynak szánják, hiszen a középiskolások általában már önállóan döntenek szabadidejükről. Az ajánlatokat három kategóriában teszik közzé, eszerint a szülők választhatnak a bentlakásos hosz- szabb idejű táborok, a bejárás „napközik” vagy az egynapos kirándulások között. Az információkért hálásak a szülők, már várják a füzet megjelenését, hiszen a munka mellett egy gyerek biztonságos és lehetőleg hasznos időtöltésének megszervezése is gondot jelenthet. A hagyományos programlehetőségeken túl idén olyan új ajánlatok is szerepelnek majd a kiadványban, mint a tavaly óta bővült könyvtári-, néptáncvagy sporttábor. • Sz. H. Illegális falragaszok csúfítják a várost Szinte lehetetlen a reklámozókat szankcionálni Folytatás az 1. oldalról Lapunk megkereste annak a visegrádi pizzériának a tulajdonosát, akiknek plakátjait a legtöbb helyen látjuk a városban, ő azonban kérdésünkre úgy reagált: néhány hete abbahagyták a plakátok kihelyezését - amit eddig az egyik alkalmazott végzett - mégpedig a sorozatos bírságok miatt. Az egyik közeli diszkó tulajdonosa lapunknak elmondta: többször megbüntették már őket, mivel azonban a közönséget csak reklámozás útján tudják elérni, keresik azokat a lehetőségeket, hogy legálisan hirdethessék a klubot. Ezért egyeztetni fognak az önkormányzatokkal, hogy valamilyen közös megoldást találhassanak, eddigi tapasztalataik szerint ebben partner a másik fél is. • Pálovics Klára Takarítottak a frankás diákok A Duna Ipoly Nemzeti Park Esztergomi Bemutató Központjában május 18-án délután látogatást tett a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium 9/a osztálya. A tanulókat Lesták Zoltán nevelőtanár-helyettes vezette. A pedagógus kérdésünkre elmondta, a fiatalok élénken érdeklődnek a város környékének története iránt. Az ismerkedés egyik állomása a város határában lévő Duna Ipoly Nemzeti Park bejárása. Az őrkerület-vezető áttekintést adott a terület történetéről, ezt Esztergomi polgárok A május 4-ei árverést követően eddig összesen kétmillió 85 ezer forint gyűlt össze az ellopott Babits-szobor- ra, ebből az Esztergomi Művészek Céhét illető 10 százalék 208 500, a postaköltség pedig 51 125 forint. Május 18-árl tehát a szobor visszaéllítta- tására fordítható összeg: 1 825 375 forint. . Várjuk továbbra is a tisztelt Polgárok adományait Borbás Tibor Babits szobrának visszaállítására. A hónap végén újabb pontos elszámolás készül, valamint közzétesszük az adókövetőén a diákok két csoportba rendeződtek. Műanyag zsákokat fogtak, kesztyűket húztak, és az egyik csoport elindult, a természetvédelmi őr vezetésével a Strázsa - hegyi tanösvény bejárására, megismerésére, közben szemétgyűjtés teendőit is felvállalták. A másik csoport - e sorok írójának vezetésével - a most már hármas tagozódású Gyilkos-tó környékét, partját „fésülte” át és gyűjtötte be az ott talált hulladékot, szemetet. • Nagy Tibor a Babits-szoborért mányozok nevét is. Akkorra tudunk beszerezni egy hozzávetőleges költségvetést is a munka várható költségeiről. A www.esztergom-anno.hu oldalon megtekinthetők az árverés után megmaradt műtárgyak, és kikiáltási áron megvásárolhatók. Őszinte köszönet az eddigi segítségekért, mindenkinek, aki szívügyének érzi városunk kedves szobrának sorsát! További információk a következő telefonszámokon: 06-30/979-4971 (Szabó Judit), 06-20/396-5354 (Várady Eszter). Egészségnap mindenkinek Ingyenes vérnyomás- és vércukor- szintméréssel, egészségnevelési tanácsadással a felnőtteknek és számtalan, az egészséges életmódhoz kapcsolódó játékkal várták a gyerekeket hétvégén Esztergom-Kertvárosban. A Féja Géza Közösségi Házban megtartott programot a helyi Baba-mama klub szervezte. Huberné Erdélyi Mária védőnő, az egészségnap egyik szervezője a Híd- lapnak elmondta, hogy a május 19-ei rendezvény egy komplex családi egészségprogram alapján került bemutatásra. A kertvárosi Féja Géza Közösségi Házban megtartott alkalomra felkészülve előzetesen a gyerekeknek pályázatot is írtak ki a szervezők, „Hogyan élek egészségesen?” címmel. A kicsik számára játékos sportvetélkedők voltak, az ügyességi versenyeken többek között labdajátékok, ugrókötelezés számokban mérték össze a gyerekek erejüket. A harmadik éve megrendezésre kerülő egészségnap idei rendezvényén az egészséges táplálkozás, a kellő mozgás, a fogápolás, a higiénia témakörökben tartottak előadásokat az ÁNTSZ szakemberei. Ezek mellett a programok mellett ingyenes vérnyomás-, vércukorszintméréssel és szaktanácsadással is élhettek a résztvevők. • p. z. Gyorshitelek magánszemélyeknek akár 1 nap alatt! Szabad felhasználásra, vásárlásra, építésre. Adósságrendezés, végrehajtások kiváltása, BAR listásoknak is! Ingatlanfedezet szükséges. CÉGES HITELEK FEDEZET NÉLKÜL IS! HITELCENTRUM 30/203-2854, 30/670-0343 06-1/457-0084 írnom iwCíiáz Itt van a kánikula, nincs mese, ez már a 30-as határ, mármint Celsius- ban. Az esztergomi Központi Kávéház nemcsak a hőségre, de a korszerű, közkedvelt és finom üdítőkre gondolva most az ice, azaz jeges teáinak kínálatát ajánlja a közönség figyelmébe. Kívánság és gusztus szerint cukorszirup, méz, citrom, lime vagy mentalevél is dukál a jeges teához. Az ital alapízét húszfajta teából választhatjuk ki, ezek között a nagy melegben bizonyára népszerű lesz a borsmenta, a jázmin, valamint a zöldtea, de ezek mellett természetesen ott vannak az elterjedtebb fajták. A hőségben bizonyára jólesik egy kis hűs nyalánkság, a fagyik mellett fogyaszthatunk jeges csokit és málna turmixot is. Valószínűleg az előzőekhez hasonlóan üdítően fog hatni a hét kulturális felhozatala isi Május 25-én, pénteken, 19 órai kezdettel Vigh Kristóf zeneszerző-zongoraművész előadóestjét hallgathatják a muzsika szerelmesei a Központi Press-o Központi Kávéházban. Másnap, má- soron. Az előadót Kotiersz András jus 26-án, szombaton este 8 órától Pe- szaxofonos játéka egészíti ki. reszlényi Csaba énekes műsora lesz (x)