Hídlap, 2006. december (4. évfolyam, 236–257. szám)

2006-12-02 / 238. szám

hídlapmagazin 2006. december 2., szombat • HÍDLAP m A világ legerősebb magyarja Úgy érzi, hogy különleges testi és lelki adottságai okán kiválasztott, az „égj­ek adományainak” birtokosa, elrendelt pálya tehát az övé. Ennek megfelelően tevékenykedik már több mint harmincöt éve a sportban, 18 éve az „erős ember” kategóriában. Fekete László, aki 1982 óta Dorogon lakott, ma Csolnokon él. 49 évesen sem pihen, minden sportág­ban elképzelhetetlen hosszúságú ide­ig tartja versenytársai elé a mércét. A „Világ Legerősebb Embere” versenyben háromszor lett aranyérmes, 1991-ben Magyarország örökös Toldi Miklósa, 2002. március 15-én pedig a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovag Kereszt tulajdonosa.- Jelenleg Csolnokon él, de ha jól tudom nem idevalósi.- így van, Várpalota mellett van Ősi nevű tele­pülés, én onnan származom. Dorogra 1982-ben költöztem, akkor egyébként ott 5 évet húztam le a Dorogi Bányász NB I-ben, mint kézilabdás.- Utalt valami arra gyerekkorában, hogy ilyen „erős ember” lesz?- Hát az már 5-6 éves koromban kiderült, hogy a kézilabda bűvöletében éltem. A vár­palotai kézisek már akkor felfigyeltek, hogy „ebből a gyerekből biztos kialakul valami”. A kézilabda meghatározta a sporthoz való kötő­désemet, mentalitásomat, 14 évesen már külön­böző kupákon vettem részt. Azt elmondhatjuk, hogy több évtizedet lehúztam a kézilabda sport­ban, részint az NB I-ben is. De még gyerek­korban volt már egy-két utalás arra, hogy az erős ember ágazat felé indulok. Erre mutatott az, hogy gyerekként is már meg-megemel- tem, odébb raktam különböző nehéz tárgyakat. Nos, akkor én még azt gondoltam, hogy ez mindenkinél így van, de aztán rájöttem, hogy nem, ez egy adottság, mert amit én akkor már megemeltem, azt csak két-három ember tudja együtt. Nagy előszeretettel mentem különböző ismerősökhöz, barátokhoz építkezésekre, hogy ott a nagy betongerendákat, amit többen emel­gettek, én egyedül hajigáltam arrébb. Aztán a Dorogra költözést követően hallottam, hogy van itt Visegrádon ez a Toldi Miklós-verseny és az akkorra már meglehetősen nagy erőmet mindenképpen szerettem volna kipróbálni ezen a megmérettetésen. Ez ’87-ben volt, és ekkor, két héttel a Toldi-verseny előtt egy barátságos kézilabdameccsen térdszalag-szakadást szen­vedtem. Addigra viszont annyi munkát öltem bele abba Toldi-versenybe, hogy nem törődve az orvos tanácsával, és annak ellentmondva saját magam szedtem le a gipszet a lábamról és egy jó erős fáslival megerősítve elmentem a megmérettetésre. Ez az lépés, melyben már kimutatkozott az egész pályafutásomat végigkí­sérő fanatizmus, elvitt erre a versenyre, melyen iszonyú fájdalmak árán, de végigcsináltam az egészet, és harmadik helyezést értem el. Az erős fájdalmak miatt például álló helyzetből kellett a malomkövet dobnom. Kitartásomnak, makacs­ságomnak viszont eredménye lett, a következő évek Toldi-versenyeit már ’89-, ’90-, ’91-ben megnyertem, majd megkaptam a magyarországi örökös Toldi-címet.- Ezt követően került ki a nemzetközi küzdő­térre ?- Igen, a Toldi-versenyeken már felfigyeltek rám a szakemberek. Egészen pontosan világbaj­nok korcsolyázónk, Sallai András, aki a Világ Legerősebb Embere nemzetközi szervezetével kapcsolatban állt, és így ő segített ott jelent­keznem. Ez a szervezet folyamatosan keresi a nagyvilágban a különleges képességű, rendkívül erős embereket. Sallai pedig elmondta nekik, hogy van Magyarországon egy jó képességű fia­talember, akit bizonyára érdemes lenne indítani ezen a pályán, mivel csak úgy, a saját szórakoz­tatására ilyen 130 kilós malomköveket dobálgat. András barátom elküldött tehát egy ilyen fotót Nyugatra a versenyeket szervező bizottságnak, amely felvételen az látszik, hogy a fejem fölött tartok egy ilyen irdatlan nagy követ. Akkor ez a sportág még csak alakulgatott, én pedig egy nemzeti sportnak, a Toldi-versenynek voltam a legjobbja itthon, de Sallai úgy látta, hogy jó eséllyel indulhatok kint is. Aztán megtörtént a válogatás, melyben olyanokkal kerültem egy mezőnybe, akik már nyertek mindenféle világ- bajnokságokat. Tehát egy igen erős mezőnyről volt itt szó. Ennek a Világ Legerősebb Embere szakágnak egyik jellemzője volt, hogy minden évben kipróbáltak egy-két újoncot, így lehetett, hogy 1988-ban én is bekerültem oda. Az első alkalommal azzal tűntem ki ezen a nemzetközi megmérettetésen, hogy egy különdíjat kaptam, ami a verseny legkiválóbb újoncának járt. Ott az egészet tekintve 8. helyezést értem el. Ebben az is belejátszott, hogy egy-egy számban három­szoros világbajnokokat értem utol és hagytam le. A későbbi versenyeken az ellenfeleim közül többen is megjósolták, hogy bizonyára nyerni fogok majd, és elérem az első helyet, ez így is lett, először 1993-ban lettem világkupa aranyér­mes. Később ezt még kétszer tudtam világbaj­nokságon megismételni, EB-n és EK-n pedig ugyancsak kétszer. A többi helyezésem is jól sikerült, többnyire harmadik, második, negye­dik helyen tudtam végezni az évek során. Nem is akárkiket győztem le, például kétszer Magnus Ver Magnusson-tól, az izlandi óriástól tudtam elvenni a trófeát.- Nemcsak a magyarok, de Európa, sőt a világ igen kisszámú legerősebb emberei között is többször láthatta a közönség elsőként, de min­dig az élbolyban. Honnan ez a nagy erő?- Nem akarok nagy szavakat használni, de úgy érzem, hogy adottságaim, melyeket az „égi- ektől” kaptam, kiválasztottként illesztenek erre a pályára. Az is fontos, hogy így most 49 évesen kijelenthetem, hogy egész sportpályafutásom alatt egyetlen alkalommal sem doppingoltam. Ha pedig „koksz” nélkül mindezt a nemzetközi és hazai sporteredményt elértem, akkor mi ez ha nem kiválasztottság, kérdem én. A családban sem volt jellemző különösebben, hogy valaki ilyen erős legyen, bár kétségtelen, hogy anyai nagyapámtól örökölhettem többnyire adottsá­gaimat, mert a Szalai papa egy rettentő erős, magas, robosztus, masszív ember volt. A falum­ban, Ősin mondták is többször, hogy ez a gyerek tiszta Szalai, mert olyan erős. A szívós makacs­ságot pedig édesapámtól örököltem.- Hogyan szokott készülni a nemzetközi ver­senyekre ?- Én minden évben több nemzetközi ver­senyre megyek ki. És ha tudom, hogy miben maradok le az ottani mezőny tagjaitól, akkor azokban próbálok erősödni. Ez lehet farönk vagy ezek a beton kofferek cipelése, ezeket én a verseny előtti felkészülési időszakban legyár­tatom és az benne plusz, hogy például ha farönk nyomásban lemaradtam teszem azt 5 kilóval, akkor nem ugyanannyival, de 6-7 kilóval többel követek el eszméletlen munkákat, edzést. Ebben ugye már az is benne van, hogy a többiek is készülnek, tehát nekem jobbnak kell lennem, hogy győzhessek. Ez a sport ugye nem olyan, mint a súlyemelés, ahol az edzéseken különbö­ző súlyegységeket tehetnek fel, vagy vehetnek le az emelő rúdról, itt egyetlen egy darab írtó nehéz, nem is mindig kézre álló súly van, ami­vel dolgozni kell.- Nemrégiben az Eurosport csatornán láthat­tuk egy versenyen, ahol a fiával, ifjabb Fekete Lászlóval együtt küzdöttek az erős ember kate­_ góriában. Mi a története annak, hogy gyermeke is ugyanarra a sportpályára lépett, mint ön?- Lackó fiam éveken át titokban, az én tudtom nélkül edzett. Jellemző volt ez a fajta hozzáállás rám is, tehát a gyerek is az én fanatikusságomat örökölte. Úgy derült ki, hogy egy bizonyos igen nehéz tárgy, amivel edzeni szoktam nem ott volt, ahova én tettem. Világos, hogy ezeket a súlyos dolgokat rajtam kívül más megmozdítani nem bírja, így igencsak kíváncsi lettem, hogy mégis mi történt az edzőtermemben. Kérdeztem ugyan a Lacitól, de letagadta, hogy akár a közelébe is járt volna. Faggattam az öccsét is, a Mikit mi történt, aztán ő vallotta be, hogy a Lackó volt. Kissé elhűlve mondtam neki, hogy ne hülyéskedj fiam, a bátyád 60 kiló, hogy tudna felemelni egy 130 kilós golyót. De, hogy meg­győződjek a dologról elhívtam Lacit az edző­terembe, ahol megkérdeztem tőle, hogy van-e zsebpénze a hétvégére, mert kap tőlem kétezer forintot, ha felrakja az emelvényre a 130 kilós golyót. Először óckodott, de aztán csak fölrakta az irdatlan súlyt. Ekkor volt 16 éves. Mondtam neki, hogy ne eddzen egyedül, mert komoly sérülést is szerezhet. Aztán kialakult az, hogy együtt csináljuk a tréningeket, ami azért is jó, mert itt ellesheti tőlem a különböző technikákat. Az pedig, hogy apa és fia együtt indul ilyen versenyeken egyébként ezt is az „égiek ajándé­kának” tartom. Mindez pedig azért is érdekes, mert én 30 éves koromban kezdtem el ezt a sportot, és azok, akik velem együtt küzdöttek a nemzetközi mezőnyben nem valószínű, hogy ki tudnak állni a fiaikkal, mert egészen egyszerűen már időben nem megoldható a dolog. Arról ugye nem is beszélve, hogy azért a nyugati vetélytár- saim esetenként mindenféle kokszot nyomnak. Rólam minden elmondható, csak az nem, hogy egy patika kotyogna bennem. Emellett sokakat érint az ízületi betegség, az évek alatti nagy megterhelés nagyon leviszi a szervezetet, a nem hozott, hanem szerzett adottságok leépülnek, így lehet, hogy 4-5 év múltán eltűnnek a nem­zetközi porondról ezek a versenyzők. Én magam is jelenleg még mindig ott vagyok a páston, de már itt van a következő generáció, a fiam, aki nagy hasonlósággal velem, a testi erőben és fanatikus kitartással küzd. A különbség annyi, hogy míg ő 90, addig én 160 kiló vagyok. De megbeszéltük vele, hogy amíg gyarapodása lesz ebben a sportban, addig csinálja, nem tovább.- Számos médiaszereplésen van már túl a sztárok világában. Hogy látja, ön találta meg a médiát vagy fordítva?- Én már akkor a külföldi, nyugati tévéadókon szerepeltem mint erős ember, amikor itthon még a nevemet kevéssé ismerték. Azóta persze már rájöt­tek a hazai média szakemberei, hogy a „Fekete Laci, az egy világhíres, erős ember”, ráadásul egy egyéni, jópofa szöveggel, amit a közönség is érté­kel. Azt talán szerénységgel és bizton állíthatom, hogy a magyarok zöme kedveli a fazonomat. így lehetett, hogy több tévécsatornán is szerepeltetnek olyan ismertebb műsorban, mint például a Szulák Show, a Fábry Show, a reggeli Mokka vagy az Activity. Tudok én őrületesen komolyan, de tré­fálkozva is beszélni, nyilatkozni ha kell.- Milyen más, a sportágtól független hobbija van?- Talán nem is hobbinak nevezném, hogy még korábban rajzoltam és festettem, ezt egyfajta lelki tréningnek vehetjük, egyes profi képző­művészek szerint nem is rosszul csináltam. Kedvenc időtöltésem, ha éppen nem vagyok fáradt, akkor a zenehallgatás, a rock-ot szere­tem. Ez megnyilvánult korábban nyolc éven át, amikor egy zenekarban játszottam, mint dobos.- Milyen feladat vár önre, melyben a legköze­lebb láthatja a közönség ?- A TV2-n lesz egy sorozat, melyben tizenkét részen át mutatom be azt a sportágat, melyben dolgozom. Főként fiatalokról és fiataloknak szól ez a műsor, akik hozzám és fiamhoz hasonlóan a világ legerősebb emberei szeretnének lenni. • Pöltl ”0xi” Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom