Hídlap, 2006. december (4. évfolyam, 236–257. szám)
2006-12-16 / 248. szám
VI HÍDLAP • 2006. december 16., szombat Gulya István írása Gézuska (és jut eszembe) Advent utolsó vasárnapja közeledtén - merthogy idén a következő már maga a Szenteste - legkisebb unokaöcsém ajkán boldog-üdvö- zült mosollyal - némelyek (anyja) szerint ördögi vigyorral - közelít, miszerint jön a Gézuska. Mi meg menjünk. Vásározni. A székről lecsorduló kacarászásom közben, némiképpen a padlószőnyegbe fúródva be kell, hogy lássam, a négyéves, áthatóan vörösszeg- fűs-közegben - nem mondom meg, melyik borsodi város és környéke- szocializált önvérem racionális álláspontját abszolút megérthetném, számára a Jézuska, mint olyan, értelmezhetetlen (kijelöli, delete, ezt már bezzeg tudja, a kópé), annak legalábbis van értelme, hogy Géza, annak nincs, hogy „Jéza”. Továbbá szerinte a Megváltó valamiféle bakter lehet, a háromkirályok Jimmy, Győzike és Pákó. A várakozás- ebben az időszakban is - pediglen számára nem az Adventhez kapcsolódik, hanem a helyi járatú buszhoz. Mindössze negyedik életévét tapossa (helyre kis topánkájában), ő a jövő, barátaim, csupa remény, nevelni lehetséges. Tágra nyílt szemekkel, ártatlan tekintettel meredek rá és okítom, mint Horváth Ágnes, az Egészségügyi Minisztérium liberális államtitkára, amikor bejelenti az agresszív, önjövőjét fölélő, vérnyomáscsökkentő gyógyszereket betegesen indokolatlanul halmozó, járókeretes nyugdíjasoknak, hogy aztán kórházi ágyat meg mindenki hozzon magával, mert a vizitdíj arra nem jogosít, hogy mindenféle osztályokon hörögjenek, heherészve feküdjenek. Nem tudom, mit mondhatnék Adventról, a hitről és a reményről neki - a szeretettel nincs gond, jól megölelem, és tudja -, különösen akkor, amikor az aktuális konkurencia a képernyőn Spongya Bob (akiért, jut eszembe, osztatlanul rajonganak a nemzedékek), mert hiszen Bob még mindig sokkal, de sokkal jobb, mintha valami erő- szakszörny-lény közölné vele a hétvégén, hogy legjobb lesz, ha a világot gonoszul elbirtokoljuk, és a gyöngéket eltiporjuk, vagy minimum odapörkölünk nekik. Nehéz Adventról ábrándozni neki, amikor az utolsó várakozó vasárnapot a buszmegállóban „learanyvasámapozza”, és a vásáron ricsajozva szaladgál az eladók között, hogy akkor melyik is a Gézuska, aki majd ellátja minden gyermeki földi jóval. A meghatódottságtól nehezen csavarom ki a kezéből az importált édességet, mert nem vagyok benne biztos, hogy vajon nem az ominózus törökbálinti - és így tovább- raktárakból származik-e. Magamban persze tudom, ha éppen helytálló volna a szavatosság, az áru akkor is tartalmazna elegendő mérget - csak éppen nem így írják rá -, ezekben a termékekben csupa mesterséges anyag kavarog, ezért egyszerűen nem rohadnak meg, csak halmozódva ölik a magyart. Vagy a bárkit. (Internacionalista gyilok. Szabadság. Testvériség. Antioxidáns.) Azt nem tudom csupán, hogy akkor hova lett minden, ami eredeti, ami természetes, hol vannak a friss húsok, ha mindenütt romlandóba botlik az ember, he? »Átcímkézem a gyönge szívem” - dünnyögöm Dinnyés „Daltulajdonos” József egykori slágerdalát, némiképp felülírva a szavakat. És eszembe jut, hogy az unió, ahová beléptünk, végső soron tényleg egy nagycsalád, csak éppen nekünk jutott a távoli, lyukas-zoknis, káposztaszagú rokon szerepe. Pech. Az unió és Amerika lényege közös. Akadnak néhányan, akik remekül profitálnak, a többieknek Pákó, átcímkézés, vizitdíj jut. És a bátorítás, ahogy egy tibeti szerzetes mélázik Eddie Murphy korai, de - ránk kényszerített- üzenetét tekintve ma is teljes érvényű Aranygyermek című filmjében: „Ezek az amerikaiak! Mennyire erősek, és mennyire nem tudják, mihez kezdjenek vele.” Nem tetszik ez a világ, jut eszembe, de nem vonok párhuzamot, pláne, hogy a mesterséges színezéktől idilli lilaködben úszó, Gézuska- váró unokaöcsém villogó távol-keleti nemtudommit tol az orrom elé, miszerint elő a bukszával, mert ez kell, és nincs apelláta. Fizetek tehát, mint egy katonatiszt, erre eszembe jut, hogy jé, én nem is voltam katona. így lemaradtam olyan örökérvényű történetekről, amikor a hadseregtábornoknak látszó őrmester közölte a honvédokkal, hogy nyissák ki az ablakot, hadd jöjjön be egy kis friss hákettőó. Ugyanő (aki saját bevallása szerint nem épp egy poliészter): ma még a világ egyharmada szocialista. De eljön az idő, amikor egynegyede, egyötöde, sőt egy hatoda lesz az. Nincs vita: látnok. Tudta a jövőt. Aki egyébként éppen a lábam körül sertepertél, és vigyorog (most aztán egyértelműen és tényleg), hogy övé a kincs, a villogó kínai izé, aminek már a megvásárlását követő öt percben erős mínuszba ment át az üzemi szintje (merültek az elemei). És miközben körmömmel (ami már vérzik) reszelem a lecsavarozha- tatlan elemrekeszt, számtalan szép gondolat érinti egymást ujjhegyével a fejemben (képzavar, jut eszembe), miszerint ember embernek testvére, tárjuk a lelkünket sarokig, tisztítsuk a szívünket miegyéb. A fokhagymás lángosra hungarikum gyanánt fojtásként leküldött fröcsögő kolbászra egy megbízható üdítőipari nagyvállalat szénsavas narancsos búfelejtőjét ittuk. A palack azon figyelmeztető feliratán még a négyéves rokonkám is sokat vihogott, miszerint a rostot a sok gyümölcs miatt láthatod. hídlápmagazin Curling: a „söprögetős játék yy Akik a televízió előtt ülve kapcsolgatnak a különböző csatornák között, vagy netán lelkes Eurosport-nézők, bizonyára találkoztak már a piros-fehér-kék körrel díszített jégpályával, valamint a nagy kerek tárgyakat dobáló, illetve söprögető csapattagokkal. Alábbi írásunkból kiderül, hogy mit is csinálnak ők valójában. Honnan ered a curling? A szokatlan, többek arcára mosolyt csaló játék hazánkban, és Közép-Európában az új évezred hajnaláig szinte teljesen ismeretlen volt. Nem is csoda, hiszen kifejezetten téli sportról van szó, amelyet természetes körülmények között csak olyan tájakon játszhattak, ahol a huzamos ideig tartó fagy megteremti a játékra alkalmas sima jégtakarót. Nagy-Britannia északi részén, a skandináv országokban, Svájcban, valamint az amerikai kontinens északi részén azonban évszázados múltra tekint vissza a sportág, melynek kialakulásában és történetében a tények és a legendák is szerepet játszanak. A leginkább hihető teória szerint a téli vadászatok idején ügyességi próbaként űzték a játék ősét úgy, hogy a befagyott tavakon csoportokba verődött madarakat próbáltak eltalálni szikladarabok célirányos csúsztatásával. Eközben persze inkább az élelemszerzés motiválta az „ősjátékost”, mint a szórakoztatás, de az idők során rájöttek, hogy unaloműzésként sem lebecsülendő a kőhaji- gálás. Ekkor kaptak szerepet a söprűk, amelyeket kezdetben a pálya takarítására, a kő útjának tisztítására használtak. Ma már Magyarországon is egyre szaporodnak a curling egyesületek, klubok és a pályaüzemeltető vállalkozások, a Magyar Curling Szövetség pedig négy évvel ezelőtt kezdte meg működését. A sport magyar elnevezésére több kísérlet is történt a jégkoronghajítástól a jégtekéig, végül az eredeti angol, csavarodás, sodródás jelentésű nevén vonult be a köztudatba. A curling egyik leghíresebb hódolója Béres Alexandra fitnesz-világbaj- nok Ausztriában találkozott először a játékkal, és annyira megtetszett neki a nagyfokú csapatmunkát igénylő sport, hogy ma már a magyar női válogatott csapattagja. A pálya és a felszerelés A curlingpálya jege desztillált vízből készül, amely ásványi kristályok híján tükörsima felületet és négyszer gyorsabb csúszást eredményez, mint a hagyományos jég. A csarnok hőmérséklete mellmagasságban legfeljebb hat fok. A pálya hossza 45,5 méter, szélessége 4,75 méter. A háznak nevezett piros-fehér-kék céltáblaszerű alakzat külső átmérője 1,83 méter, a legbelső „button” nevű kör mindössze 15 centiméter átmérőjű. Az eszközök közül a korongnak és golyónak is nevezett kő anyaga egy kizárólag Skóciában bányászott, kiváló minőségű tömör, rugalmas, ütés-elnyelő gránit, melyből kézzel készítik a 19,1 kilogrammos 30 centiméter átmérőjű, 12 centiméter magas követ, melynek tetején egy fogantyút helyeznek el. A kőből tizenhat darab szükséges a játékhoz. A nyeles, szivacsos ablakmosóra hasonlító speciális söprű készülhet pamutból, műhabból, szőrből és textilből is. A meccsen a négyfős csapat valamennyi tagjának saját söprűje van. A cipő szerepe Hol űzhetjük? Roxer Curling Club, Budaörs, Farkasréti út 1. Victory Budapest Curling Club, 1055 Budapest, Fáik Miksa u. 17. Cool Curling Sportegyesület, Kecskemét, Csányi J. krt. 10. nem kevésbé fontos: egyikük csúszást elősegítő, a másik pedig csúszásgátló speciális talppal készül. A curling szabályai A mérkőzés időtartama két - két és fél óra, amely tíz játékrészből, azaz „end”-ből áll. A csapatok célja minden end végére az, hogy lehetőleg minél több kövük helyezkedjen el a ház középpontjához közelebb. Ennek érdekében kiüthetik az ellenséges követ is, ha az túl jó helyen áll. A söpréssel egyrészt a mikroszkopikus szemcséket távolítják el a jégről, de jelentősebb a gyors, súroláshoz hasonló mozdulatok hatása, azaz a felmelegedés következtében keletkező vízen való más sebességű és más ívű csúszás. A négy csapattag az ellenféllel felváltva végzi el a kő csúsztatását, szaknyelven a delivery-t. Minden játékos kétszer kerül sorra egy meneten belül. Eközben ketten a kővel együtt csúsznak és a söpréssel foglalatoskodnak, a negyedik játékos pedig a pálya másik végén guggolva a következő akciót tervezi. A pontozásnál az endek végén a házban maradt kövek helyzetét veszik figyelembe, a meccs győztesét a pontok összege határozza meg. Az a kő ér pontot, amely legközelebb áll a ház közepéhez. Akárhány kő van a házban, csak azért jár pont, amelyik a legbeljebb állt meg. Ha a második legközelebb lévő kő is azonos színű, az két pontot jelent a csapatnak és így tovább. Amennyiben a soron következő kő az ellenfélé a „felpontozás” megszakad. • Gábor Éva A „ vaskancellár ” Szokták mondani, hogy a politikusok sohasem hazudnak annyit, mint háború előtt, háború alatt és háború után. Vajon ez mennyire igaz Otto von Bismarckra, a „vaskancellár” néven elhíresült zseniális politikusra, akinek 1871- ben oroszlánrésze volt a franciaporosz háború utáni német egység megteremtésében? Kancelláija lett az újdonsült Német Császárságnak, de megtartotta miniszterelnöki tisztét is I. Vilmos mellett. II. Vilmos bocsátotta el 1888-ban, véglegesen 1890-ben. Ami az aforizmát illeti a politikusok hazugságairól, nos Bismarckról rengeteg ilyen és hasonló maradt fenn, talán éppen azért, mert nem csak bölcs ember volt, de egyben zseniális kancellár is. A fenti nem is biztos, hogy tőle származik, mert igen racionális gondolkodású államférfi volt, akitől távol állt mindenféle szellemeskedés és irónia. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a politikusoknak, államférfiaknak van utóéletük és különböző korok különbözőképpen ítélik meg őket. Bismarck utóélete ebben a tekintetben is meglehetősen változatos. Hosszú ideig a német egység megteremtőjeként a legnagyobb német politikusnak tartották. Az első világháborút követően némileg csökkent ez a népszerűség, azután a második világháborút követően ismét feléledt egy Bismarck-reneszánsz, olyannyira, hogy az 1960-as évektől kezdve egyfajta „európai politikust” látnak benne. Volt benne annyi előrelátás és mértéktartás, hogy, az egyesítés végrehajtása után nem tűzött ki Németország elé újabb célokat, csupán a megszerzett területek megtartását, az egység konszolidálását kívánta és szorgalmazta. Politikájának - igen áttételesen - vannak magyar vonatkozásai is. Ausztriát és így a Habsburgokat mindenképpen ki akarta hagyni az egységes Németországból, így feltétlenül fölmerült benne a gondolat, hogy Béccsel szemben felhasználja a Habsburgokkal egyébként is szembenálló magyar politikai vezető rétegeket. Azt tanácsolta tehát a magyar politikai elitnek, hogy miközben ő föllép a Habsburgok ellen, tegyék ezt a magyarok is. Fel is vette a kapcsolatot Kossuthtal és Klapka Györggyel, csakhogy itthon politikusainak másképpen gondolkodtak. Ok akkor már a Ferenc Józseffel és Béccsel történő kiegyezést szorgalmazták, amelynek eredményeként létre is jön majd az Osztrák- Magyar Monarchia a maga tengernyi ellentmondásával együtt. A Monarchia létrejöttét a „vaskancellár mindenesetre kedvezőnek tartotta Németországra nézve. Talán ennek is az eredménye, hogy 1879 után Németország és a Monarchia szövetséget is kötött Oroszország ellen. Ebben — tegyük hozzá - jelentős szerepe volt Andrássy Gyula grófnak. Bukásában minden nagyszerű politikai sakkhúzása ellenére számos tényező játszott közre. Részint határozottan igyekezett visszaszorítani az erőteljesen jelentkező német munkásmozgalmat. Csakhogy Németország ekkorra ipari, katonai nagyhatalommá vált, így a munkásságot nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Külpolitikai szempontból igen fontos volt, hogy a már II. Vilmos vezette Német Császárságról az uralkodó és köre úgy vélekedett, hogy nem szabad magát semmilyen más nagyhatalomhoz láncolnia. Az új, fiatal császár tehát igyekezett megszabadulni a „vas- kancellártól”. Ebben persze személyes ellentétek is közrejátszottak: Vilmos egyszerűen féltékeny volt. Állítólag erről maga Bismarck is úgy vélekedett, hogy „az öreg Vilmossal valahogy még megvoltunk, de a fiatallal már nem”. Annyi bizonyos, hogy II. Vilmos felelőssége Európa és Magyarország közelgő tragédiájában elvitathatatlan, azt pedig, hogy Bismarck politikája mennyiben befolyásolta volna a jövő alakulását ma már kár boncolgatni. Ami pedig a politikusok hazudozásait illeti, - nos, hadd ne kommentáljam! • Rajner
