Hídlap, 2006. december (4. évfolyam, 236–257. szám)
2006-12-02 / 238. szám
4 HÍDLAP • 2006. december 2., szombat www.istergranum.hu HELYI P Némiképp a nénikéd A legszívesebben valami ilyesmit mondana az ember, amikor hallgatja a kormányszóvivő reagálását az ombudsmani megállapításokra az augusztus 20-i katasztrófával kapcsolatban. Emese asszony ugyanis azt mondja, hogy a kormány „némiképp” elfogadja a kritikát. Némiképp! Vagyis „bizonyos mértékben, valahogyan”. (Nü, van benne válámi, de nem áz igázi.) No persze, nem csodálkozunk. Ez a „némiképp” ma mintegy nemzeti sportnak számít. Sőt! Hiszen ebben a némiképp-ben valami iciri-pici- ri elismerés azért benne van. Nem úgy, mint a vasprefekuss Gergényi Péter válaszában az őt (a rendőrség szeptember tizennyolcadikai szereplését) ért bírálatokat illetően. O csípőből elutasított mindent, egyenesen rendvédelmi sikernek nevezve a történteket. A kormány viszont lám, „némiképp” elfogad bizonyos megállapításokat. Először is: nyilvánvalóan augusztus 20-án történtek a (sajnálatos) események, másodszor: a tűzijáték közben, és elemi csapás következményeképpen (harmadszor). Ezt a kormány sem vitatja. Esetleg majd a többit, a részleteket. És erre lesz is ideje, hiszen hatvan napot kért a gondos, mindenre kiterjedő válasz megfogalmazásához. (Ez még a karácsonyi és újévi ünnepeket beleszámítva sem kis idő.) Határozott balszerencséje van azonban Gergényi kapitánynak, hiszen a tűzijáték-tragédiában is nyakig benne volt a budapesti rendőrség. Hiszen időben értesült a közelgő orkánról, s ha van döntésképes vezetője, akkor elejét vehette volna áz öt halálos áldozatot követelő katasztrófának. Részben a tűzijáték leállításával, részben a közterek gyors és határozott kiürítésével. Ebben valószínűleg - és igen sajnálatosan - leginkább az akadályozta, hogy ennek érdekében (kiürítés!) nem vethetett be vízágyút, gumilövedéket és a könnygázgránátot, mint majd két hónappal később megtette. És persze, van ennek az ombudsmani elemzésnek még egy óriási hibája (a kormány szempontjából). Nevezetesen az, hogy nem Szilvásy György kancelláriaminiszter állította össze. Az ő gyorsjelentésében - ha még emlékszünk - minden felelősség elkerülte a kormányt. Viszont azonnal kirúgtak egy meteorológust. Mert az időjárást nem elég jelenteni. Befolyásolni is tudni kell! • Thur 0. Rudolf Megkerült a tűzoltók hőmérője Szentendre. Visszakapták a tűzol- rintos eszköz. Az infravörös hőmérőt tók azt az infravörös hőmérőt, amely egy ismeretlen férfi vitte vissza egy még november 14-én a visegrádi fate- dobozban, és csak annyit közölt, hogy lep oltásakor tűnt el. A tűzoltók már a parancsnoknak hozott egy csoma- az oltás után a laktanyába visszaérve got, majd távozott, észrevették hogy eltűnt a félmillió fo- • se Megzavarta az időjárás a madarakat Néhány faj költözése akár több hónapot is csúszhat Ha eljön az ideje, évente mintegy 50 milliárd madár kel útra világszerte, tájékozódási képességüket még mindig nem sikerült teljesen megfejteni a tudósoknak. Mindenesetre elképesztő, hogy a kis testű énekesmadarak is mekkora távolságot képesek megtenni az életben maradásért: találtak már nálunk meggyűrűzött fecskét a 8500 kilométerre lévő dél-afrikai Lesothoban és megfigyeltek egy nádi poszátát, ami két nap alatt 600 kilométert tett meg Magyarországról a szlovén tengerpartig jutva. Folytatás az 1. oldalról A költöző madarak indulási időpontja és vonulási irányáról régóta köztudott, hogy bizonyos genetikailag kódolt parancsnak engedelmeskednek, illetve ezt befolyásolja még a napsütés beesési szöge, valamint az időjárási viszonyok. Ha a megszokottnál később esik le a vastag hótakaró, a magevők bőven találnak még eleséget a földeken, és a rovarevőknek is jut élelem. A denevérek sem hajtották még téli álomra fejüket, mert találnak még táplálékot. Molnár István Lotár, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) pilisi helyi csoportjának alelnöke kérdésünkre kifejtette: arról nincs szó, hogy megálltak volna a madarak, csak valamivel lassabban vonulnak a szokásosnál, hiszen amíg találnak táplálékot, nem sürgeti őket az idő a költözésre. A fecskék és a gólyák már régen útra keltek és időben megérkeztek hozzánk a vadludak és a darvak is, de az például furcsa, hogy az északról érkező csízeknek nyomuk sincs, pedig már szeptemberben meg kellett volna érkezniük. Ugyanakkor a szokásosnál nagyobb számban figyelnek meg kócsagokat, szürke gémeket a vizes területeken, aminek az az oka, hogy a költözők még nem indultak el, de már megérkeztek az északi populációk. A madarakat mindemellett nem fenyegeti veszély a késlekedés miatt, sőt, a megszokottnál jóval több zsírt képesek elraktározni, nem égetnek el annyi energiát az enyhe időben, így erőnlétük mindenképpen jobb lesz a hosszú út során. A kemény hidegek, hó megérkeztével valószínűleg mintegy vezényszóra kelnek majd útra a költözők. • (szabó) STRABAG Zrt. TATAI FŐÉPÍTÉSVEZETŐSÉG 2890 Tata, Szomódi út 2. + 36 (06) 34/487-285, és fax + 36 (06) 34/487-325 email: melyepites.tata@strabag.hu STRABAG Útépítés, sportpályák, parkolók, valamint tér- és díszburkolatok készítése, szennyvízcsatornázás, ivóvíz- és csapadékvíz-hálózatok építése, felújítása. Referenciák: • Tatabánya Ságvári úti lakópark út-és közműépítés • Esztergom Mária Valéria híd forgalmának Árok utcai levezetése • Esztergom önkormányzati tulajdonú utak építése • Esztergom Suzuki autógyár parkolók építése • Esztergom tehermentesítő út építés (Bánomi áttörés) • Tatabánya Erdész út Lapatári úti csomópont körforgalmú csomóponttá alakítása • Dorog Ady Endre úti partfalveszély elhárítás • Tokod útépítés • Tokod-Tát elkerülő út építése • Komárom Szőny és Monostor útépítések Folyamatban lévő munkáink: • Esztergom Széchenyi tér revitalizáció • 10. sz. főút Dorog átkelés korszerűsítés • Esztergom-Kertváros szennyvízcsatornázás