Hídlap, 2006. november (4. évfolyam, 216–236. szám)
2006-11-14 / 224. szám
6 HIDLAP • 2006. november 14., kedd www.istergranum.hu HELYI POSTA Keserű cukor Keserű hangú közleményt tett közzé az újságokban a Cukorrépatermesztó'k Országos Szövetsége: az Eastern Sugar cukorgyártó csoport angol vezérigazgatója bejelentette öt, általuk működtetett közép-európai cukorgyár bezárását. A bezárni tervezett gyárak között van a kábái is, amely 1979-ben épült meg, s máig a legkorszerűbbnek számít ebben a térségben. A közlemény elsősorban lírai hangvételével tűnik ki a mai (hasonló) sajtóközlemények tengeréből. Érzékeny hangvételére jellemző, ahogy felidézi az úgynevezett Kábái Napok szeptemberi vidám forgatagát, amelyen „kellemes órákat töltöttek el a gyár tulajdonosát képviselő angol vezérigazgató társaságában a gyár dolgozói, a cukorrépa-termelők, Kaba település lakossága és a meghívott vendégek”. (Talán még kockacukrot is osztogatott közöttük - tesszük hozzá mi, eléggé el nem ítélhető iróniával.) De azt is megtudhatjuk, hogy néhány héttel korábban, a közleményt kibocsátó szövetség éves közgyűlésén még a gyár és a termelők (biztató) együttes jövőjéről beszélt ugyanez a vezérigazgató. És tessék! Most bezárják a gyárat. Érthető, hogy - a közlemény szerint - döbbenet szállta meg a vidéket, örömtelen az idei betakarítás; sírás és káromkodás mellett zajlik a máskor szinte népünnepélynek számító cukorrépa-szüret. Emberek ezrei számára vált kérdésessé a holnap, a megélhetés. Mi lesz velük? És mi lesz a magyar cukoripar más fellegváraival, amelyek ugyancsak külföldi kézben vannak (mint tudjuk). „Lesz-e magyar cukor a magyar fogyasztóknak?" - kérdezi a szövetség, s kérdésére rettegve várja a választ. Ilyen cukorspárgán függ a magyar élet. Miközben - különben érthetően -folyamatosan a „működő tőkéről” beszélnek politikusaink és gazdasági szakértőink. Amely (ugyebár) beáramlik és megmenti, sőt felvirágoztatja az országot. Miközben! Az elmúlt másfél évtizedben iparágak tűntek el magyar kézből, egész vidékek váltak eme működő tőkétől függővé. Vajon tényleg ez a függetlenség ára? Bizony, nehéz elkerülni az ezerszer kárhoztatott demagógiát, amikor ilyen kérdéseket kell feltenni magunknak. Csak egy ugrás a Sugar? Thur O. Rudolf Márton-nap és lampionok Igazi hagyományőrző felvonulás volt Kismaroson pénteken délután-koraes- te. A menet az óvodától indult, majd a Templom érintésével a művelődési központba tartott. Szent Márton napján a kismarosi óvodások megismerkedhettek a régi népszokásokkal és az ilyenkor sütött Márton-napi süteményekkel. A toll- fosztás, Szent Márton élete - mindezek nagyon érdekelték őket. A szülők, nagyszülők és a gyerekek 16.30- kor lampionokat, töklámpásokat vettek kezükbe, és az óvoda elől elindultak, hogy a Kismaros két főbb útján elérjék a plébániatemplomot. Itt dr. Major Sándor, plébános fogadta őket, majd a menet lement a Művelődési Központba is, ahol búcsút vettek egymástól. Kismaroson hagyomány, hogy minden évben, Szent Márton napján a gyerekek végigvonulnak a falun. • Hívért Gábor Újjáalakult a megyei kistérségi fórum Rajnai Gábor lett a szervezet új elnöke Komárom-Esztergom megye hét kistérségi társulási tanácsa elnökeinek részvételével 2006. november 10-én újjáalakult a megyei kistérségi fórum. A testület az elnöki feladatok ellátásával Rajnai Gábort az Oroszlányi Többcélú Kistérségi társulás elnökét bízta meg. A kistérségi fejlesztési tanácsok feladatait Komárom-Esztergom megyében a többcélú kistérségi társulások látják el mind a hét kistérségben. A területfejlesztésről és területrendezésről szóló törvény a kistérségeknek szavazati jogot biztosít a különböző szintű területfejlesztési tanácsokban, a képviseletről a többcélú társulások elnökeiből álló kistérségi fórum dönt. A fórum feladata, hogy a regionális fejlesztési tanácsba egy, míg a megyei területfejlesztési tanácsba három képviselőt delegáljon, melyhez a vonatkozó jogszabály a megyei területfejlesztési tanács elnökének javaslattételi jogot biztosít. Am közigazgatási hivatal által kezdeményezett fórum összehívásának feltétele volt, hogy a helyhatósági választásokat követően mind a hét kistérségben sor kerüljön a tisztújító társulási ülésekre. Ez a folyamat 2006. november 8-án, a tatabányai kistérségi üléssel zárult. A kistérségek tisztújító ülésein született határozatok alapján a megyei fórum tagja lett Bencsik János a tatabányai, Zatykó János a Komárom-Bábolna, Tittmann János a Dorog, Michl József a tatai, Rajnai Gábor az oroszlányi, Pölöskei József a kisbéri, valamint Meggyes Tamás az Esztergom-Nyergesújfalu-i kistérség elnöke. • -cs -n ADÓtanácsADÓ Még nem járt le a pótlékmentes önellenőrzési és részletfizetési lehetőség Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi LXI. törvény 240. §-a szerint lehetősége van az adózónak arra, hogy önellenőrzési pótlék mentesen helyesbítse adóját, illetve meghatározott esetben, késedelmi pótlék mentes részletfizetést vegyen igénybe erre az önellenőrzéssel feltárt adókülönbözetre. Az önellenőrzési pótlék mentesség feltételei:- Az önellenőrizni kívánt időszak és adóbevallás tekintetében az adóhatóság nem indított bevallások utólagos ellenőrzésére vizsgálatot, és- az önellenőrizni kívánt bevallás benyújtására 2006. június 9-e előtt került sor, és -az önellenőrzés benyújtására (postára adására) legkorábban 2006. augusztus 01-én került sor, valamint- az önellenőrzést az adózó 2006. december 31-ig elvégzi, és erről - a személyi jövedelemadó kivételével, melyet 2006. december 31-ig be is kell adni - 2007. január 15- ig az önellenőrzési bevallást benyújtja. A késedelmi pótlék mentes részletfizetés feltételei:- A fentiek szerint feltárt adókülönbözet az 50 ezer forintot meghaladja, és- az adózó a részletfizetés mellett dönt. (A döntés az önellenőrzési nyomtatványok -erre a célra kiegészített - pótlapjain jelenthető be.)- A részletfizetés, ami összeghatártól függően 1 évtől 5 évig terjedhet - az utolsó részlet kivételével - egyenlő részletekben történik. Az ilyen módon feltárt fizetési kötelezettséget az APEH Magyar Államkincstárnál vezetett: APEH Önkéntesen feltárt adókülönbözet bevételi számla elnevezésű 10032000-01076095 számú adóbeszedési számlájára kell teljesíteni. Ha az adózó az esedékes részleteket nem teljesíti, a kedvezmény érvényét veszti, és a tartozás járulékaival együtt - ideértve az önellenőrzési pótlékot is - egy összegben válik esedékessé. • APEH Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága Jogi és Tájékoztatási Osztály PROGRAMOK Színház Vácon az Őszi Művészeti Hetek rendezvénysorozat keretén belül Gogol: A revizor című komédiáját tekinthetik meg az érdeklődők november 15-én, szerdán este hét órától a Madách Imre Művelődési Központban. A belépőjegyek 1900 forintba kerülnek. Kulturális est Sváb estet rendez a Verőcei Német Önkormányzat november 17-én, pénteken este hat órától. A művelődési házban fellép a Dunakanyar fúvós együttes, a Nagymarosi - Zebegényi Vadrózsa tánccsoport és a Verőcei Őszikék tánccsoport. Véradás Nyergesújfalun az Ady Endre Művelődési Házban november 11-én, csütörtökön délelőtt tizenegy órától délután fél négyig véradást tart a Magyar Vöröskereszt Városi Szervezete. MOZIMŰSOR Danubius Mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +0421 36 751 1107) 19:00 Az elszánt diplomata - amerikai-angol filmdráma. Főszereplő: Ralph Fiennes, Rachel Weisz. Rendezte: Fernando Meirelles. Tartalom: egy titokzatos gyilkosság, mely afrikai helyszínen történt alaposan felforgatja az áldozatul esett nő férjét. A nyomok kutatása mellett azzal is szembe kell néznie az önjelölt nyomozó özvegy férjnek, hogy elhárítsa a rá terelődött gyanút. Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó (Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky utca 4., tel.: 33/313-888) 17:00 Mansfeld - magyar történelmi dráma. Rendező: Szilágyi Andor. Főszereplő: Fancsikai Péter, Maia Morgenstern. Tartalom: az ’56-os forradalom ifjú hősének története, elsőször filmen. 19:00 Randevú - magyar film. Rendező: Incze Ágnes. Főszereplő: Pap Vera, Zrínyi Gál Vince. Tartalom: modern mese egy anyáról és lányáról, akik ugyanattól a betegségtől szenvednek. A mesei elem az, amikor a bajból egy csoda segíti ki a nőket. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET November 14-én, kedden: Esztergom - Bánomi Piros Patika (Kőrösy L. u. 7.) Telefon: 416-502. Dorog - Hársfa Gyógyszertár, (Hám K. ltp. 1.) Tele- fon: 503-105. A NAP VICCEI Egy magyar rendőrtábornok - hivatalos küldöttség élén - beszédet tart Törökországban. Senki sem tapsol. A következő szónok - egy török tiszt - óriási tetszést arat, a tábornok is kénytelen tapsolni. Az egyik kísérő odasúgja neki: -Tábornok úr, önnek nem kell tapsolnia! Ez az ön beszédének a török fordítása. * ★ ★ A rendőr áll a szakadó esőben, és a felesége által csomagolt szendvicset eszi. A kollégák döbbenten nézik:- Józsi, miért nem jössz be ide az őrszobára enni? Csak kényelmesebb!- Azt mondta az asszony, akkor egyek, amikor jól esik... NÉVNAP November 14. napján szeretettel köszöntjük Aliz nevű olvasóinkat! Aliz: héber, germán, francia, angol eredetű név. Az Alice névből származik, amely az Adelheid, Alexandra, Aloysia, Elisabeth nevek önállósult francia és angol becéző- je. Jelentése nemes, harcos, bölcs. TV MŰSOR 05:50 Nap-kelte, 09:00 Napló '56. 09:05 Pláza, 10:00 Napi mozaik. 10:55 Mit főzzünk :35 Csellengők, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Híradó délben, 12:30 Kékfény, 13:05 Srpski Ekran, 13:35 Unser Büdschirm, 14:05 Példakép(p), 14:10 Szívek szállodája, 15:00 Főtér, 15:50 Bartók 125, 16:00 Emeljük fel szívünket, 16:05 Katolikus krónika, 16:35 Magyar elsők, 16:55 Példakép(p), 17:00 Híradó, 17:05 Körzeú híradók, 17:20 Napló '56 (ism.), 17:25 Bűvölet, 18:20 Szomszédok, 19:00 Híradó este, 19:36 Sporthírek, 19:45 TV Taxi, 20:05 Önök kérték!, 21:05 Kedd 21,22:00 Az este - Kedd, 22:30 Route 56, az én 56- om, 23:00 Kultúrház (ism.), 23:25 Hírek, 23:30 Sporthírek, 23:35 Napló '56 (ism.), 23:45 Kék acél 06:25 Tények Reggel, 06:55 Mokka, 09:00 Stahl konyhája, 09:10 Szóda, 10:10 Teleshop, 11:30 Hajrá skacok!, 11:50 Észbontó, 12:50 Hitetlen Tamás, 14:50 Jóbarátok, 15:55 Lisa csak egy van, 16:25 Az elveszett ereklyék fosztogatói, 17:25 Everwood, 18:30 Tények, 19:00 Megatánc +, 19:05 Aktív, 19:35 Jóban Rosszban, 20:15 Áll az alku, 21:15 Egy rém rendes család Budapesten, 21:50 Pánik az irányítótoronyban. Közben: Kenósor- solás, 23:50 Moziverzum, 00:20 Tények Este, 00:50 Good Bike, 01:20 Sírig tartó barátság 06:00 Reggeli, 10:00 Recept Klub (ism.), 10:20 Top Shop, 11:25 Recept Klub, 11:35 06-91-334-334, Benne: 12:00 Híradó - Déli kiadás, 13:20 Roxanne, 15:05 Disney-rajz- filmsorozat: Doug kalandjai, 15:35 Csacska angyal, 16:30 Balázs - A szembesítőshow, 17:30 Mónika - A kibeszélőshow, 18:30 RTL Klub Híradó, 19:00 Te vagy az életem, 20:00 Fókusz, 20:35 Barátok közt, 21:15 Vészhelyzet, 22:10 A Grace klinika, 23:00 XXL század - a legendák velünk élnek, 00:00 Reflektor, 00:20 Botcsinálta zenekar - A Monkees története, 02:05 Az elnök emberei *-++^2 05:15 Váltó (ism.), 05:25 Vt- tt+Tísia lághíradó, 05:35 Gazdakör, 06:00 Reggel, 08:00 Agora, 08:30 EU - járat, 09:00 Kikötő (ism.), 09:20 AutóKözlekedés (ism.), 09:40 Modem művészet - Gyakorlat és vita, 10:05 A chantilly-i kastély, 10:15 Charly, majom a családban (ism.), 11:00 Isten kezében (ism.), 11:30 Kívánságkosár, 11:45 Híradó, időjárás-jelentés, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Vers, 14:00 Lyukasóra (ism.), 14:45 Talpalatnyi zöld (ism.). 15:10 Társaink, rabszolgáink, 15:40 Charly, majom a családban, 16:25 Szövetségben a fákkal, 17:00 Világunk, 17:45 A házigazda ajánlja, 18:00 Híradó, 18:30 Váltó, 18:40 Mese, 19:00 Cinecitta, 20:00 Szerelmesfilm, 22:00 Híróra, 23:00 Mindentudás Egyeteme, 00:05 A félkegyelmű, 00:55 Vers, 01:00 07:10 Hírsport ism. 07:15 Sportdélután ism. 08:45 Kulturális programajánló 09:00 Remustra ism. benne: II. Táti Duna Konferencia 10:30 Képújság 12:00 Hírblokk ism. 12:10 Hírsport ism. 12:15 Sportdélután ism. 13:45 Kulturális program- ajánló 14:00 Remustra ism. 15:30 Képújság 17:00 Hírblokk ism. 17:10 Szalon benne: 1956-os Konferencia és Kiállítás a levéltárban, Sziklai Károly és tanítványai kiállítása a Féja Géza Közösségi Házban, IV. Regionális Bábjátékos Találkozó, Mozi ajánlónkban: Én, a nő és plusz egy fő 17:50 Kulturális programajánló 18:00 Remustra ism. II. Táti Duna Konferencia 19:30 Képújság 21:00 Hírsport ism 21:10 Hírsport ism 21:15 Sportdélután ism 22:45 Kulturális programajánló 23:00 Hírblokk ism. 23:10 Szalon ism 23:50 Kulturális programajánló ma?. 11 IDLAP Napi hírújság a régió életéről Főszerkesztő: Néveri Ferenc Igor Főszerkesztő-helyettes: Váczy H. István Lapszerkesztő: Bukovics Krisztián Hídlap Magazin: Ámon Adrienn Munkatársak: Ch. Gáli András, Gábor Éva, Gál Kata, Hívért Gábor (Kismaros), Kardos Krisztián (Budapest), Kertész Viktor, Kocsis L. Mihály, Kövesdi Károly (Pozsony), Muzslai Ágnes, Oravetz Ferenc (Párkány), Pálovics Klára, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szabó Hajnal, Szép Éva, Varga Péter, Vas Gyula Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: info@hidlap.net Lapigazgató: Kiss Tamás Felelős kiadó: dr. Gábor János vezérigazgató Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényiné Kárász Krisztina, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Teijeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Komenského 21., telefon: 0905 686-514 Előfizetési díj: egy évre 12 900 forint (1 840 korona), fél évre 6 400 forint (980 korona), negyedévre 3 200 forint (490 korona). Nyomdai kivitelezés: A Sprintwork Kft. megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Burján Norbert vezérigazgató-helyettes.